A Ma este Színház lett az Év Internetes Kereskedője 2015-ben

forrás: Prím Online, 2015. június 5. 13:57

A közönségszavazás, a vásárlói tesztek és a szakmai zsűri döntése alapján a Ma este Színház! online áruház az „Az Év Internetes Kereskedője Díj" 2015. évi nyertese. A Szövetség az Elektronikus Kereskedelemért (SzEK.org) főszervezésében, az eNET, az IVSZ és az Isobar társszervezésében megrendezett díjat kilencedik alkalommal adták át.

Az Év Internetes Kereskedője Díj" első fordulójában a közönségszavazatok döntöttek, kiderült, hogy ki a 20 legnépszerűbb olyan hazai internetes kereskedő, aki magyarországi cégbejegyzéssel rendelkezik, online kiskereskedelmi tevékenységet folytat, és előző éves árbevétele nem haladja meg a 1,5 milliárd forintot. Közel 10 ezer szavazat érkezett több, mint 350 weboldalra, akik közül a legtöbb szavazatot kapott TOP 20 webáruház jutott tovább.

 

Második körben idén először a közönség által beszavazott 20 webshopot vette 400 tesztelő vásárló nagyító alá és közülük a 11 legjobbat engedte tovább a zsűri elé. A tesztelés a Testbirds crowdtesting szolgáltató támogatásával jött létre – a cégnek többezres hazai és többtízezres nemzetközi tesztelői bázisa van. A tesztjeik fókuszában a felhasználói élmény (user experience, UX) kutatása áll, vagyis annak vizsgálata, hogy egy szoftver, pl. webáruház, mobil applikáció, könnyen érthető-e, tanulható-e, használható és szerethető-e a felhasználók számára.

 

Így a TOP 20 webshopot legalább 20 tesztelő próbált ki, majd válaszolt a Testbirds által készített kérdőívre, amely több módszertant egyesített magában. Először is a SUS-t (system usability scale), amely tetszőleges szoftver használhatóságát felmérő sztenderd kérdőívet és elemzési módszertant tartalmaz. Aztán az NPS-t (net promoter score), amely egyetlen kérdés arról, hogy mennyire ajánlaná a tesztelő az adott szolgáltatást. És végül a Testbirds saját kérdéseit, amelyek kifejezetten webshop specifikus kérdések többek között a termék adatlap átláthatóságára, a regisztráció egyszerűségére, illetve az árak érthetőségére irányultak. E módszertanok egyesített eredményeként állt össze a 10. és 11. helyen lévő holtverseny miatt végül a TOP 11-es rövidlista.

 

A harmadik s egyben végső fordulóban a TOP 11 webáruház pályázatot nyújtott be. A neves szakmai grémiumból és felelős kereskedőkből álló 19 tagú zsűri közülük választotta ki Az Év Internetes Kereskedőjét 2015-ben. Az eredményhirdetésére és ünnepélyes díjátadására 2015. június 4-én este került sor a SZEK.org által szervezett XII. Elektronikus Kereskedelem konferencia gálavacsoráján. 

 

A megtisztelő cím elnyerésével a Ma este Színház! online áruház jogot szerzett arra, hogy használhassa „Az Év Internetes Kereskedője 2015" címet, Szetnics Lászlótól megkapta a díj főtámogatójának, a MasterCardnak a fődíját, hazavihette továbbá a Szállás.hu 4 csillagos wellness hétvégéjét, egy részletes crowdtesting elemzést 1,5 millió forint értékben a Testbirdstől, valamint egy Profil XT vezetői kompetenciafelmérést a Profiles Hungarytől.

 

A Ma este Színházat! 2011-ben alapította Limbacher Tivadar és Szabadkai Attila kultúrmisszióként és hobbiprojektként. Céluk akkor az volt, hogy nézőkkel töltsék meg a gyakran foghíjas színházi nézőtereket, és ezzel együtt egy új, eddig színházba nem járó közönségnek mutassák meg, hogy milyen szuper dolog a színház! Azóta az összes jelentős budapesti színház csatlakozott hozzájuk, és több, mint százezer amúgy üresen maradó széket hasznosítottak sikerrel, a közönség legnagyobb örömére!

