Prim Hírek

A Microsoft Video for Windows 1.01-es verziójában éppen a Pentium processzor mozgóképes animációját mutatta be demóként, s ez a felhasználók számára is világossá tette: új fejezet kezdôdött a számítástechnikában, a gép képessé vált hangok és mozgóképek egyidejű lejátszására (természetesen kifejlesztésére is, csakhogy annak idején még "erôgép" kellett ilyenfajta produkció létrehozására).

Akkor ugyanolyan űr jellemezte a multimédia világát, mint néhány évvel késôbb az Internetét: a lehetôség adott, de hogyan tudjuk mindezt megtölteni tartalommal? A megoldást a játékprogramok adták.

Hangképzés

Personal Computer ôfelsége már a kezdetekben is képes volt kiadni hangot, de szoftverháttér hiányában a poháralátét méretű hangszóró miatt az inkább csak afféle "ipari kürt" szerepét tölthette be. Az elsô hangkártya, a 8 bites AdLib még ma is elôfordul a játékprogramok választási lehetôségei között, de szabványt a Creative Labs SoundBlaster sorozata teremtett: elôször a játékprogramok fejlesztôi, majd az idôközben kifejlôdött "MIDI-világ" programozói fogadták el "kártyapartnernek" az azóta is töretlen népszerűségnek örvendô SB eszközöket. Nem sokkal késôbb jött a Voyetra, illetve a valóban minôségi hangzást nyújtó Gravis UltraSound, a Roland, a Turtle Beach és a Yamaha által kifejlesztett hangkártyák.

Az ígéret ugyanis úgy szólt, hogy a számítógép is CD-minôségben lesz képes megszólalni. Miközben azt hinnénk, hogy a CD-minôség egyértelmű meghatározás, jó, ha tudjuk, hogy a PC hangszóróiból kiáradó hangok "élvezeti" értéke a CD-olvasó mellett fôként a hangkártya, a szoftverek és a hangszóró minôségén múlik.

Ma a SoundBlaster AWE 64 mellett a SoundBlaster Live Value Edition az egyik csúcs – tegyük hozzá, a populáris kategóriában. A professzionális igények kielégítésére változatlanul a Roland és a Yamaha kínál méregdrága kiegészítôket.

Idôközben az alaplapok fejlôdésével is sok minden átalakult: az alaplapra integrált (esetenként minôségi) hangképzô modul mindennapos, de az utólag beépíthetô kártyák is legalább "plug-and-play" jelzést viselnek, azaz automatikusan, önmaguktól konfigurálódnak.

CD, DVD

A multimédiás számítógép másik kelléke a nagy mennyiségű adat tárolására, de gyors elôhívásra is alkalmas "bájtraktár". Alaphelyzetben ez lehetne a merevlemez is, de a gyakorlatban nehézkes lenne 1,4 megabájtos hajlékonylemezekrôl winchesterre másolni esetleg több száz megabájtot. Ezen a ponton vált egyértelművé, hogy a 650 megabájtnyi adat vagy 74 percnyi audioállomány rögzítésére alkalmas CD-ROM óriási karrier elôtt áll.

Pillanatok alatt megszületett a Compact Disc számítógépes alkalmazhatóságának szabványa, etalonként a 150 kbps átviteli sebességet fogadták el, ma is ehhez az értékhez viszonyítva jellemzik az eszközök olvasási sebességét. A 150 kbps átviteli sebesség azonban kevés lenne az utóbbi években kiadott multimédiás CD-ROM-ok lejátszásához, ezért ma csakis 32-, 36- és 40-szeres szorzóval találkozunk a hardverforgalmazók listáin. (Könnyű kiszámolni, hogy a 40-szeres sebesség másodpercenként mintegy 6 MB-nyi adat olvasását biztosítja, ami fôként a nagyobb méretű képek megjelenítésekor és mozgóképek lejátszásakor fontos.)

A gyors CD-olvasó önmagában még nem biztosítja a folyamatos képkirajzolást, ha a számítógép belsô adatátviteli csatlakozása, a processzor vagy a videokártya feldolgozási sebessége nem elegendô, az is elôfordulhat, hogy a monitoron csak lassanként, sávokban jelenik meg a kép, vagy szaggatottan látjuk a videobetétet.

A CD-ken rögzített hang- és képanyag visszajátszásának minôségét erôsen befolyásolja, hogy milyen kiépítettségű számítógépekre tervezték az anyagot (a multimédiás programokat lejátszó gépek jellemzôit az MPC1 és MPC2 jelölésű szabványok tartalmazzák). Az utóbbi években, az MPC2 szabvány alapján, már a fejlesztôk is 24 bites (tehát 16,7 millió színárnyalatot tartalmazó) képeket építhettek programjaikba, illetve megnövelhették a mozgóképek ablakának méretét. A kezdetben használt 160x80 vagy 320x240 képpont helyett teljes képernyôs (640x480, újabban pedig 800x600 képpontos) képeket is bevehettek a tartalomba, és a másodperceként megjeleníthetô képek számának növekedésével javult a videobetétek minôsége a szabványoknak megfelelô számítógépen történô futtatással. Több mint két éve kezdte világhódító útját

a DVD-technológia: az új korongon hatszor több információ rögzíthetô, ráadásul a DVD-olvasók "lefelé kompatíbilisek", azaz képesek a jó öreg CD-k olvasására is.

A multimédiás hardverkiegészítôk utolsó állomásán, a hangszóróknál azonban nincs változás: hallhatóan leszűkítheti az élményt, ha rosszul választjuk meg az aktív (tehát erôsítôvel épített) hangdobozokat. Szoftveres úton ugyan sokat lehet javítani a térbeli hangzáson – ennek elôsegítésére különbözô "3D" jelzésű eszközöket is forgalomba hoztak –, de a hangfalak fontossága ezzel semmit sem csökken.

A lánc végén szót kell ejteni a hangszórókat is tartalmazó multimédiás monitorokról, bár ezek nagy többsége nem igazán segíti, azaz nem igazán segítheti a korábban említett CD-hangzás elérését: legtöbbjüket kisméretű és kis teljesítményű hangszórókkal építik, így ideális szoftverháttérrel sem adhatnak profi hangminôséget.