Zsebre tehető online pénztárgépet fejlesztettek ki

forrás: Prím Online, 2015. január 15. 11:31

Zöld utat kapott a Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivataltól az első, tableten működő online pénztárgép. Az eszköz lényegesen kisebb helyet foglal, mint egy hagyományos kassza, ugyanakkor a tudása megfelel egy PC-s pénztárgépének, így kereskedelmi háttérrendszerekhez is csatlakoztatható. Az új eszköz 120-130 ezer forinttal olcsóbb, mint a hasonló tudású, PC-alapú rendszerek.

Engedélyezte az MKEH az első, tableten működő magyar online pénztárgépet. Az újdonság előnye, hogy könnyű és minimális a helyigénye, szemben az összetett pénztárgéprendszerekkel, amelyeknél a monitor, a PC, a nyomtató és a billentyűzet sok helyet foglal. A tabletkassza csak méretében kicsi, tudását tekintve „okos pénztárgép”, amelyet összetett kereskedelmi rendszerekhez lehet illeszteni. A táblagéphez a Laurel kiskereskedelmi készletvezető rendszerei kapcsolhatók – mondta a forgalmazó Laurel Cégcsoport tulajdonos-ügyvezetője. Bessenyei István ismertette, hogy a rendszer alapja egy Windows alapú tablet, amelyre a cég Laura kasszaszoftverét telepítik.

 


Az új megoldást elsősorban azon vállalkozásoknak, kiskereskedelmi és szolgáltatóegységeknek ajánlják, ahol nem kell rövid idő alatt nagy mennyiségű bizonylatot nyomtatni, illetve fontos, hogy esztétikus eszköz kerüljön az eladótérbe. Ilyenek a fodrászok, kozmetikusok, magánorvosok, ügyvédek és mindazok, akiknek várhatóan a közeljövőben kell majd online kasszát beszerezniük. A tabletet elég összekapcsolni az adóügyi nyomtatóval és máris teljes értékű pénztárgépként működik. Ez a megoldás nemcsak elegánsabb, de 120-130 ezer forinttal olcsóbb is, mint a hasonló tudású PC-s kasszarendszerek – tette hozzá Bessenyei István.


Szakértők szerint a pénztárgépcsere újabb hulláma mintegy 50-60 ezer vállalkozót érinthet, akiknek korábban nem kellett online pénztárgépet beszerezni. Jelenleg – az adóhatóságtól származó információ szerint – mintegy 185 ezer kassza üzemel a NAV szerverére kötve.
 

Kulcsszavak: Laurel pénztárgép

Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Új jelölés lesz a fenntarthatóság ismérve

Új minősítési kategóriát hozott létre a Siemens az EcoTech megjelöléssel, amivel az iparban, az energiaelosztásban használatos termékeinek fenntarthatósági jellemzőiről ad átfogó képet. Segítségével a vásárlók könnyen megtalálják a számukra egyszerre előnyös és környezetbarát megoldásokat.

2024. május 7. 17:59

A Schneider Electric együttműködik a WageIndicator Foundationnel

Becslések szerint világszinten a munkavállalók mintegy egyharmada kevesebbet keres, mint amennyi a nyugodt, tisztességes megélhetése biztosításához elegendő. A helyzet javítása érdekében összefogásra van szükség, ennek jegyében a Schneider Electric három évre szóló partnerségi megállapodást kötött a WageIndicator Foundation nevű szervezettel.

2024. május 7. 14:53

Díjnyertes Samsung klímamegoldások az MCE 2024-en

A Samsung Electronics Air Conditioner Europe (SEACE) legújabb fejlesztéseivel és termékeivel vett részt a 2024-es Mostra Convegno Expocomfort (MCE) hűtés-fűtéstechnikai szakkiállításon. Az MCE kiváló lehetőséget nyújt arra, hogy a vállalat bemutathassa mind a lakossági, mind a kereskedelmi termék- és szolgáltatáskínálatát a HVAC+R*  területén, amelyeket a kényelem és az összekapcsolhatóság vezérel. A szakkiállításon a Samsung tovább erősíthette iparági pozícióját, a termékeket MCE Kiválósági díjakkal ismerték el, illetve a 2024-es Év Terméke díjat is elnyerte a vállalat.

2024. május 7. 10:24

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36