Pozitív fordulat a Vodafone-nál

MTI Sajtóadatbank, 2015. július 25. 08:32

A fejlődő piacokon folytatódó lendületes növekedés mellett Európában is pozitív fordulatot ért el és javított gazdálkodási mutatóin a Vodafone Csoport brit mobil távközlési konszern.

A Vodafone-csoport a június végén zárt negyedévben, a 2015/2016-os pénzügyi év első negyedévében 10,113 milliárd font-sterling (14,35 milliárd euró) bevételre tett szert, ami nominálisan 0,9 százalékkal marad el az egy évvel korábbitól. Az összehasonlítható alapon, például az akvizíciós változások leszámításával, a devizaárfolyam-hatások kiküszöbölésével kalkulált organikus növekedés plusz 3,3 százalék volt.

   

A csoport szolgáltatásokból származó árbevétele nominálisan 2,9 százalékkal, 9,169 milliárd fontra csökkent, organikusan viszont 0,8 százalékkal nőtt. Ezen belül Európában 1,5 százalékkal, 5,973 milliárd fontra csökkent organikusan a Vodafone bevétele, az Afrika, Ázsia és a közel-keleti (AMAP) térség piacain pedig 6,1 százalékkal, 2,986 milliárd fontra emelkedett.

 

  

Európában a szerves forgalom alakulása a javulás jeleit mutatja, hiszen az előző negyedévi 2,6 százalékról a csökkenés mértéke 1,5 százalékra mérséklődött. A negyedév folyamán Európában 467 ezerrel, 121,183 millióra emelkedett a Vodafone mobilelőfizetőinek a száma.

   

Az árbevétel Németországban 1,2 százalékkal, Olaszországban 2,0 százalékkal, Spanyolországban pedig 5,5 százalékkal csökkent organikusan, Nagy-Britanniában viszont 0,2 százalékkal növekedett az egy évvel korábbihoz képest.

   

Az előző negyedévhez képest a forgalom Spanyolországban 2,3, Olaszországban 2,1, Németországban 2,3, Nagy-Britanniában pedig 0,8 százalékkal növekedett.

   

A mobilelőfizetők száma Németországban 104 ezerrel, 30,3 millióra emelkedett, Olaszországban 76 ezerrel, 24,8 millióra csökkent, Spanyolországban 54 ezerrel, 14,1 millióra emelkedett, Nagy-Britanniában pedig 83 ezerrel, 18,3 millióra emelkedett.

   

Magyarországon június végén 2,758 millió mobilelőfizetője volt a Vodafone-nak, 38 ezerrel több, mint az előző negyedév végén.

   

Az AMAP-piacokon belül India 6,9 százalékos, Törökország pedig 15 százalékos forgalomnövekedést ért el az egy évvel korábbihoz képest. Negyedéves összevetésben az indiai forgalom 4,8 százalékkal csökkent, a törökországi 2,0 százalékkal emelkedett.

   

A közlemény szerint jól halad a Vodafone project spring beruházási programja: a tervezett mobilfejlesztések 71 százaléka készült már el, az európai 4G-lefedettség így elérte a 75 százalékot. Jelenleg a Vodafone-nak 18 országban 24,1 millió 4G előfizetője van.

   

Jelentős előrelépés történt az egységesített kommunikáció terén: a társaságnak a negyedév végén 12,3 millió szélessávú ügyfele volt, 264 ezerrel több, mint a negyedév elején. Európában a szélessávú ügyfelek száma 216 ezerrel, 11,5 millióra emelkedett. A vállalati szolgáltatások árbevétele sorban a második negyedévben, az előző negyedévi 1,4 százalék után ezúttal 1,8 százalékkal növekedett. Az M2M (gép-gép közötti kommunikációs) szolgáltatások előfizetőinek a száma 22,9 millióra emelkedett az egy évvel korábbi 17,5 millióról.

   

Vittorio Colao, a Vodafone-csoport vezérigazgatója az eredménybeszámolót kommentálva elmondta, hogy a társaság növekedése a fejlődő piacokon töretlen, a 4G technológia iránti növekvő igénynek köszönhetően pedig már Európában is pozitív fordulat következett be. Hangsúlyozta, hogy kedvező fogadtatásra talált az ügyfelek körében a tervezett ütemben zajló project spring technológiai beruházási program által a szolgáltatásokban megjelenő minőségi javulás. Ugyanakkor kiemelte, hogy a kiélezett verseny miatt a társaság amellett, hogy befektetési értéket kíván teremteni részvényeseinek, működésében továbbra is a hatékonyság növelésére, a takarékosságra és a megfelelő árazás mellett a szolgáltatások minőségének a javítására helyezi a hangsúlyt.

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Az ázsiai autóipar lehagyta digitalizációban Európát

2024. december 21. 10:22

Új platform köti össze a vállalkozókat és partnereiket

2024. december 16. 13:25

CES 2025 előzetes: Elon Musk Amerikája, avagy a világ Musk-ja

2024. december 9. 16:46

Újabb részvételi rekordot döntött az e-Hód

2024. december 9. 11:32