SAP: Lassabban gyűlnek az adatok a közép-európai vállalatoknál
Lassabban gyűlnek az adatok a közép-európai vállalatoknál, mint a világátlag- derítette ki az IDC regionális kutatása, amelyet az SAP szoftvercég felkérésére készített a piacelemző. A megkérdezett vállalatok hatvan százalékánál legalább három évig tart az információk duplázódása, mely lassabb, mint a világátlagnak tekintett másfél-két év.
Múltból a jövőbe
Minden hatodik vállalat látja annak szükségességét, hogy olyan specializált eszközt használjon, mellyel a múltbeli adatokból következtethet a közeljövő várható eseményeire. E téren leginkább a cseh, és a szlovák vállalatok járnak élen, közel minden második megkérdezett cég már vesz igénybe prediktív analitikai megoldást.
A szállítói piac
Kiderült az is, hogy erős korreláció van a vállalatirányítási rendszer, és az üzleti intelligencia megoldások között. A régiós cégek hetven százalékánál ugyanazon gyártó megoldásait vetik be mindkét területen.
A felmérés rámutatott, a visegrádi országokban is a nagy, multinacionális szállítók termékét használják, az egyedi fejlesztésű üzleti intelligencia rendszerek penetrációja kevesebb, mint nyolc százalék. A cégeken belül leginkább a pénzügyi, és az értékesítési osztály munkatársai veszik aktívan igénybe e megoldásokat, jellemzően összesen öt-húsz fő között létszámmal.
Személyes kapcsolatok
Nem érdemes a szállítóknak hagyományos módon, e-mailokkal, közösségi médián keresztül, vagy éppen konferenciákon keresztül bombázni a cégeket a legújabb hírekkel. Az üzleti intelligenciával kapcsolatos tudásukat jellemzően közvetlenül az értékesítőktől, és a weboldalakról szerzik be a döntéshozók.
Mennyit költenek?
Büdzsé kapcsán a vállalatok elmondták, hogy informatikai költéseik jellemzően maximum tíz százalékát költik analitikai eszközökre, és elérhető erőforrásaik tavalyi évhez képest alig változtak.
„A magyar vállalatoknál megfigyelhető az üzleti intelligencia folyamatosan erősödő használata. Ezzel nem csupán felgyorsul a döntéshozatal, hanem a megérzések, és a korábbi manuális, fél-manuális gyakorlatok helyett növekszik a megbízható, transzparens információk jelentette döntési bizonyosság, és magyarázhatóság. Az ezt segítő megoldások már a felhőből is egyszerűen elérhetőek, így nagyon rövid idő alatt bevezethetőek”- mondta el Takács Béla, az SAP Hungary Kft. termékfelelőse.
Magyarországon az SAP 76%-os piaci részesedéssel bír az üzleti analitikai piacon.
A felmérést az IDC készítette kétszáz közép-európai cég megkérdezésével, a nyáron. A kutatás a közép-és nagyvállalati kört érintette, mindegyikük kétszázötven-és ötezer fő közötti létszámot foglalkoztat.
Kapcsolódó cikkek
- A komplexitás egyszerűsítése az SAP víziója
- Felhőn száguld az SAP
- Alapszintű SAP oktatási platform indult
- A SUSE megoldásai elérhetők a SAP HANA platformon
- Elektromos autóba ülteti dolgozóit az SAP
- Hat Infoprog versenyző kapott ösztöndíjat az SAP-tól
- SAP: teljes pénzügyi megoldás a felhőből
- Ingyenessé vált az SAP Fiori és az SAP Screen Personas
- Üzleti intelligenciával számolhatjuk ki a futballvébé legvalószínűbb eredményét
- Több millió arcképet gyűjt az NSA az internetről
Trend ROVAT TOVÁBBI HÍREI
A FŐTAXI a Formula 1 Magyar Nagydíj hivatalos szállítópartnere
2024-ben immár 39. alkalommal rendezik meg a Formula 1 Magyar Nagydíjat. A Hungaroring Sport Zrt-vel kötött megállapodás értelmében a július 21-én tartandó viadal hivatalos és kizárólagos személyszállító partnere a legnagyobb múltú hazai taxitársaság, a FŐTAXI lesz. A megállapodás célja, hogy a látogatók és a partnerek egyszerűen és biztonságosan jussanak el a Hungaroringre és haza.
Protechtor Future Summit: Az AI exponenciálisan fejlődik, amire az emberi agy egyszerűen nincs felkészülve
Két borzasztóan aktuális és forró témáról beszélgettek neves és elismert hazai gondolkodók a Protechtor Future Summit üzleti és tech vezetőknek szóló inspirációs eseménysorozat tavaszi alkalmán. A mások mellett Király Júlia, Dr. Oszkó Péter vagy Dr. Tilesch György MI-szakértő nevével fémjelzett panelbeszélgetéseken a szakértők egyrészt a mesterséges intelligencia társadalmi igazságoságra és kultúrára gyakorolt hatását, másrészt az örök élet és a biológiai óra visszafordíthatóságának kérdését vizsgálták.