Pókerező robotok az NNG versenyén
Egyetemi hallgatók és tapasztalt programozók vegyesen, összesen háromszáznál is többen jelentkeztek az ország minden tájáról az NNG által rendezett C++ Grand Prix versenyre. A nyertes csapat elutazhat a világ legnagyobb videojáték-konferenciájára, Los Angelesbe.
Idén harmadszor hirdetett versenyt programozóknak a budapesti székhelyű navigációfejlesztő, az NNG, hogy megtalálja a legtehetségesebbeket. A C++ Grand Prix-re hallgatók és tapasztalt fejlesztők jelentkezését egyaránt várták, a feladatsorokat a cég szakemberei úgy állították össze, hogy ne egyedül a tapasztalat legyen a döntő szempont.
Végül több mint 110 csapat adta le nevezését: két hét állt rendelkezésükre, hogy a selejtező feladatait megoldják. A döntőbe jutott 10 - 4 szenior és 6 hallgatókból álló - csapat pénteken egy különleges, egész napos kihívás során küzdött meg a nyereményekért. A cél egy pókerező robot megalkotása volt: az egyes csapatok robotjai minden tizedik másodpercben játszottak egy kört egymással. A csapatoknak menet közben, az aktuális eredmények alapján is alakítaniuk kellett robotjuk stratégiáját, így a problémamegoldás mellett a versenyzők kreativitását is mérhették a szervezők.
A versenyt végül a Nutellás Gereblye csapat nyerte, az ő robotjuk játszott a legeredményesebben az idei C++ Grand Prix-n.
Kapcsolódó cikkek
- Magyar lányok versenyeznek a világ vezető robotika versenyén
- Negyedikek lettek a magyar diákok a robotika világbajnokságon
- DARPA-döntő: katasztrófaelhárításban is jeleskedniük kell a robotoknak
- A Google Groundon lesz a Skool kéthetes nyári tábora
- Országos ifjúsági robot kupát rendeznek áprilisban Nyíregyházán
- Magyarország legjobb szoftverfejlesztőit keresi a GE Healthcare
- Békéscsabai informatikus indulhat a jövő évi szakmai világbajnokságon
- BeeSmarter: a Blackbone sikerével zárult a verseny
- Melyik lesz az ország legjobb IT-csapata?
- Ismét lesz BeeSmarter csapatverseny
E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Siemens Xcelerator: az Eplan és a Siemens zökkenőmentes adatátvitelt tesz lehetővé a gépgyártásban
A Siemens és az Eplan hatékonyabbá teszi a tervezési és gyártási folyamatokat a gépeket és gyártósorokat építő ügyfeleik számára.
A Z-generáció tudja milyen munkahelyet szeretne
Az önérvényesítés, a munkahelyi környezet, az anyagiak, a társas kapcsolatok, valamint a kreativitás, illetve a szellemi ösztönzők azok a legfőbb munkaértékek, amelyek a STEM pályára lépő Z-generációs fiatalok számára meghatározóak a leendő munkahelyük kiválasztásában és az ottani megmaradásukban – derül ki a Becsei Lilla pályaorientációs szakember friss, országos, reprezentatív kutatásából, amit az Együtt a Jövő Mérnökei Szövetséggel együttműködésben készített el a 12. osztályos magyar tanulók körében.
Az LG 2025-ös QNED evo termékcsaládja jelentős technológiai fejlődésen ment át
Az LG Electronics (LG) bemutatja a megújult, 2025-ös QNED evo termékcsaládját egy újonnan szabadalmaztatott, széles színskálát biztosító technológiával. A készülékek valódi 4K felbontású képet és akár 144 Hz*-es képfrissítési rátát tesznek lehetővé vezeték nélküli kapcsolódással, ultraalacsony késleltetéssel. Emellett a széria tagjai továbbfejlesztett mesterséges intelligencia alapú kép- és hangfeldolgozást, és személyre szabhatóságot biztosítanak a webOS 25-ön keresztül.