A magyar PC-piac növekedésére számít a Dell

MTI Sajtóadatbank, 2015. január 23. 16:17

A magyar PC-piac 5-8 százalékos növekedésére számít idén a Dell - mondta Dienes-Oehm Tivadar, a számítástechnikai konszern Magyarországért, a Baltikumért és Izlandért felelős regionális értékesítési igazgatója. Hozzátette: a Dell Magyarország a piacinál gyorsabb ütemű bővülést tervez, hogy tovább növelje részesedését a szektorban.

Az utolsó negyedév reprezentálja, hogy a piac gyengült tavaly, az IDC informatikai és távközlési piackutató jelentése szerint 2014. negyedik negyedévében 11,4 százalékkal csökkentek a személyiszámítógép-eladások - mondta. Anja Monrad, a Dell kelet- és közép-európai, EMEA és feltörekvő térségekért felelős igazgatójának meglátása szerint világszerte a nagy márkák (mint például a Lenovo, HP) fokozatosan növelik piaci részesedésüket a kisebb márkák kárára.

Az igazgató korábban az informatikai vállalat éves beszámolójában azt is elmondta, hogy a tőzsdéről csaknem 25 milliárd dollár értékben kivezetett cég 2014-ben, az igénybevett hitel mintegy 10 százalékát, 2,4 milliárd dollárt már visszafizetett. Dienes-Oehm Tivadar hangsúlyozta, hogy a Dell Magyarország nem tervezi a személyi számítógép üzletág feladását, mindamellett, hogy a bevételei 30 százalékát adó vállalati rendszermegoldásokra egyre jobban koncentrál.

Kulcsszavak: trend PC Dell

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Új platform köti össze a vállalkozókat és partnereiket

2024. december 16. 13:25

CES 2025 előzetes: Elon Musk Amerikája, avagy a világ Musk-ja

2024. december 9. 16:46

Újabb részvételi rekordot döntött az e-Hód

2024. december 9. 11:32

Először készült felmérés a magyarországi retail media helyzetéről

2024. december 6. 18:14