Nem remekel az Apple, míg a BlackBerry talán újraéled

Érdemes az Apple-részvények rövid távú árfolyamcsökkenésére fogadni

forrás: Prím Online, 2014. október 2. 16:43

Nehéz az Apple papírjaival kereskedni, soha nem tudni ugyanis előre, hogy mikor lesz a bolhából elefánt, és mekkora botrány kerekedhet egy-egy helyzetből, függetlenül attól, hogy az Apple mikor és hogyan reagál a kritikákra. Eközben a BlackBerry belépett a legjobb befektetési lehetőségek közé.

A múlt hét folyamán robbant a hír, hogy a legújabb iPhone 6 Plus felhasználói elégedetlenek a legújabb csúcsmodellel, ugyanis a készülék zsebre téve könnyen meghajlik. Hasonló esetekről már az iPhone 5 esetében is hallottunk, bár az Apple szerint ez a probléma normál használat mellett igen ritka. Peter Garnry, a Saxo Bank vezető részvénypiaci stratégája szerint ez tökéletes példa arra, miért olyan nehéz az Apple papírjaival kereskedni. A cég múlt pénteken nyilvánosságra hozott, a 2015-ös üzleti év második negyedéves nyereségére vonatkozó adatai reménykeltőek, így van esély arra, hogy a cég profitvárakozását hamarosan megemelik.

 

Rossz hírek az Apple-nél



Az új iPhone alumíniumvázának túlzott hajlékonysága mellett arról is számos beszámoló született, hogy az új iOS 8 szoftverrel könnyebben, és nagyobb eséllyel állnak le a telefonos alkalmazások. Mindezeket figyelembe véve elképzelhető, hogy az Apple ez alkalommal a szokásosnál hanyagabbul kezelte a kivitelezést.



„Ha a helyzet tovább romlik, az katasztrofális következményekkel járhat az Apple számára, hiszen már a forgalmazás első hetében 10 millió darabot adtak el az iPhone legújabb szériájából. Gondoljunk bele: ha kiderülne, hogy az alumíniumváz-probléma mégsem olyan ritka, és az értékesített készülékek jelentős részénél jelentkezne, a vállalatnak egyrészt kártalanítania kell a fogyasztókat, másrészt változtatásokat kellene eszközölnie a gyártósoron, amely Ázsiában már nagyüzemben állítja elő a terméket” – emelte ki Peter Garnry, a Saxo Bank vezető részvénypiaci stratégája.



Az Apple számára további nehézséget jelent a Samsung múlt heti bejelentése, miszerint az okostelefon és a tablet funkcióit egyben kínáló „phablet” legújabb modellje, a Galaxy Note 4 még az iPhone 6 előtt kapható lesz Kínában. A dél-koreai vállalat utóbbi időben tapasztalt gyengélkedését látva valószínű, hogy erősen meg fogja tolni az új Galaxy értékesítését, hogy ellensúlyozza az Apple előrenyomulását Kína kontinentális területein.



Így érdemes Apple-részvényt vásárolni



„Ha a kellemetlen hírek feltorlódnak, mindig nagy a veszély, hogy az Apple és részvénytulajdonosai rosszul járnak. Egy ilyen helyzetben, mint a mostani, például, úgy kereskedhetünk, hogy eladási (put) opciót veszünk 102 dolláros kötési árfolyamon, október 18-i lejárati dátummal” – mondta Peter Garnry. – „Az eladási opcióvásárlással a veszteség korlátozott –megegyezik a prémium összegével –, így a kockázatot előre ki tudjuk számítani. Ezzel az ügylettel azt feltételezzük, hogy az Apple-részvények árfolyama a jelenlegi helyzetben 95 dollár körüli szintre süllyed. Ha ez hamar megtörténik, a legokosabb döntés, ha eladjuk az opciónkat és még a lejárati idő előtt zsebre vágjuk a profitot. Ehhez persze folyamatosan követnünk kell az árfolyam alakulását, és a helyzettől függően gyors döntést kell hoznunk.”



A BlackBerry feléledhet



A BlackBerry szeptember 26-án tette közzé a 2015-ös üzleti év második negyedévére vonatkozó pénzügyi mutatóit. Befektetői szempontból mindenképpen ígéretes, hogy az egy részvényre jutó „nyereség” -0,02 dollár volt a várakozásokban szereplő -0,16 dollárral szemben. A javulás mögött elsősorban költségcsökkentés áll, amellyel az új vezérigazgató sikeresen meggyőzheti a befektetőket. Igaz, eközben a második negyedéves bevétel a várt 950 millió dollár helyett mindössze 916 millió dollár lett, részben azért, mert a BlackBerry több olyan nagykereskedelmi partnerséget is visszautasított, amelyek a cég állítása szerint erodálták volna a profitrátáját.



„A vállalat feléledésére fogadó befektetők számára legfontosabb hír mégis az, hogy a BlackBerry legújabb, Passport névre hallgató okostelefonjából már a forgalmazás első két napján 200 ezer példány kelt el, jelentősen felülmúlva a menedzsment előzetes várakozásait. Az ehhez hasonló hírek hihetetlen mértékben képesek megváltoztatni a BlackBerry-részvények megítélését és értékelését, ezért befektetőként erre a papírra mindenképpen érdemes odafigyelni” – összegezte Peter Garnry.
 

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Az ázsiai autóipar lehagyta digitalizációban Európát

2024. december 21. 10:22

Új platform köti össze a vállalkozókat és partnereiket

2024. december 16. 13:25

CES 2025 előzetes: Elon Musk Amerikája, avagy a világ Musk-ja

2024. december 9. 16:46

Újabb részvételi rekordot döntött az e-Hód

2024. december 9. 11:32