Több százmillió forintért kelt el a világ legkönnyebb anyagának egy darabja
A Baidu keresőoldal hírportálja számolt be arról, hogy tízmillió jüant, vagyis 367 millió forintot adott egy licitáló a világ legkönnyebb anyagának egy darabjáért egy keddi kínai aukción.
Az árverésen a beszámoló szerint hatalmas érdeklődés mutatkozott a világ legkönnyebb szilárd állapotú anyagának számító grafén aerogél iránt, amelyet 2012-ben fejlesztettek ki és tavaly mutattak be a kelet-kínai Csöcsiang Egyetem kutatói.
A fekete színű, külsejében grafitra hasonlító anyag hétszer könnyebb a levegőnél, egyetlen köbcentiméternyi kocka belőle mindössze 0,16 milligramm tömegű, és csak az üregeit kitöltő levegő miatt nem emelkedik a magasba. A grafén aerogél súlyát jól szemlélteti, hogy azt könnyedén megtartja akár egyetlen fű- vagy gabonaszál, egy aprócska virág is. Amilyen könnyű azonban, olyan nagy teherbírású is: egy grammos darabkája egy két és fél kilós tégla megtartására is képes.
A grafén aerogél hajlékony, és rendkívüli nedvszívó tulajdonságokkal is rendelkezik: eredeti formájának alig tizedére való összepréselése után sértetlenül visszanyeri alakját, saját súlyának pedig 900-szorosát képes magába szívni olajból. Az anyagot többek közt a jövő elektronikai berendezéseiben, harcászati eszközökben, közlekedési eszközök tervezésénél használhatják majd fel.
A keddi árverést a Csöcsiang tartománybeli Hangcsou városának felfedezéseiből tartották, a befolyt összegekből a további tudományos kutatást finanszírozzák.
Képek: gelarabul.com, hdenter.com
Kapcsolódó cikkek
- Kínában harcot hirdettek az online terrorizmus ellen
- Kegyetlen módszerekkel szoktatják le a fiatalokat az internetfüggőségről Kínában
- Haldoklik az SMS Kínában
- Nem talált gazdára az első integrált áramkör
- Elárverezik az első integrált áramkör prototípusát
- Kína a világ legnagyobb robotpiaca
- Egyre nagyobb mértékben korlátozzák a Google-szolgáltatásokat Kínában
- Kínai okostelefonnal beépített kémprogramot is kapunk
- Űrturistákat toboroz egy kínai webáruház
- Nyomtatók százait árverezi el a Tesco
Színes ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Flipperakadémiát indít jövőre a világhírű budapesti kiállítás
A részben egy 80-as évekbeli játékteremben játszódó Stranger Things című tévésorozat óriási sikere, a budapesti Flippermúzeum világhíre, vagy éppen a retró játékgépek árai egyaránt jól tükrözik az egykor népszerű automaták iránt újjáéledő általános nosztalgiát, rajongást. A flipperek világa azonban mára nemcsak a kiállításokról, vagy magángyűjteményekről szól: hosszú évek óta például komoly, országos és nemzetközi pontozásos versenysorozatokat is rendeznek ezeken a villogó, zenélő, csilingelő masinákon.
Már most nézőrekordot állított fel a Hogyan tudnék élni nélküled?
Még messze a december 12-ei premier, de az érdeklődés folyamatosan nő az év lejobban várt magyar filmjének ígérkező Hogyan tudnék élni nélküled? iránt. A Demjén Ferenc slágereire felfűzött zenés romantikus vígjáték első előzetese egy hónap alatt elérte az 1 millió megtekintést, ami azért kiemelkedő, mert ezt eddig idén sem hazai, sem külföldi film nem tudta utána csinálni. Sőt erre az eredményre az elmúlt évtizedben egyetlen magyar film sem volt képes.
Utazási konferencia az Angyalok városában
Egy új tévé színt visz a mindennapokba
Ma már nemcsak azért vásárolunk televíziót, mert a sugárzott műsorokat szeretnénk nézni, hanem mert a forradalmian új készülékek számtalan lenyűgöző funkcióval lettek ellátva. Hozzájárulnak ahhoz, hogy magasabb szintre emeljük a tévézés élményét.
A múlt feltárása, a jövő segítségével!
Kevés izgalmasabb terület létezik a régészetnél. Vajon mi rejtőzik a régi idők, épületek falai mögött? Felfedezések, meglepetések sokasága, amire nem igazán lehet felkészülni. Egy ilyen terepmunkát azonban nem lehet csak úgy, ásóval elvégezni, és még Indiana Jonesnak is óriási segítség egy-egy digitális, innovatív, 21. századi eszköz!