Megnyílt az első Bitcoint váltó ATM Magyarországon
Üzembe helyezték Magyarországon az első olyan bankautomatát, amely a Bitcoin nevű digitális valuta váltására alkalmas, a készüléket hétfőn mutatták be Budapesten, a belvárosi Anker Klubban.
Debreczeni Barnabás, a Bitcoin ATM üzembe helyezését szervező Octarine Labs ügyvezetője sajtótájékoztatón elmondta: Magyarországon is egyre népszerűbb a digitális valuta, főleg a fiatalok körében. Az ATM-be papírpénzt lehet közvetlenül behelyezni, és átváltani a digitális pénzre, az átváltható összeg minimum 2000 forint.
Tájékoztatása szerint a készülék képernyőjére kivetített QR-kód beolvasásával tölthető át az elektronikus pénz egy mobiltelefonos Bitcoin tárcába, majd később innen lehet az összeget vásárlásra fordítani.
Jelenleg 1 Bitcoin mintegy 127 000 forint.
Az ország első Bitcoin pénzváltó automatája a piacvezető Lamassu cég terméke - mondta az Octarine Labs ügyvezetője. Közölte: az ATM-be befizetett forint egy angol váltószámlán keresztül válik Bitcoinná, a folyamat jogi, adózási és fogyasztóvédelmi szempontból is minden elvárásnak megfelel.
A Bitcoint váltó készülék használata során hét százalékos tranzakciós díjat számítanak fel, ami nagyon magas az online tőzsdék 1-2 százalékos díjaihoz képest, viszont versenyképes például egyes bankkártyás tranzakciók, internetes vásárlások költségeivel összehasonlítva. Az automatás bitcoin-vásárlás azonban sokkal gyorsabb, mint például bitcoin-tőzsdén vásárolni, ahol több napos az átfutási idő.
Varga István, a Magyar Nemzeti Bank májusban leköszönt felügyelőbizottságának tagja a készülék bemutatásán úgy vélte: a bitcoin-automata felállítása Budapesten százszor fontosabb a magyar pénzügyi rendszer szempontjából, mint azok a perek, amelyek most zajlanak az állam és a kereskedelmi bankok között. "Már régen el fogjuk felejteni a pereket, de a bitcoint még használni fogjuk" - emelte ki, mert szerinte a bitcoinnak, a digitális pénznek nagy jövője van.
Kapcsolódó cikkek
Trend ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Protechtor Future Summit: Az AI exponenciálisan fejlődik, amire az emberi agy egyszerűen nincs felkészülve
Két borzasztóan aktuális és forró témáról beszélgettek neves és elismert hazai gondolkodók a Protechtor Future Summit üzleti és tech vezetőknek szóló inspirációs eseménysorozat tavaszi alkalmán. A mások mellett Király Júlia, Dr. Oszkó Péter vagy Dr. Tilesch György MI-szakértő nevével fémjelzett panelbeszélgetéseken a szakértők egyrészt a mesterséges intelligencia társadalmi igazságoságra és kultúrára gyakorolt hatását, másrészt az örök élet és a biológiai óra visszafordíthatóságának kérdését vizsgálták.
Ezek az idei kulcstémák a webes és marketing stratégiák terén
Mások mellett Balogh Levente, a Szentkirályi ásványvíz alapítója, Wolf Gábor kisvállalati marketing szakértő, Sárospataki Albert, a Billingo vezérigazgatója és Huszár Viktor, a Teqball társalapítója is előadást tart az idei Maximum Web és Marketing Konferencián, ahol a résztvevő vállalkozók elsősorban a sikeres cégvezetés és online működés megvalósításához gyűjthetnek hasznos tudást a leghitelesebb példaképektől.
A Continental autógumija az első helyen végzett a Tyre Reviews szakportál négyévszakos abroncstesztjén
Újabb megmérettetésen, a Tyre Reviews 2024-es négyévszakos abroncsteszten győzedelmeskedett a Continental AllSeasonContact 2 modellje. Hét 205/55R16-os méretű, VW Golfra autóra felszerelt, egész évben használható modellből álló tesztmezőnyben ért el első helyezést.