100 millió dollárt loptak el és zsaroltak ki hackerek

forrás: Prím Online, 2014. június 3. 11:10

Az amerikai hatóságok leleplezték internetes csalók egy nemzetközi hálózatát, a banda világszerte több százezer számítógépbe hatolt be törvényellenesen, és összesen több mint 100 millió dollárt lopott el bankszámlákról, illetve zsarolt ki a gépek tulajdonosaitól - írja az Index.

Az amerikai igazságügyi minisztérium hétfői közlése szerint a csoportot egy orosz hacker, a világszerte súlyos károkat okozó Zeus vírusprogram írója, Jevgenyij Bogacsev vezette, akit a világ egyik legjobb kiberbűnözőjeként tartanak számon. A mostani bűnszövetkezet egy továbbfejlesztett változatra, a GameoverZeusra építette tevékenységét. Legalább tucatnyi országban (köztük sok európaiban is) összesen fél- és egymillió közötti számítógépet fertőztek meg a trójai vírussal, és annak révén bankszámlák hozzáférhetőségét szerezték meg, vagy egyszerűen csak zsarolták a gépek tulajdonosait, akik, ha nem fizettek, nem tudták rendeltetésszerűen használni gépüket.
 

Bogacsevet egyelőre nem sikerült őrizetbe venni, de a hatóságok azt is közölték, hogy nyomon vannak kézre kerítésének érdekében. A BBC információi szerint úgy tudni, Bogacsev jelenleg az oroszországi Anapában tartózkodik.
Index.hu

Kulcsszavak: security hacker

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Az ázsiai autóipar lehagyta digitalizációban Európát

2024. december 21. 10:22

Új platform köti össze a vállalkozókat és partnereiket

2024. december 16. 13:25

CES 2025 előzetes: Elon Musk Amerikája, avagy a világ Musk-ja

2024. december 9. 16:46

Újabb részvételi rekordot döntött az e-Hód

2024. december 9. 11:32