Intelligens kerékpár Hollandiából

forrás: Prím Online, 2015. január 2. 09:37

Hollandia kifejlesztette első intelligens biciklijét, amelyet egy sor elektronikai készülékkel szereltek fel, hogy csökkentsék a magas baleseti rátát az idősebb biciklisták között a kétkerekű járgányokat imádó országban.

A Holland Alkalmazott Tudományos Kutatások Szervezete által a kormánynak kifejlesztett intelligens kerékpár prototípusa elektromos, a kormány alatt előretekintő radarral, a hátsó sárhányónál kamerával. A bicaj a várakozások szerint két éven belül a piacra kerülhet, 1700-3200 eurós összegért.

Az első és hátsó érzékelő készülékeket a tesztbringán fedélzeti számítógép kapcsolja össze egy vibráló figyelmeztető rendszerrel, amelyet nyergébe és kormányába építettek, hogy riasztani tudják tulajdonosát a közelgő veszélyre. A nyereg berezeg, amikor hátulról más biciklisek közelednek, miközben a kormány ugyanígy tesz, ha a biciklis elölről számíthat akadályokra.

Helyet kapott rajta egy keret is, amelybe tablet illeszthető, vele a tulajdonos vezeték nélkül csatlakozhat és „beszélhet” a járművel egy erre szolgáló alkalmazás révén. A tablet emellett élénk jelzést villant fel, ha a biciklista haladási irányában közeledő akadályt - például lámpaoszlopot vagy hátulról érkező és mellette elhaladni készülő társat - észlel.

Maurice Kwakkernaat, a kutatás egyik szakembere kifejtette, a biciklistákkal gyakran történnek balesetek, amikor hátrapillantanak vagy amikor megrettennek, ha valaki gyorsan halad el mellettük. A fedélzeti rendszer olyan technológiát alkalmaz, amelyet már jelenleg is használnak az autóiparban - tette hozzá. Elmondása szerint a készülékek hasznosak lehetnek azoknak is, akik a kerékpár elektromos motorját veszik inkább igénybe, melynek csúcssebessége óránkénti 25 kilométer.

 


Egyre több idős ember választja a kétkerekű járgányt, és nem is csak rövid távolságokra - mondta Melanie Schultz van Haegen a holland infrastruktúraügyi és környezetvédelmi miniszter. „Erre a típusú biciklire tényleg szükség van Hollandiában, mert segít csökkenteni a balesetet szenvedő idősek számát évente, és lehetővé teszi, hogy ők is élvezzék a biciklis közlekedést” - fejtette ki.

Hollandiában a 17 millió fős lakosságnál egymillióval több kerékpár van, és jelenleg mintegy 25 ezer kilométer bicikliút áll rendelkezésre az országban. A számok valószínűleg nőni fognak, ahogyan egyre többen választják a kétkerekű közlekedést, ami dugókhoz és a sérülések megnövekedett kockázatához vezet.

Tavaly 184 biciklis halt meg az országban, 124 közülük hatvanöt évnél idősebb ember volt. Egy évvel korábban 200-an hunytak el hasonló balesetekben, nagy részük szintén idős.

A jelenlegi prototípus 25 kilogrammot nyom, de a kutatók már ügyködnek a fedélzeti rendszerek megkisebbítésén.

Forrás: DiscoveryNews / hirado.hu - Fotó: Getty Images

Kulcsszavak: tudomány okos kerékpár

Színes ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Flipperakadémiát indít jövőre a világhírű budapesti kiállítás

A részben egy 80-as évekbeli játékteremben játszódó Stranger Things című tévésorozat óriási sikere, a budapesti Flippermúzeum világhíre, vagy éppen a retró játékgépek árai egyaránt jól tükrözik az egykor népszerű automaták iránt újjáéledő általános nosztalgiát, rajongást. A flipperek világa azonban mára nemcsak a kiállításokról, vagy magángyűjteményekről szól: hosszú évek óta például komoly, országos és nemzetközi pontozásos versenysorozatokat is rendeznek ezeken a villogó, zenélő, csilingelő masinákon. 

2024. december 12. 18:02

Már most nézőrekordot állított fel a Hogyan tudnék élni nélküled?

Még messze a december 12-ei premier, de az érdeklődés folyamatosan nő az év lejobban várt magyar filmjének ígérkező Hogyan tudnék élni nélküled? iránt. A Demjén Ferenc slágereire felfűzött zenés romantikus vígjáték első előzetese egy hónap alatt elérte az 1 millió megtekintést, ami azért kiemelkedő, mert ezt eddig idén sem hazai, sem külföldi film nem tudta utána csinálni. Sőt erre az eredményre az elmúlt évtizedben egyetlen magyar film sem volt képes. 

2024. szeptember 4. 13:20

Utazási konferencia az Angyalok városában

A dinamizmust tükrözte az idei utazási világkiállítás, az IPW2024, és ezt sugározza a helyszín is: Los Angeles, Kalifornia.
 

2024. május 17. 18:51

Egy új tévé színt visz a mindennapokba

Ma már nemcsak azért vásárolunk televíziót, mert a sugárzott műsorokat szeretnénk nézni, hanem mert a forradalmian új készülékek számtalan lenyűgöző funkcióval lettek ellátva. Hozzájárulnak ahhoz, hogy magasabb szintre emeljük a tévézés élményét.

2024. április 28. 22:16

A múlt feltárása, a jövő segítségével!

Kevés izgalmasabb terület létezik a régészetnél. Vajon mi rejtőzik a régi idők, épületek falai mögött? Felfedezések, meglepetések sokasága, amire nem igazán lehet felkészülni. Egy ilyen terepmunkát azonban nem lehet csak úgy, ásóval elvégezni, és még Indiana Jonesnak is óriási segítség egy-egy digitális, innovatív, 21. századi eszköz!

2024. április 15. 18:46

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Az ázsiai autóipar lehagyta digitalizációban Európát

2024. december 21. 10:22

Új platform köti össze a vállalkozókat és partnereiket

2024. december 16. 13:25

CES 2025 előzetes: Elon Musk Amerikája, avagy a világ Musk-ja

2024. december 9. 16:46

Újabb részvételi rekordot döntött az e-Hód

2024. december 9. 11:32