 

A fődíj nyertese mellett a szervezők nyilvánosságra hozták a zsűrizés pontozása alapján a második, harmadik helyezettet.

 

Ma este Színház! Az Év Internetes Kereskedője, 2015 I. helyezett         

Vilagitas.eu Az Év Internetes Kereskedője, 2015 II. helyezett      

Hádawebshop.hu Az Év Internetes Kereskedője, 2015 III. helyezett    

Hirek.com - Kiemelt hír ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Változások a Magyar Telekom felsővezetésében

Szerződése lejártával távozik a Magyar Telekomtól Daria Dodonova gazdasági vezérigazgató-helyettes és Igazgatósági tag. Lubor Zatko műszaki vezérigazgató-helyettes pedig a Deutsche Telekom Csoporton belül más pozícióban folytatja karrierjét. A gazdasági vezérigazgató-helyettesi pozícióra a Deutsche Telekomtól André Lenz érkezik a társasághoz 2025. március 1-i hatállyal, a műszaki vezérigazgató-helyettesi feladatkört pedig 2025. január 1-től Nagy Péter látja el, aki jelenleg a Magyar Telekom műszaki kiszolgálásért felelős vezetője.

2024. december 4. 13:04

December 15. éjfélig lehet nevezni Az Év Honlapja pályázatra!

Meghosszabbítja a jelentkezési határidőt ’Az Év Honlapja’ pályázat, amely évről évre megmutatja a hazai digitális világ legjobbjait! A pályázat új nevezési határideje: 2024. december 15. éjfél! Még van lehetőség a vállalatok és kreatív ügynökségek számára, illetve mindazoknak, akik friss projektjeiket és egész éves munkájuk termését meg szeretnék mutatni a közönségnek és a zsűrinek.

2024. december 2. 11:38

Megvannak az idei év legjobb webshopjai

Ismét megrendezték az Év Webshopja Konferenciát és Versenyt, ahol a díjátadó gála mellett a szakma legjobbjai tartottak előadásokat a rekordszámú résztvevőnek.  Az idei nyertesek között megtalálható nyomdai szolgáltatásokat kínáló, egyedi ajándékokat készítő, állategészségügyi és kozmetikai termékeket árusító webshop is. 

2024. november 29. 17:16

Megjelent a legfrissebb, immár 27. Ericsson Mobility Report

Elérte az 55%-ot az 5G globális lefedettsége, de Európa lemaradásban van a legfejlettebb mobilhálózatok kiépítésében – derül ki az Ericsson Mobility Report 2024 novemberi kiadásából. A jelentésben két esettanulmány mutatja be, hogyan kezdik kiaknázni az úttörő mobilszolgáltatók az 5G hálózatok „felszeletelésében” rejlő lehetőségeket arra, hogy a tömegrendezvényeken vagy épp a tűzoltók számára mindig gyors és megbízható mobilkapcsolat álljon rendelkezésre. A svéd technológiai vállalat szakértői vizsgálták azt is, hogyan hathat az AI-forradalom a mobil adatforgalom lankadó növekedésére.

2024. november 26. 20:37

Idén is keresi a digitális szakma női példaképeit az IVSZ és a WiTH

Harmadik alkalommal hirdeti meg a 40 év feletti női példaképek a digitális gazdaság területén című pályázatát az IVSZ – Digitális Vállalkozások Szövetsége és a Women in Technology Hungary Egyesület (WiTH). Az elismerésre gazdasági társaságok, különböző szervezetek nevezhetik azokat a digitális gazdaság és technológia területén tevékenykedő női kollégáikat, akik kimagasló eredményeikkel rávilágítanak a korosztályban rejlő értékekre és lehetőségekre, ezáltal példaképként szolgálhatnak a fiatalabb generáció számára. A pályázati anyagokat 2025. január 31-ig várják a szervezők.

2024. november 22. 16:40

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Új platform köti össze a vállalkozókat és partnereiket

2024. december 16. 13:25

CES 2025 előzetes: Elon Musk Amerikája, avagy a világ Musk-ja

2024. december 9. 16:46

Újabb részvételi rekordot döntött az e-Hód

2024. december 9. 11:32

Először készült felmérés a magyarországi retail media helyzetéről

2024. december 6. 18:14