Kínai piacra lép a Cellum

MTI Sajtóadatbank, 2015. július 19. 13:11

Thaiföld és Indonézia után hamarosan Kínában is mobilfizetési- és kereskedelmi szolgáltatásokat kínál a Cellum  mobiltárca-szolgáltató.

  • A sanghaji Mobile World Congress konferencián jelentette be a Cellum nemzetközi terjeszkedésének újabb állomását. A vállalat pénteki közleményében Kóka János, a cég vezérigazgatója kifejtette, Kína a mobilkereskedelem szempontjából páratlan lehetőségeket rejt a Cellum számára; nemcsak a világ legnagyobb gazdasága a vásárlóerő alapján, hanem itt van a legtöbb internet-felhasználó is, akik csak a külföldi webshopokban éves szinten összesen több mint 60 milliárd dollárt költenek el.


A fejlesztőcég kínai piacra szánt, a Cellum Mobile Next platformra épülő szolgáltatásai 2016-ban jelennek meg, ehhez PCI-DSS megfelelősségű helyi infrastruktúrát létesít.

Hozzátette: Kína e-kereskedelmi piaca pár éven belül nagyobb lesz, mint az amerikai, brit, japán és francia társai együttvéve. A középosztály növekedésével pedig 2020-ra a 3G-képes vagy annál fejlettebb okostelefont használók száma elérheti az 1,2 milliárdot. Az e-kereskedelmi tranzakciók közel 50 százalékát már most mobiltelefonról indítják.

A 2000-ben létrejött vállalatcsoport nagyszabású nemzetközi terjeszkedésbe kezdett 2011-ben, több leányvállalatot alapított Európában, Észak-Amerikában és Ázsiában is.

A Cellum Európa egyik vezető nemzetközi mobiltárca-szolgáltatója. A cégcsoport banki biztonsági szintű megoldásai a mobilkereskedelem minden területét lefedik, beleértve a vásárlást és a fizetést, valamint az érintésmentes (NFC) technológiákat. Partnerei között szerepel a Telenor, a Magyar Telekom, OTP Bank, Erste Bank, FHB Bank és a MasterCard is. A Cellum által üzemeltetett rendszer közel kétmillió biztonságos tranzakciót kezel havonta.

A cég csaknem 80 százaléka magyar tulajdonban van, részben az OTP kockázati tőkebefektetési alap is tulajdonosa.

Kulcsszavak: Cellum +céginfo

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Az ázsiai autóipar lehagyta digitalizációban Európát

2024. december 21. 10:22

Új platform köti össze a vállalkozókat és partnereiket

2024. december 16. 13:25

CES 2025 előzetes: Elon Musk Amerikája, avagy a világ Musk-ja

2024. december 9. 16:46

Újabb részvételi rekordot döntött az e-Hód

2024. december 9. 11:32