Példa nélküli kibertámadások érték a katalán kormányzat internetes rendszerét

MTI Sajtóadatbank, 2014. november 12. 11:16

Példa nélküli túlterheléses támadások érték a katalán régió kormányzati szerveinek internetes rendszerét a hét végén, a Katalónia függetlenségéről tartott nem hivatalos népszavazás előkészületei és lebonyolítása alatt - mondta kedden Artur Mas katalán elnök.

"A kormányzat informatikai rendszereit nagyon-nagyon kemény kibertámadás érte" - mondta Mas egy barcelonai sajtótájékoztatón. Mint kifejtette, a rendszerekhez beérkező információkérések szombaton a rendesnek húszezerszeresére, vasárnap a hatvanezerszeresére ugrottak. "Soha nem voltunk még célpontjai ilyen erős és ilyen jellegű támadásnak" - tette hozzá.

A katalán elnök szavai szerint a kibertámadások veszélyeztették a segélykérő rendszerek elérhetőségét, valamint az elektronikus betegaktákhoz való hozzáférést.

Artus Mas úgy vélekedett, hogy nem amatőr internetes kalózok álltak a támadás hátterében. "Ez valami más volt. Senkit sem szabad gyanúsítanunk ebben a szakaszban, de nyomozást folytatunk" - tette hozzá.

A nem hivatalos népszavazás szervezésében közreműködő Katalán Nemzetgyűlés (ANC) közlése szerint szombat este aktivistáik telefonvonalait több száz telefonhívás bénította meg.

Az északkelet-spanyolországi autonóm közösségben vasárnap tartott szimbolikus népszavazás a katalán függetlenség támogatóinak elsöprő többségét hozta, a helyi kormány tájékoztatása szerint a résztvevők mintegy 80 százaléka voksolt a Spanyolországból való kiválásra.

Az "alternatív" népszavazást - ahogy a korábban tervezett hivatalosat is - előzőleg alkotmányellenesnek minősítette a spanyol alkotmánybíróság. A madridi központi kormány antidemokratikusnak nevezte a voksolást és hangsúlyozta, hogy az a szemében semmilyen hatással nem bír.

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Az ázsiai autóipar lehagyta digitalizációban Európát

2024. december 21. 10:22

Új platform köti össze a vállalkozókat és partnereiket

2024. december 16. 13:25

CES 2025 előzetes: Elon Musk Amerikája, avagy a világ Musk-ja

2024. december 9. 16:46

Újabb részvételi rekordot döntött az e-Hód

2024. december 9. 11:32