Az év második felében érkezik az Office 2016

Czipperer Dia, 2015. január 26. 12:15

Múlt hét szerdán mutatta be a Microsoft a legújabb Windows 10 operációs rendszer funkcióit és hozzá tervezett megoldásokat, ám a legújabb Office-ról még nem árultak el túl sokat. Inkább a mobilverzióra fókuszáltak, hiszen az asztali verzió még további fejlesztésekre szorul. Ha minden jól megy, a programcsomag az idei év második felében érkezik.

A Microsoft múlt heti sajtóeseményén sok mindenről lehullt a lepel, többek között a legújabb Office-ről is ejtettek pár szót. A kifejezetten Windows 10-hez optimalizált Office 2016 várhatóan az év második felében készül el.

 

Julia White, a Microsoft Office termékmenedzsment részlegének vezetője blogposztban írt arról, hogy a következő hónapokban több információt osztanak majd meg az új programcsomagról, amelyről már a sajtóeseményen is ejtettek pár szót. A fejlesztések ugyanis még gőzerővel zajlanak ezen a téren.

 

Az szinte biztos, hogy jelentősen különbözik majd a szerdán bemutatott Office alkalmazástól, melyet kifejezetten az eszközök közötti munkára terveztek, amit az is bizonyít, hogy nem csak újratervezték az appokat, hanem az érintésvezérlést is továbbfejlesztették. Az Office 2016-ot az asztali használat jegyében tervezik.

 

Ezt maga White is megerősítette a blogbejegyzésben, ahol többek között arról ír, hogy a programot legjobban a PC-ken, egérrel és billentyűzettel lehet majd használni és egy egészen új felhasználói élményt kínál.

 

 

Forrás: Mashable.com; Kép: alwaas.wordpress.com

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Az ázsiai autóipar lehagyta digitalizációban Európát

2024. december 21. 10:22

Új platform köti össze a vállalkozókat és partnereiket

2024. december 16. 13:25

CES 2025 előzetes: Elon Musk Amerikája, avagy a világ Musk-ja

2024. december 9. 16:46

Újabb részvételi rekordot döntött az e-Hód

2024. december 9. 11:32