A Google automatikusan leállítja majd a „nem központi” flash tartalmakat

Czipperer Dia, 2015. június 5. 14:17

A keresőóriás, Google egy új funkciót jelentette be. A vállalat úgy döntött, a laptopok akkumulátorának kímélésére hivatkozva, hogy automatikusan blokkolja a Chrome-ban megjelenő, ámde nem szervesen az oldal részéhez tartozó flash tartalmakat.

A Google egyik fontos céljának tekinti, hogy a böngészési élményt a felhasználók számára még gördülékenyebbé tegye. A vállalat ennek apropóján arra az elhatározásra jutott, hogy a a saját böngészőjében megjelenő flash tartalmakat automatikusan leállítja.

 

Elmondásuk szerint egyes flash-ek leállításával más fontos tartalmak, mint például az oldalak részét képező videók, a jövőben akadozás nélkül elindulnak majd. Vagyis a Google a hirdetéseket szórja majd ki, ezzel komoly fejtörést okozva a hirdetőknek, akik még mindig jórészt flash-t használnak. A Chrome Blogon a Google úgí fogalamz, hoy intelligensen szüneteltetik majd a falsh tartalmakat, amely tehát nem azt jelenti, hogy nagy fehér foltokat látunk majd, hanem miután letöltötte őket, le is állítja.

 

Természetesen a felhasználóknak lehetősége nyílik arra, hogy ezt a beállítást módosítsák, és megadhatják a böngésző beállításaiban a flash tartalmak engedélyezését. Ha pedig mégis úgy döntünk, hagyjuk, hogy a Google alapbeállításai legyenek érvényben, akkor sem tűnnek el végleg a flash-ek. Mivel a Chrome letölti magát a flash-et, csak leállítja, az adott tartalomra rákattintva elindul az animáció.
 

 


A Google az új funkció bevezetésénél arra hivatkozott, hogy ennek révén a laptopok aksija tovább bírja majd a gyűrődést, így a felhasználók tovább böngészhetnek, mielőtt lemerülne masinájuk.

 

Valójában azonban, mint ahogy azt már fentebb is jeleztem, nem csak előnyös oldala van ennek a megoldásnak. A flash display hirdetések készítői biztosan nem tapsolnak majd az akkumulátorbarát funkciónak. Tény, hogy a Chrome igencsak meríti a laptopok aksiját, azonban ez a hiba nem újkeletű dolog. Még a probléma felfedezése előtt tisztában volt a keresőóriás a helyzettel, vagyis azzal, hogy a böngésző végig járatja a procit, ezzel szuper sebességgel merítve az aksit.

 

A baj okai abban gyökereznek, hogy ha az illető egy olyan oldalt tölt be, ahol flash tartalmak vannak, ott a szokásos 15,6 másodperc helyett 1 másodpercenként „kelti fel” a processzort, mindezt pedig az átlagosan 64 helyett 1000-szer. Amikor a tartalom véget ért, minden visszaáll az eredeti kerékvágásba, a Chrome-nál azonban nem. Sőt mi több, ott végig a 64 helyett 1000-szer teszi ezt meg a rendszer, egészen addig, míg a Chrome meg van nyitva. Ez a probléma a Windows 7 vagy régebbi operációs rendszereket érinti.

 

Az „aksikímélő” megoldás egyelőre a Chrome beta verziójában érhető el, azonban a Google ígérete szerint a funkció hamarosan élesben is debütál majd. 

 

Forrás: Übergizmo.com; ArsTechnica.com; ChromeBlog

E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Siemens Xcelerator: az Eplan és a Siemens zökkenőmentes adatátvitelt tesz lehetővé a gépgyártásban

A Siemens és az Eplan hatékonyabbá teszi a tervezési és gyártási folyamatokat a gépeket és gyártósorokat építő ügyfeleik számára.

2024. december 21. 16:47

A Z-generáció tudja milyen munkahelyet szeretne

Az önérvényesítés, a munkahelyi környezet, az anyagiak, a társas kapcsolatok, valamint a kreativitás, illetve a szellemi ösztönzők azok a legfőbb munkaértékek, amelyek a STEM pályára lépő Z-generációs fiatalok számára meghatározóak a leendő munkahelyük kiválasztásában és az ottani megmaradásukban – derül ki a Becsei Lilla pályaorientációs szakember friss, országos, reprezentatív kutatásából, amit az Együtt a Jövő Mérnökei Szövetséggel együttműködésben készített el a 12. osztályos magyar tanulók körében.  

2024. december 21. 13:49

Az LG 2025-ös QNED evo termékcsaládja jelentős technológiai fejlődésen ment át

Az LG Electronics (LG) bemutatja a megújult, 2025-ös QNED evo termékcsaládját egy újonnan szabadalmaztatott, széles színskálát biztosító technológiával. A készülékek valódi 4K felbontású képet és akár 144 Hz*-es képfrissítési rátát tesznek lehetővé vezeték nélküli kapcsolódással, ultraalacsony késleltetéssel.  Emellett a széria tagjai továbbfejlesztett mesterséges intelligencia alapú kép- és hangfeldolgozást, és személyre szabhatóságot biztosítanak a webOS 25-ön keresztül.

2024. december 21. 12:01

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Az ázsiai autóipar lehagyta digitalizációban Európát

2024. december 21. 10:22

Új platform köti össze a vállalkozókat és partnereiket

2024. december 16. 13:25

CES 2025 előzetes: Elon Musk Amerikája, avagy a világ Musk-ja

2024. december 9. 16:46

Újabb részvételi rekordot döntött az e-Hód

2024. december 9. 11:32