Interaktív mobiltelefonos játékséta a 10. PLACCC Fesztiválon
Különleges, virtuális játéksétára invitál a berlini machina eX nevű csapat a 10. PLACCC Fesztiválon 2015. szeptember 10-12. között Budapesten. A PlayMobile résztvevői egy mobiltelefonos kaland-szoftver segítségével üzeneteket kapnak, amelyek alapján valós környezetben barangolhatnak a virtuális térben.
A 2010-ben létrejött berlini machina eX csoportot fiatal színházi és médiaművészek alkotják, akik számítógépes játékok, színházi előadások és interaktív installációk eszközeit felhasználva hoznak létre különleges, valós környezetben zajló virtuális eseményeket. Játéklaboratóriumként határozzák meg magukat, nyílt forráskóddal dolgoznak, és első nagyobb sikerüket 15’000 GRAY című játékukkal érték el 2011-ben a berlini 100° Fesztiválon, ahol elnyerték a zsűri díját.
Az egyik legfrissebb technológiájuk a mobile-phone-adventure-software (mobiltelefonos kaland-szoftver), amelynek segítségével a résztvevők mobiltelefonjukon keresztül léphetnek be a játék világába. Ez a játék sms-eken, hangüzeneteken, telefonhívásokon és képüzeneteken keresztül zajlik, miközben a játékosok folyamatosan kapcsolatban maradnak a valós, külső világgal, a színházi játék helyszínével.
A berlini alkotók szeptemberben négy magyar művészeti csoport, a Tünet Együttes, az S’39 Hybrid Design Manufacture, a Dinamó Budapest és a K2 Színház bevonásával, vagyis színházi társulatok, építészek és médiaművészek közreműködésével egy tíz napos játéktervezői workshopot tartanak. Ennek során erre a technológiára építve hoznak létre egy különleges, virtuális játéksétát, amelyet változatos városi helyszíneken próbálhatnak ki a 10. PLACCC Fesztivál vendégei szeptember 10-11-12-én, naponta 17 és 20 óra között a Jurányi Inkubátorház környékén. Az előadásokra a Goethe Intézet „Játékösztön” programsorozatban kerül sor.
Résztvevő csoportok:
A játéktúra kiinduló és végpontja: Jurányi Ház (1027 Budapest, Jurányi u. 1.)
Időpont: 2015. szeptember 10-12, 17.00-20.00, a turnusok félóránként indulnak
Jegyinformáció: a jegyeket a Jurányi Ház árusítja, bővebb információ: www.juranyihaz.hu/jegyinfo
Jegyár: 1000 Ft
Kapcsolódó cikkek
- Ezek a világ legtöbbet játszott PC-s játékai
- Több mint százezer dollárért keltek el az Atari szemétre vetett videojátékai
- Jobb játékstreamelési képességeket kapott az Xbox One
- Van, aki egész évben a kedvenc fesztiváljára spórol
- Nyolcadik generációs Asus Maximus Hero, Ranger és Gene alaplapok
- Tizenháromezren követték a VOLT-ot és Soundot a Telekom interaktív megoldásán keresztül
- Rekordot döntött az EFOTT
- Az Xbox One játékok Windows 10 streamelése mindenki számára elérhető
- Játéktervező és -elemző képzést indít a Műszaki Egyetem
- Bővült a PlayStation Store kínálata
Színes ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Flipperakadémiát indít jövőre a világhírű budapesti kiállítás
A részben egy 80-as évekbeli játékteremben játszódó Stranger Things című tévésorozat óriási sikere, a budapesti Flippermúzeum világhíre, vagy éppen a retró játékgépek árai egyaránt jól tükrözik az egykor népszerű automaták iránt újjáéledő általános nosztalgiát, rajongást. A flipperek világa azonban mára nemcsak a kiállításokról, vagy magángyűjteményekről szól: hosszú évek óta például komoly, országos és nemzetközi pontozásos versenysorozatokat is rendeznek ezeken a villogó, zenélő, csilingelő masinákon.
Már most nézőrekordot állított fel a Hogyan tudnék élni nélküled?
Még messze a december 12-ei premier, de az érdeklődés folyamatosan nő az év lejobban várt magyar filmjének ígérkező Hogyan tudnék élni nélküled? iránt. A Demjén Ferenc slágereire felfűzött zenés romantikus vígjáték első előzetese egy hónap alatt elérte az 1 millió megtekintést, ami azért kiemelkedő, mert ezt eddig idén sem hazai, sem külföldi film nem tudta utána csinálni. Sőt erre az eredményre az elmúlt évtizedben egyetlen magyar film sem volt képes.
Utazási konferencia az Angyalok városában
Egy új tévé színt visz a mindennapokba
Ma már nemcsak azért vásárolunk televíziót, mert a sugárzott műsorokat szeretnénk nézni, hanem mert a forradalmian új készülékek számtalan lenyűgöző funkcióval lettek ellátva. Hozzájárulnak ahhoz, hogy magasabb szintre emeljük a tévézés élményét.
A múlt feltárása, a jövő segítségével!
Kevés izgalmasabb terület létezik a régészetnél. Vajon mi rejtőzik a régi idők, épületek falai mögött? Felfedezések, meglepetések sokasága, amire nem igazán lehet felkészülni. Egy ilyen terepmunkát azonban nem lehet csak úgy, ásóval elvégezni, és még Indiana Jonesnak is óriási segítség egy-egy digitális, innovatív, 21. századi eszköz!