Utolsó irodáját is bezárta a Yahoo Kínában

MTI Sajtóadatbank, 2015. március 20. 15:29

Felszámolta irodáit a Yahoo Kínában, a kaliforniai székhelyű technológiai óriás szerdán közölte a hírt kínai dolgozóival, búcsút mondva még megmaradt fővárosi irodájának, kutatóközpontjának, mintegy három és félszáz mérnökének és fejlesztőjének.

A South China Morning Post hongkongi napilap értesülései szerint az elbocsátások még ebben a hónapban megkezdődnek. A vállalat írásos közleményében úgy fogalmazott, a cégen belüli konszolidáció részeként kerül sor a kelet-ázsiai országban való leépítésre, a vállalat a jövőben kevesebb irodával, szűkebb körű tevékenységre fókuszál majd, kifejezett hangsúlyt adva a kaliforniai központnak.
 

A 2009 óta működő pekingi kutatóközpont bezáráshoz az is hozzájárulhatott, hogy a Yahoo nem kínál a kínai piacra szabott szolgáltatásokat, s alulmarad a kínai versenytársakkal szemben.

 


 

A cég 2005-ben, 40 százalékos tulajdonrészért cserébe, az Alibaba elektromos kereskedelmi óriással lépett partnerségre, s a mai napig a tavaly nyilvános kibocsátással New York-ban tőzsdére lépő kínai óriáscég 15 százalékos tulajdonosa.
 

A Yahoo a hatalmas kínai versennyel és a helyi szolgáltatókkal sem tudta felvenni érdemben a versenyt, a cég két évvel ezelőtt e-mailszolgáltatását is beszüntette az országban. A mostani bezárás a vállalat Dél-Koreából való kivonulását, indiai, vietnami, indonéziai, malajziai, szingapúri leépítéseit követi.

 

Fotó: CFP

 


Kulcsszavak: Kína Yahoo

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Az ázsiai autóipar lehagyta digitalizációban Európát

2024. december 21. 10:22

Új platform köti össze a vállalkozókat és partnereiket

2024. december 16. 13:25

CES 2025 előzetes: Elon Musk Amerikája, avagy a világ Musk-ja

2024. december 9. 16:46

Újabb részvételi rekordot döntött az e-Hód

2024. december 9. 11:32