Kínaiak győztek a világ legmagasabb összdíjazású videojáték-versenyén

MTI Sajtóadatbank, 2014. július 22. 13:22

Két kínai csapat között dőlt el a világ messze legmagasabb, átszámítva 2,5 milliárd forint összdíjazású videojáték-versenye az amerikai Seattle-ben.

A Dota 2 (Defense of the Ancients 2) hétfői döntőjében, amelyet élőben közvetített az ESPN amerikai sporttévé egyik csatornája is, a NewBee nevű, tagjait Kína legkülönbözőbb részeiből toborzó ötfős csapat győzte le a hangcsoui Vici Gaming játékosait. A győztesek együttesen 5 020 999 dollárt (1,15 milliárd forint), vagyis fejenként egymilliót tehetnek zsebre. Nem jártak rosszul azonban a második helyen végző hangcsoui játékosok sem, akiknek markát 1,47 millió dollár (337 millió forint) ütötte.

 


 

A 10,9 millió dollár összdíjazású, július 18-án kezdődött versenyt a videojáték gyártója, a Valve amerikai cég rendezi The International néven, az idei volt a negyedik. A résztvevőket megillető jutalomból csak 1,6 millió dollárt állt a cég, a többit a játék többmilliós rajongótábora dobta össze a bajnokság katalógusának megvásárlásával. (A díjak összege függ attól, hányan vásárolják meg a katalógust.) A hatalmas összjutalomból 4,5 millió dollárt (egymilliárd forintot) a döntőbe be nem került 19 csapat között osztottak szét.
 

A döntőben mintegy 12 ezer néző tombolva ünnepelte az internetes "csapatalapú arénaharcból" kikerült győzteseket - tudósított a Kínai Nemzetközi Rádió hírportálja (CRI). A videojáték-verseny győztesei több pénzt kaptak, mint a brazíliai labdarúgó-világbajnokságot megnyerő német focisták (300 ezer euró), bár igaz, a seattle-i világverseny résztvevői maguk kényszerültek fedezni kiadásaikat.

Kulcsszavak: Dota 2 Kína verseny játék

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Az ázsiai autóipar lehagyta digitalizációban Európát

2024. december 21. 10:22

Új platform köti össze a vállalkozókat és partnereiket

2024. december 16. 13:25

CES 2025 előzetes: Elon Musk Amerikája, avagy a világ Musk-ja

2024. december 9. 16:46

Újabb részvételi rekordot döntött az e-Hód

2024. december 9. 11:32