Útinformációs mobilapplikációt fejlesztett ki a rendőrség

MTI Sajtóadatbank, 2015. augusztus 26. 08:30

Útinformációs mobilapplikációt fejlesztett ki a rendőrség, a keddtől letölthető ingyenes alkalmazás baleseti értesítésekkel és egyéb közlekedési információkkal segíti az úton levőket - jelentette be Pető János rendőr ezredes sajtótájékoztatón Budapesten.

Az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) rendszertervezési és fejlesztési osztályának vezetője az MTI kérdésére elmondta: a rendőrség belső erőforrásból készített alkalmazása jelenleg Android, de pár napon belül iOS és Windows Phone operációs rendszereken is elérhető lesz. Hangsúlyozta: a fejlesztéssel a rendőrség szolgáltató jellegét kívánták erősíteni, a balesetek mellett a korlátozásokat és az alternatív útvonalakat is jelölik a programban.
 

Az alkalmazást ismertetve kifejtette: két alpontot jelenítettek meg, az egyik az útinformációs adatokat tartalmazza, a másik pedig a határinformációs értesítéseket. Az applikációban digitális térképen is bejelölik piros piktogrammokkal a baleseti helyszíneket, illetve a felhasználó területi szűrőket is beállíthat, valamint GPS alapon a közlekedő a közvetlen környezetére vonatkozó útinformációs adatokhoz is hozzájuthat.

 


 

A közelben lévő balesetekről hangjelzéssel ad értesítést a program, de külön jelölik azt is, ha egy adott útszakaszon lassú a haladás. A határforgalmi adatok között az átkelők nyitva tartási ideje mellett azt is feltüntetik, hogy mennyit kell várakozniuk a közlekedőknek a határállomáson. Az információk közösségi portálon is megoszthatóak, de akár e-mailben, SMS-ben is továbbíthatóak.
 

Hablicsek Nikoletta, az ORFK ügyeleti főosztályának vezetője arról beszélt, hogy a Rendőrségi Útinformációs Rendszerben (RUTIN) megjelenő baleseti információk forrásai elsődlegesen a rendőrség megyei és fővárosi tevékenységirányítási központjaiba érkező lakossági bejelentések, amelyek adatai alapján küldik ki az ügyeletesek az első értesítést. A helyszínre irányított rendőrök visszajelzései alapján új, pontosabb értesítések jelenhetnek meg az applikációban. Ekkor már konkrét információkat közöl a rendőrség a forgalomkorlátozó intézkedésekről, így például a félpályás vagy teljes útlezárás várható időtartamáról, illetve a terelési útvonalakról. A program azt is jelzi, ha az adott korlátozás megszűnt.
 

Arra a kérdésre, hogy számos hasonló applikáció elérhető már, miért volt szükség erre az új alkalmazásra, Csiszér-Kovács Viktória, az ORFK szóvivője azt mondta: a rendőrség nem kíván versenyezni egyetlen hasonló fejlesztéssel sem, a RUTIN a rendőrség saját terméke, amelyben az információk hitelesek és pontosak, illetve első kézből, a rendőrségtől származnak.

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Az ázsiai autóipar lehagyta digitalizációban Európát

2024. december 21. 10:22

Új platform köti össze a vállalkozókat és partnereiket

2024. december 16. 13:25

CES 2025 előzetes: Elon Musk Amerikája, avagy a világ Musk-ja

2024. december 9. 16:46

Újabb részvételi rekordot döntött az e-Hód

2024. december 9. 11:32