A mobiltelefon- és twitter-adatok alapján megbecsülhető a tömeg nagysága

MTI Sajtóadatbank, 2015. május 28. 09:28

A digitális eszközökhöz  "rendelt" földrajzi helymeghatározó rendszer (geotagging) segítségével viszonylag pontosan és gyorsan megbecsülhető egy tömeg nagysága - erre a következtetésre jutottak a Warwicki Egyetem tudósai, akik eredményeiket a Royal Society Open Science folyóirat legújabb számában tették közzé.

A tudósok két hónapon keresztül végeztek vizsgálatokat két olyan milanói helyszínen, ahol ismert volt a látogatók száma: a Milano-Linatei repülőtéren, valamint az AC Milan és az FC Internazionale Milan otthonául szolgáló San Siro stadionban - olvasható a BBC-nek a tanulmányt ismertető összefoglalójában.
 

A telefonhívások, SMS-ek és a twitter-üzenetek száma, valamint az internethasználat alapján becsülték meg a tömeg nagyságát, majd eredményeiket összevetették a repülőtéri járatadatokkal és a mérkőzések jegyeladásaival. Mint kiderült, az adott módszernél mindössze 13 százalék volt a hibaszázalék.

 


 

Különösen jó eredményeket kaptak a szurkolók számának meghatározásánál, ahol még előrejelzéseket is tudtak készíteni. A vizsgált időszakban tíz mérkőzést játszottak, és bármely tetszőlegesen kiválasztott kilenc meccs mobiltelefonos és internetes adatai alapján meg tudták határozni, hogy hányan látogattak el a tizedikre.
 

Federico Botta, a tanulmány első szerzője a mobiltelefon-használaton alapuló módszer előnyeit ecsetelve mindenekelőtt azt emelte ki, hogy lényegesen gyorsabb, mint a tömeg nagyságára jelenleg alkalmazott becslési eljárások.
 

Más kutatók az eljárás pozitívumai mellett rámutatnak a korlátaira is. "A népességnek csupán egy része rendelkezik okostelefonnal. Más a telefonhasználat célja egy repülőtéren, ahol elsősorban hívásokat bonyolítanak le, míg a stadionban többen twittereznek, utóbbi egyébként is inkább a fiatalabb és tehetősebb fogyasztók körében népszerű, ráadásul a hálózati lefedettségben is jelentős területi különbségek vannak" - sorolta aggályait Ed Manley, a University College London docense.

Kulcsszavak: helymeghatározás GPS

Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Újra platina minősítést szerzett a Bridgestone

A Bridgestone EMEA 2024-ben már a negyedik egymást követő évben nyerte el a vezető globális fenntarthatósági értékelő platform, az EcoVadis legmagasabb, „platina” minősítését, amellyel a világszerte értékelt mintegy 130 000 vállalat közül a legjobb egy százalékba került.

2024. december 18. 16:42

Új fejezet a Galaxy AI fejlesztéseinek történetében

A Samsung új szintre emeli a mobilélményeket a Galaxy eszközök mesterséges intelligenciával támogatott személyre szabhatóságával. Az adatvédelemre épülő One UI 7 szoftverfrissítés és az új Now Bar funkció a hatékonyság mellett könnyebben kezelhető mindennapokat is ígér. Az AI-alapú újítások pedig úgy segíthetnek a felhasználóknak, hogy közben megőrzik a személyes adataik biztonságát.

2024. december 18. 11:43

Tekintélyes terjedelemmel debütált a jubileumi kiadvány: bemutatták a 30. Logisztikai Évkönyvet

December 16-án az UniZone BGE Hallgatói Centrumban debütált a Magyar Logisztikai Egyesület (MLE) jubileumi Logisztikai Évkönyve, amely a hazai logisztikai szektor egyik legmagasabb szintű tudományos szakmai kiadványa. Az MTA által DOI-számmal is ellátott idei kötetben, ez évben több mint 400 oldal terjedelemben, összesen 27 tanulmány kapott helyet.

2024. december 18. 09:59

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Új platform köti össze a vállalkozókat és partnereiket

2024. december 16. 13:25

CES 2025 előzetes: Elon Musk Amerikája, avagy a világ Musk-ja

2024. december 9. 16:46

Újabb részvételi rekordot döntött az e-Hód

2024. december 9. 11:32

Először készült felmérés a magyarországi retail media helyzetéről

2024. december 6. 18:14