Az Apple-nél a TAG Heuer ex-értékesítési vezetője

Farkas Norman, 2014. július 11. 09:17

Nyilvánvaló, hogy az Apple nem szeretné a véletlenre bízni első okosórája, az iWatch sikerét. Emiatt dönthetett úgy, hogy beveszi csapatába a TAG Heuer volt értékesítési igazgatóját, aki talán a luxus órák imádói számára is vonzóvá teheti az almás kiegészítőt.

Az Apple zászlaja alatt folytatja munkáját a TAG Heuer értékesítési vezetője, Patrick Pruniaux. Az átnyergelés nyilván nem hirtelen jött ötlet eredménye, hanem az Apple részletesen kidolgozott tervére utal, mely az ősszel érkező iWatch átütő sikerét célozza meg. Pruniaux egy tapasztalt szakember, aki jelentős mértékben hozzájárulhat az okosóra hódításához, sőt akár korábbi célközönsége, azaz a luxus órák dúsgazdag imádói számára is vonzóvá teheti az Apple várva várt termékét. Talán készül majd egy arany köntösbe bújtatott iWatch is ennek érdekében, de egyelőre ez csak egy merész gondolat.
 


Ami magát az órát illeti, az eddigi infók szerint formás külsőt és az iOS látványelemeit felvonultató kezelőfelületet kap, funkciói között pedig a híváskezeléstől kezdve a fitnesz és egészségmegőrző alkalmazásokon keresztül az értesítések kezeléséig minden földi jót megtalálunk majd. Bár még sok megválaszolatlan kérdés kering az iWatch körül, türelmetlenkedésre semmi okunk, hiszen a készülék októberi bemutatójáig még sok minden kiderülhet róla.

 

Forrás: IntoMobile; Kép: watchrussia.com

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Az ázsiai autóipar lehagyta digitalizációban Európát

2024. december 21. 10:22

Új platform köti össze a vállalkozókat és partnereiket

2024. december 16. 13:25

CES 2025 előzetes: Elon Musk Amerikája, avagy a világ Musk-ja

2024. december 9. 16:46

Újabb részvételi rekordot döntött az e-Hód

2024. december 9. 11:32