Amerikai katonák halállistáját tette fel a világhálóra egy iszlamista szervezet
Mintegy száz amerikai katona nevét, fényképét és címét tette fel a világhálóra egy eddig ismeretlen, magát az Iszlám Állam Hackerszervezetének nevező csoport, és támadásokkal fenyegette meg őket - jelentette hétfőre virradóra a CNN hírtelevízió.
A "halállistához" csatolt üzenetében a szervezet közölte, azért szivárogtatta ki az információkat a katonákról, hogy "az Amerikában élő testvérei tudjanak velük foglalkozni". Állítása szerint a listán olyan katonák adatai szerepelnek, akik részt vettek az Iszlám Állam elleni támadásokban Szíriában, Irakban és Jemenben, de amerikai lapértesülések szerint vannak köztük olyanok, akik sosem jártak ezekben az országokban.
A hackercsoport közölte, hogy a katonák személyes adataihoz az amerikai hadsereg adatbázisainak feltörésével jutott hozzá, de a CNN jelentése szerint a listán szereplő egyes információk szabadon hozzáférhetők közösségi portálokon, telefontudakozókban és más, nyilvános forrásokban.
Sem a Pentagon, sem a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) nem erősítette meg egyelőre a fenyegetés hitelességét, de vizsgálja az esetet. A hadsereg és a haditengerészet arra kérte katonáit, hogy korlátozzák a személyes információk közzétételét a világhálón. A híradás szerint az amerikai rendvédelmi szervek már kapcsolatba léptek a listán szereplő katonákkal.
Kapcsolódó cikkek
- Először blokkoltak terrorizmussal kapcsolatos internetes oldalakat Franciaországban
- Snowden: mobiltelefonok kódjait is feltörte az NSA és a brit GCHQ
- Washington új hírszerző központot hoz létre a kiberfenyegetések ellen
- Iszlamisták feltörték a Newsweek magazin Twitter oldalát
- Feltörték a legnagyobb amerikai társadalombiztosító rendszerét
- Dzsihadista hackertámadás ért több mint 20 ezer spanyol szervert
- Az Iszlám Állam támogatói feltörték a CENTCOM Twitter- és YouTube-fiókját
- Megtámadták a német kormányzati portált
- Kína ellenzi a kiberterrorizmus minden formáját
- Feszültségek 2015-ben: az Apple Pay is célpont lesz
Biztonság ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Ki vigyáz az adataidra, ha te nem? – a magyarok 90 százalékánál már próbálkoztak online csalók, adathalászok
Találkoztál már az online térben adathalászokkal? Estél már áldozatául vírusoknak, hackereknek? Ismered az online veszélyeket és védekezel is ellenük? Az ESET biztonsági szoftverek hazai forgalmazója, a Sicontact Kft. 2024 októberében ezeket a kérdéseket tette fel generációs attitűdkutatása során. Jó hír, hogy az online veszélyek ismertsége egyre magasabb és egyre többen védekeznek a tudatosság mellett védelmi szoftverekkel is – de még bőven van tennivalónk.