Még mindig menő albumot hallgatni
A minőség a döntő tényező
Bár egyre inkább uralkodnak a lejátszási listák, úgy tűnik, még mindig sokan döntenek a komplett albumok mellett, főleg, ha az Hi-Res Audio minőségű.
A zenét vásárlók többsége még mindig szívesebben hallgat meg egy teljes albumot, és nem csak egyes számokat válogat. A minőség azonban döntő tényező: legtöbben a Hi-Res minőség esetén ragaszkodnak az albumokhoz.
A Sony Europe statisztikái szerint a Hi-Res Audio letöltések száma 2014 áprilisa óta 11%-ról 53%-ra növekedett, és most szeptember volt az első olyan hónap, amikor több mint a bevétel felét adták.
Nem kell tehát temetni az albumokat, hiszen az emberek inkább a minőség alapján döntenek. A felmérés szerint az albumok eladása megugrott, amely jelentős mértékben köszönhető annak, hogy egyre több anyag érhető el jó minőségben.
A zeneletöltők 49%-a gyakran végig szokta hallgatni a teljes albumot. Persze ez nem azt jelenti, hogy különálló számokat vagy lejátszási listákat nem hallgatnak. Négyből egy ember (24%) pedig öt-tíz albumot is vásárol három hónapon belül.
A Qobuz zeneletöltő szolgáltatóval közösen végzett kutatás arra is rávilágít, ha az embereknek választaniuk kell, 84%-uk dönt a tömörített verzióval szemben a Hi-Res Audio minőség mellett.
A High-Resolution Audio magasabb mintavételi frekvencián kódolja és játssza vissza a zenét, mint a CD. Az előadók gyakran veszik fel az albumaikat Hi-Res minőségben (24bit/96kHz), aztán mixelés után a CD-re és a letöltésekhez már tömörítve készülnek el a zeneszámok (16bit/44.1kHz). A Hi-Res Audio minőségű felvételek azonban stúdió minőségben szólnak, így a hallgatók közelebb kerülnek az eredeti felvételhez és az előadó szándéka szerinti hangzáshoz. |
Kapcsolódó cikkek
- Sony hordozható eszközök fesztiválozóknak
- Ingyenes zenei csemegét kínál a Sony a Xperia Z2 vásárlóknak
- Extrákkal jön hazánkba az Xperia Z2 és Z2 Tablet
- SuperSong néven zenei versenyt indít a Sony
- Egyedülálló hangélmény Sony zenelejátszókkal
- Három az egyben zenei élmény a Sony Walkman WH szériával
- Egyedülálló technológiával rögzítik az LGT alsóörsi koncertjét
- E580 és E380: Két új Sony Walkman
- Kényelemmel és kifinomultabb hangzással hódít az új, zajszűrő fülhallgató
- Új Sony fejhallgató: Extra basszus, prémium külső
Trend ROVAT TOVÁBBI HÍREI
A Z-generáció tudja milyen munkahelyet szeretne
Az önérvényesítés, a munkahelyi környezet, az anyagiak, a társas kapcsolatok, valamint a kreativitás, illetve a szellemi ösztönzők azok a legfőbb munkaértékek, amelyek a STEM pályára lépő Z-generációs fiatalok számára meghatározóak a leendő munkahelyük kiválasztásában és az ottani megmaradásukban – derül ki a Becsei Lilla pályaorientációs szakember friss, országos, reprezentatív kutatásából, amit az Együtt a Jövő Mérnökei Szövetséggel együttműködésben készített el a 12. osztályos magyar tanulók körében.