Jön a „dislike” gomb Facebookra?

Czipperer Dia, 2014. december 15. 14:21

Mark Zuckerberg, a Facebook feje mesélt az esetleges változási lehetőségekről a Facebookon. Elképzelhető, hogy a jövőben a „like” gomb további opciókkal egészülhet ki.

Múlt hét csütörtökön, a Menlo Parkban bombázták különféle kérdésekkel a Facebook vezért, Mark Zuckerberget, aki bár konkrétumokkal nem szolgált a jövőbeli terveket illetően, azonban néhány esetleges változást körvonalazott.

 

Az egyik kérdésre, miszerint lesz-e majd „dislike” opció, a szakember úgy felelt: „Gondolkodunk rajta”. Persze rögtön pontosította is a kijelentését, és hozzátette, hogy nem feltétlenül a nem kedvelem opcióról van szó, hanem egy olyan megoldásról, ahol az emberek más véleményt is kifejezhetnek a kedvelésen kívül.

 

Zuckerberg szerint az emberek úgy érzik, hogy a „like” gombot kell megnyomniuk, ha valakivel szimpatizálnak vagy együttéreznek. Azonban vannak olyan helyzetek, amikor ez a lehetőség nem fejezi ki megfelelően viszonylásukat egy adott témához.

 

Már 2010-ben is hasonlóan beszélt ez esetleges „dislike” megoldásról, ám azóta nem sokat haladtak előre a dolgok.

 

Forrás: Mashable.com

Kulcsszavak: Zuckerberg Facebook like

E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Most is a Debreceni Egyetem a legjobb választás

Megjelent az online általános felsőoktatási felvételi tájékoztató, melyben a Debreceni Egyetem valamennyi jövő szeptemberben induló képzése, köztük hét új mesterszak is megtalálható. A Debreceni Egyetem jövőre is az ország legszélesebb képzési kínálatával várja a felvételi előtt állókat.

2024. december 22. 10:27

Siemens Xcelerator: az Eplan és a Siemens zökkenőmentes adatátvitelt tesz lehetővé a gépgyártásban

A Siemens és az Eplan hatékonyabbá teszi a tervezési és gyártási folyamatokat a gépeket és gyártósorokat építő ügyfeleik számára.

2024. december 21. 16:47

A Z-generáció tudja milyen munkahelyet szeretne

Az önérvényesítés, a munkahelyi környezet, az anyagiak, a társas kapcsolatok, valamint a kreativitás, illetve a szellemi ösztönzők azok a legfőbb munkaértékek, amelyek a STEM pályára lépő Z-generációs fiatalok számára meghatározóak a leendő munkahelyük kiválasztásában és az ottani megmaradásukban – derül ki a Becsei Lilla pályaorientációs szakember friss, országos, reprezentatív kutatásából, amit az Együtt a Jövő Mérnökei Szövetséggel együttműködésben készített el a 12. osztályos magyar tanulók körében.  

2024. december 21. 13:49

Az LG 2025-ös QNED evo termékcsaládja jelentős technológiai fejlődésen ment át

Az LG Electronics (LG) bemutatja a megújult, 2025-ös QNED evo termékcsaládját egy újonnan szabadalmaztatott, széles színskálát biztosító technológiával. A készülékek valódi 4K felbontású képet és akár 144 Hz*-es képfrissítési rátát tesznek lehetővé vezeték nélküli kapcsolódással, ultraalacsony késleltetéssel.  Emellett a széria tagjai továbbfejlesztett mesterséges intelligencia alapú kép- és hangfeldolgozást, és személyre szabhatóságot biztosítanak a webOS 25-ön keresztül.

2024. december 21. 12:01

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Az ázsiai autóipar lehagyta digitalizációban Európát

2024. december 21. 10:22

Új platform köti össze a vállalkozókat és partnereiket

2024. december 16. 13:25

CES 2025 előzetes: Elon Musk Amerikája, avagy a világ Musk-ja

2024. december 9. 16:46

Újabb részvételi rekordot döntött az e-Hód

2024. december 9. 11:32