3D nyomtatás új utakon az egészségügyben
A Xerox friss felmérése szerint a megkérdezettek többsége, 76 százalékuk világszerte úgy látja, hogy a nyomtatott dokumentumok és így a nyomtatás sem fognak eltűnni az életünkből. Az azonban egyre inkább látszik, hogy lassan a 3D lesz uralkodó, és a nyomtatás kifejezés apránként egészen új értelmet nyer, többek között az egészségügy területén.
A digitális technológia új utakat nyitott, és jelentősen szélesítette a felhasználási lehetőségeket a nyomtatás világában, mindinkább kihasználva a perszonalizáció nyújtotta előnyöket. Többek közt a csomagolás területén érhető tetten a gyors fejlődés, ahol olyan személyre szabott megoldások fejlesztése zajlik, amelyekkel a vásárlók speciális igényei még jobban kielégíthetőek.
Michelle Chrétien, a Xerox Kanada vezető kutatója egy lehetséges jövőbeni felhasználási módot vázol fel. „Képzeljük csak el, milyen lenne, ha a gyógyszertárban kapott pirulák csomagolásán nem általános leírást találnánk, hanem a saját, éppen aktuális egészségi állapotunkhoz igazodót, amely nem csupán a készítmény mellékhatásaira hívja fel a figyelmet, hanem kiemelten azokra a veszélyekre is, amelyek nagyobb eséllyel jelentkezhetnek nálunk.” Hozzátette, az intelligens csomagolás előnyei tovább fokozhatóak a 3D nyomtatással. Például amikor bevásárolunk, akkor okoseszközeink kapcsolatba lépnek a nyomtatott elektronikával ellátott termékekkel, és szintén intelligens háztartásunk adatai alapján jelzik, ha az adott árura szükségünk van.
Vitathatatlan, hogy a 3D nyomtatásnak meghatározó szerep jut a személyre szóló igények megvalósításában. A mai állás szerint egy ilyen nyomtatóval például saját fejformánkra szabott, különleges szemüvegkeretet is készíthetünk.
Sorra véve a szóba jöhető lehetőségeket, Chretien szerint „az egészségügyben egyelőre szövetek készítésére használják a 3D-s technológiát, de vajon hogyan befolyásolhatja ez a jövőben a betegápolás vagy az elsősegélynyújtás lehetőségeit? Unokáink már olyan ragtapaszt használhatnak, amelyet a webes háziorvosunk ajánlására a házi printeren nyomtatunk, olyan különleges gyógykészítménnyel átitatva, amelyek speciálisan az ő sérülésükre készültek”.
A szakember megjegyezte, hogy ezek a fejlesztési irányok részben ma még víziók, de egyvalamiben biztosak lehetünk: a 3D-s nyomtatás átírja a ma érvényes szabályokat. Habár az emberek nagy százaléka szerint a hagyományos nyomtatás sosem fog eltűnni, fel kell készülnünk a lehetőségre, hogy a jövő generációit emlékeztetni kell arra, mit is hívtunk mi a 2000-es évek elején nyomtatásnak.
Kapcsolódó cikkek
- Hamis kellékanyagok veszélyeivel riogat a Xerox
- Keleten növekszik, nyugaton stagnál az ATM-piac
- Életre kelti a nyomatokat a Xerox
- Nem robban be a virtualizáció
- Bővíti a felhőből nyomtatást a Xerox
- Nyomtató trendek a KKV szektorban
- Telemedicina: életmentés a Telenor segítségével
- A nyomtatás evolúciója – múlt és jelen
- Új Toshiba CEVO technológiájú L74 okostévé sorozat
- Nonstop orvosi távfelügyelet a Xeroxtól
Trend ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Jelentős beruházással pörgeti fel az adatközponti megoldások gyártását a Schneider Electric
Az eddigi 7 ezerről 12 ezer négyzetméterre növelte előregyártott adatközponti rendszereket készítő barcelonai üzeme méretét a Schneider Electric. Az Omdia elemzése szerint az előregyártott moduláris adatközpont-rendszerek globális forgalma 2027-ben elérheti a 8,6 milliárd dollárt.
Forradalmi áttörés az energiatárolásban: Bemutatkozik a sóalapú akkumulátor már 2025-ben
Az energiatárolás forradalmi újítás előtt áll. Miközben a lítiumion akkumulátorok uralják a piacot, az új magyar fejlesztésű nátriumion akkumulátor alapjaiban írhatja át az energiatárolás szabályait. Ez a technológia nemcsak fenntarthatóbb és biztonságosabb, hanem az otthonok és vállalkozások energiafelhasználását is új szintre emeli. Az innováció mögött álló Nádorfi Árpád nemrég elnyerte a 2024-es „Business Champions of Central Europe” díjat, amelyet a fenntarthatóság és az innováció terén elért kiemelkedő eredményeiért ítéltek oda neki. Az elismerés, a szakmai vezetése mellett, a csapata által kifejlesztett technológia globális jelentőségét is tükrözi.
A Kyndryl Magyarország elnyerte a 2024-es Great Place To Work minősítést
A Kyndryl, a világ legnagyobb IT infrastruktúra-szolgáltatója büszkén jelenti be, hogy Magyarországon elnyerte a Great Place To Work minősítést. A rangos elismerés kizárólag azon alapul, hogy a jelenlegi munkatársak mit mondanak a Kyndrylnél szerzett tapasztalataikról. A Great Place To Work a munkahelyi kultúra, a munkavállalói élmény és a vezetői magatartás globális elismerése, amely bizonyítottan piacvezető bevételt, a munkavállalók megtartását és fokozott mértékű innovációt eredményez.