A Sony válaszcsapása Észak-Koreának
Több internetes platformon is letölthetővé tette szerdán az észak-koreai vezető elleni képzeletbeli merényletről szóló, The Interview (Az interjú) című amerikai filmszatírát a gyártó, a Sony Pictures, a hollywoodi stúdiók történetében első ízben egyszerre kezdve meg egy jelentősebb alkotás mozis és digitális forgalmazását.
A japán érdekeltségű szórakoztatóipari konglomerátum a múlt héten lefújta a produkció premierjét és az ország 3000 mozijában való forgalmazását, mivel számítógépes rendszerét november végén feltörő hackerek támadással fenyegették meg azokat az amerikai mozikat, amelyek műsorukra tűzik a filmet. A vígjátékban két amerikai újságíró megbízást kap a CIA-tól, hogy öljék meg az észak-koreai vezetőt, Kim Dzsong Unt.
A lemondás a forgalmazásról széles körű bírálatokat váltott ki, többek közt Barack Obama amerikai elnök részéről. A felháborodás hatására a Sony Pictures kedden bejelentette, hogy korlátozott számú moziban mégis engedélyezi az Észak-Korea haragját magára vonó produkció vetítését. A filmkomédiát csütörtöktől több száz független filmszínházban, köztük artmozihálózatokban játsszák.
Soha nem mondtunk le arról a szándékunkról, hogy a lehető legszélesebb forgalmazást kapja a film - jelentette ki szerdai közleményében Michael Lynton, a Sony Pictures elnök-vezérigazgatója, aki szerint cége számára "életbevágó" a produkció bemutatása, "különös tekintettel arra a támadásra, amely a szólásszabadságot elfojtani akarók részéről érte üzletünket és munkatársainkat".
A Google közölte, hogy nagyon alaposan mérlegelték a terjesztés biztonsági kockázatait, és az összes kérdést megvitatva a Sonyval arra jutottak, nem engedhetik meg, hogy "egy maréknyi ember határozza meg a szólásszabadság határait egy másik országban, bármennyi is buta esetleg a mondanivaló".
Azok, akik látták a filmet, közönségesnek és otrombának tartják - jegyezte meg a Reuters.
Szakértők szerint a Google elég erős infrastruktúrával rendelkezik ahhoz, hogy kivédje az esetleg kiber- és egyéb támadásokat.
A CNN úgy értesült, hogy a Sony tárgyalásokat kezdett az Apple-lel is az iTunes webáruházban való terjesztésről, de a megbeszélések megszakadtak.
A Fehér Ház üdvözölte szerdán a döntést a film forgalmazásáról.
"Mint azt az elnök már pénteken leszögezte, nem olyan országban élünk, ahol egy idegen diktátor elkezdhet cenzúrázni. (...) A mai bejelentések nyomán az emberek maguk dönthetik el, hogy megnézik-e a filmet, és ez így helyes" - mondta Eric Schultz elnöki szóvivő.
Lelkendezve fogadta a hírt Seth Rogen, a film társrendezője és egyik főszereplője.
"El kell mondanom, hogy egy vígjátékot legjobb egy emberekkel teli moziban megnézni, de ha ezt nem teheted, legalább hívj el magadhoz pár embert" - üzente a Twitteren a színész-rendező.
Példa nélkül áll, hogy egy hollywoodi filmet a mozis premierrel egy időben forgalmazzanak digitálisan is, a nagyobb stúdiók ugyanis a mozis bevételek maximalizálása érdekében hónapokig nem teszik letölthetővé költséges produkcióikat. Jelen esetben a Sony célja az volt - mint írták -, hogy a lehető legnagyobb közönséget érjék el már az első napon. A közlemény szerint csütörtöktől mintegy 300 független moziban játsszák a kibernetikai hadviselés célkeresztjébe került politikai szatírát.
A film forgalomba hozatala azt jelzi, hogy a Sony elkötelezett a szólásszabadság mellett - hangoztatta az elnök-vezérigazgató.
"Büszke vagyok arra, hogy harcunk nem volt hiábavaló, és a kiberbűnözők nem tudtak elhallgattatni bennünket" - tette hozzá.
Szakértők szerint a kialakult helyzetben a Sonynak valójában nem volt más választása, mint hogy a lehető legtöbb csatornán, a mozikon kívül a streaming-szolgáltatókon is piacra dobja a filmet, lehetőleg még karácsonykor. Egyidejű mozis és digitális forgalmazásra eddig csak kisebb független és külföldi filmek esetében került sor, nagy hollywoodi produkciót még soha nem hoztak így forgalomba.
Egy nemzetbiztonsági tisztségviselő szerint az amerikai hatóságok nem veszik komolyan azokat a fenyegetéseket, amelyekkel a film nézőit illették a hackerek. Egyelőre nem tudni, hogy a hatóságok kiadnak-e bármiféle figyelmeztetést terrorveszélyre azon intézmények számára, amelyek bemutatják az Észak-Korea dühét kiváltó alkotást.
A Seth Rogen és James Franco főszereplésével készült filmvígjáték 5,99 dollárért kölcsönözhető, illetve 14,99 dollárt vásárolható meg keleti parti idő szerint szerda déli 1 - közép-európai idő szerint 19 - órától.
Kapcsolódó cikkek
- Kína ellenzi a kiberterrorizmus minden formáját
- Dél-koreai nukleáris erőmű adatait szerezték meg hackerek
- Sony-hackertámadás - Elérhetővé tette készülő új albumának néhány dalát Madonna
- Félmilliárd dollárt vettek ki a hackerek a Sony zsebéből
- Több mint egymillió ügyfél bankkártya-adatait lopták el
- Obama: Az Egyesült Államok reagálni fog a Sony elleni támadásra
- Új fenyegetések az APT világában
- Washington: Észak-Korea áll a Sony elleni hackertámadás mögött
- Európa a bitcoint követelő zsarolóprogram árnyékában
- Egy év alatt megduplázódott a vállalati célpontok száma
Biztonság ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Ki vigyáz az adataidra, ha te nem? – a magyarok 90 százalékánál már próbálkoztak online csalók, adathalászok
Találkoztál már az online térben adathalászokkal? Estél már áldozatául vírusoknak, hackereknek? Ismered az online veszélyeket és védekezel is ellenük? Az ESET biztonsági szoftverek hazai forgalmazója, a Sicontact Kft. 2024 októberében ezeket a kérdéseket tette fel generációs attitűdkutatása során. Jó hír, hogy az online veszélyek ismertsége egyre magasabb és egyre többen védekeznek a tudatosság mellett védelmi szoftverekkel is – de még bőven van tennivalónk.