A magyar űrkutatás a világ élvonalában a Rosetta-programmal

forrás: Prím Online, 2014. november 14. 08:21

A Philae-egység landolása nemzetközi, összeurópai sikertörténet, amelyben a hazai tudományos élet és vállalkozói szféra jeles képviselőinek köszönhetően kiemelkedő szerepet töltött be Magyarország is. A kormány fontosnak tartja az űrkutatás támogatását, hiszen ezzel a magyar kis- és középvállalkozások, egyetemi és akadémiai kutatóintézetek részvételét segítheti elő hasonló jelentőségű projektekben.

Az Európai Űrügynökség (ESA) huszonegy évvel ezelőtt elfogadott missziós terve vált valóra azzal, hogy a Rosetta-űrszonda leszállóegysége sikeresen landolt a 67P/Csurjumov–Geraszimenko üstökösön 2014. november 12-én.  A feladat eredményes végrehajtásával a tudományos világ semmilyen más módon hozzá nem férhető, folyamatos és konkrét információkhoz jut a kis tömegű üstökösről.

 

A program a világ élvonalába emelte a hazai űrkutatást, hiszen a keringő egység és a földi bázis fejlesztésében közreműködő 18 ország egyike Magyarország. A magyar részvétel arányaiban még jelentősebb a mindössze 8 ország közös munkájának eredményeként megépült leszállóegység létrehozásában. A fedélzetén 10 tudományos műszert szállító Philae megalkotásához 4 hazai kutatóhely és ipari vállalkozás járult hozzá. A leszállóegység „agyát”, annak elektronikáját és szoftverét az MTA Wigner Fizikai Kutatóközpont és az SGF Kft., energiaellátó rendszerét a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Szélessávú Hírközlés és Villamosságtan Tanszék Űrkutató Csoportja fejlesztette. Két mérőműszer készítésében az MTA Energiatudományi Kutatóközpont (MTA EK) is részt vett.

 

Solymár Károly Balázs, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium infokommunikációért felelős helyettes államtitkára elmondta, hogy az iparágban rejlő lehetőségek kiaknázása érdekében határozott arról a kormány, hogy Magyarország immár teljes jogú tagként csatlakozzon az Európai Űrügynökséghez. A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium és az annak keretében működő Magyar Űrkutatási Iroda a hazai űrkutató és űripari közösség partnere kíván lenni a Rosetta fedélzetén bevált eszközökhöz hasonló eredmények elérésében. A szaktárca arra számít, hogy az ESA tagság révén a jövőben egyre gyakrabban lehet részünk efféle világra szóló sikerekben. Az ágazat hazai képviselőinek fejlesztői, beszállítói szerepvállalása a nagy nemzetközi projektekben Magyarországon tarthatja a legmagasabb szintű mérnöki tudással bíró szakembereket.

 

 

Kép: esa.int

 

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Az ázsiai autóipar lehagyta digitalizációban Európát

2024. december 21. 10:22

Új platform köti össze a vállalkozókat és partnereiket

2024. december 16. 13:25

CES 2025 előzetes: Elon Musk Amerikája, avagy a világ Musk-ja

2024. december 9. 16:46

Újabb részvételi rekordot döntött az e-Hód

2024. december 9. 11:32