Az EP határozottabb fellépést sürget az internetes gyermekpornográfia ellen

MTI Sajtóadatbank, 2015. március 13. 09:10

Az interneten terjedő pedofil tartalmak alaposabb kivizsgálását, az elkövetők bíróság elé állítását, az áldozatok védelmét és az illegális tartalmak eltávolítását szorgalmazta szerdán Strasbourgban elsöprő többséggel megszavazott állásfoglalásában az Európai Parlament (EP).

Az EP határozottabb fellépést szeretne az internetes gyermekpornográf tartalmak ellen. A képviselők felhívták a figyelmet arra, hogy az unió tagországainak több mint fele még nem ültette át jogrendjébe a gyermekpornográfia elleni fellépésről szóló 2011-es uniós irányelvet. Magyarország ezt 2013-ban már megtette. 

 

Az állásfoglalás szerint erre a nemzetközi problémára nemzetközi választ kell adni: országhatárokon átnyúló nyomozásra van szükség, mert a gyermekpornográfia egyszerre sok, eltérő jogrendű országot érint. 

 

Az Europol és a nemzeti bűnüldözési hatóságok kapják meg a szükséges pénzt, emberi erőforrást, nyomozati hatáskört és technikai eszközöket ahhoz, hogy komolyan és eredményesen felderíthessék az elkövetőket, elindíthassák a nyomozást, majd büntetőeljárást kezdeményezzenek - indítványozza az EP.

 

Az állásfoglalás kitér arra: ki kell fejleszteni azokat a csúcstechnológiájú módszereket, amelyekkel az interneten fellelhető hatalmas mennyiségű gyerekpornográfia feldolgozható, beleértve a szokványos keresőmotorok által nem indexált, becslések szerint a keresők által felkutatható, úgynevezett felszíni internetnél több százszor nagyobb, úgynevezett láthatatlan web tartalmát is.

 

Gál Kinga fideszes EP-képviselő, a javaslat beterjesztőinek egyike a szavazást követően közleményében azt írta: nemzetközi összefogásra van szükség a gyermekek online szexuális zaklatásának megfékezéséhez, mert a most felnövő nemzedék különösen kitett ennek a bántalmazási formának, amely az internet elterjedésével és a technika fejlődésével egyre könnyebben szedi áldozatait.

 

A politikus azt is tudatta, hogy emellett az emberi jogok és a demokrácia globális helyzetéről szóló jelentésbe az ő kezdeményezésére került bele a gyermekéhezés és az alultápláltság elleni küzdelem, valamint a hagyományos nemzeti kisebbségek külön fejezetet kaptak a dokumentumban.

 

A fideszes politikus a legszörnyűbb emberi jogsértésnek nevezte mindazt, ami a közel-keleti keresztényekkel, "köztük asszonyokkal, és gyermekekkel történik, akiket hitükért kínoznak, gyilkolnak meg, taszítanak rabszolgasorba. Ezek a barbár cselekedetek az emberiség elleni bűncselekmények, amelyek semmivel sem igazolhatóak".

 

Kép: ansa.it

 

 

 

 

 

E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Indul a negyedik nagy digitális kaland

A Digitális Tudásért Alapítvány (DTA), amely szívügyének tekinti a digitális oktatást hazánkban, ismét büszkén rendezi meg 2024. május 23-án, immáron negyedik alkalommal az ország legnagyobb digitális csapatversenyét, a Nagy Digitális Kaland-ot.

2024. május 9. 20:55

Legendás magyar konstruktőrök nyitják meg a School-Computer kiállítást Budapesten

Új helyszínen, a Neumann Társaság Báthori utca 16. alatti székházában mutat be időszaki kiállítást az Informatika Történeti Múzeum Alapítvány – alapítója, a Neumann Társaság szakmai anyagaira építve – az iskolagépek történetéről. School-Computer – a digitális kultúra megjelenése a közoktatásban a címe a tárlatnak, amely a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával május második felétől október végéig látogatható. A május 17-én, 17 órakor zajló megnyitón a legendás Homelab számítógépek konstruktőrei, Lukács József és Lukács Endre mesélnek a személyi számítógépek hőskoráról. 

2024. május 9. 19:27

3 árulkodó jel, hogy a cég IT csapata már nem versenyképes

Szinte követhetetlen tempóban fejlődnek a vállalati szolgáltatásokat támogató IT-rendszerek, a cégek pedig komoly piaci hátrányba kerülhetnek, ha nem tartanak lépést a változással. Az ügyfelek és a munkatársak igényei egyre csak nőnek, a versenytársak szolgáltatásai pedig rövid idő alatt gyorsabbá, kényelmesebbé, átláthatóbbá válhatnak a miénknél. 

2024. május 9. 18:01

Rákapcsolt az Euronics: már aznap megérkezhet a grill vagy a hűtő

Egyre népszerűbb a vásárlók körében az aznapi kiszállítással vagy áruházi átvétellel történő rendelés az Euronicsnél. A megrendelés napjára házhoz szállítást ígérő szolgáltatás tavaly nyáron indult, idén pedig még szélesebb időablakkal lehet már rendelni Budapesten belül. Az online leadott rendeléseket pedig az áruházakban is át lehet venni akár még aznap, ez a szolgáltatás már országszerte elérhető ingyenesen. Az ilyen módon rendelt termékek toplistáján ott vannak a ventilátorok, a kávék, a mosószerek, és az állateledelek, de rendeltek már asztali grillt is így.

2024. május 9. 16:20

Elérhetővé válik az automatikus munkabérelőleg

Automatikus Munkabérelőleg Rendszer (AMBER) néven biztosít új szolgáltatást a MagNet Faktor a Kulcs-Soft-tal partnerségben. Az új megoldás segítségével a bérszámfejtő szoftvert használó cégek alkalmazottai gyorsan és egyszerűen juthatnak a már ledolgozott munkanapok után járó fizetésükhöz. A munkavállalók mellett a vállalkozásoknak is kedvező ez a lehetőség: az adminisztratív terheik csökkennek, a bérfizetés pedig rugalmassá válik.

2024. május 9. 14:28

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36