Kimagasló érdeklődés az Év fiatal vezetője pályázaton
Szeptember végéig még pályázhatnak a 35 év alatti vezetők az idén legelső alkalommal meghirdetett „Év fiatal vezetője – 2015” díjra. A neves szakemberekből álló zsűri megkezdte az értékelési szempontok összehangolását, ugyanakkor már az is látható: nem lesz könnyű dolog a színvonalas pályaművek alapján a legrátermettebb vezetők kiválasztása.
„Minket is meglepett, hogy milyen nagyfokú az érdeklődés a pályázat iránt, folyamatosan tájékozódnak nálunk a potenciális pályázók a részleteket illetően” - jellemzi a váratlan közfigyelmet Tóth Annamária, a Fiatal Vezetők Akadémiáját működtető Coaching Team szakmai vezetője. A szakember a felfokozott érdeklődést részben annak tudja be, hogy az ügy mellé álltak a hazai Top200-ban szereplő vállalatok, így például - arany fokozatú támogatóként - a Budapest Bank és a Microsoft, de még fontosabb szempont, hogy olyan elismerést kaphatnak a fiatal vezetők, amely „a vezető szerep tudatos megélésére hívja fel a figyelmet, mint például a vezető saját önfejlesztése, a hitelesség, a tudatosság, azaz a vezetés emberi oldala” – hívja fel a figyelmet a díj üzenetére Tóth Annamária.
Szeptember első napjaiban összeült már a héttagú zsűri is, hogy egymás között lefektessék az értékelés szempontrendszerét. A nemzetközi szaktekintélyekből álló grémium a bírálatkor figyelembe veszi majd a pályázó szervezeten belül betöltött pozícióját, a leadership szerep tudatos megélését, és természetesen az eddig elért eredményeket is. Nagy hangsúlyt helyeznek arra is, hogy a pályázó mennyire önreflektív, képes-e, szeretne-e tovább fejlődni, kész-e a folyamatos tanulásra, önfejlesztésre.
A díjra olyan 35 év alatti vezetők pályázhatnak, akiknek legalább egyéves vezetői tapasztalatuk van, és akik legalább öt főből álló csapatot irányítanak a mindennapok során. A díjra szeptember végéig lehet pályázni, az ünnepélyes díjkiosztó novemberben lesz, ekkor derül fény arra, ki lesz Magyarországon az Év Fiatal Vezetője. „Éles versenyre számítunk, mert a beérkező pályaművek és most a véghajrában tapasztalható érdeklődés azt vetíti előre, nem lesz könnyű a bírálat. Szeretnénk az összes pályázónak online megjelenést biztosítani majd és a legjobbaknak a személyes bemutatkozás lehetőségét is megadni. Több meglepetéssel is készülünk, így nagyon megéri pályázni” – mutat rá Tóth Annamária. A Coaching Team szakmai vezetője elmondja azt is, hogy a bírálók ugyanakkor a fődíj mellett különdíjakkal, és a további helyezetteknek járó díjakkal is készülnek képzési programok, tanfolyamok, szakkönyvek formájában.
Kapcsolódó cikkek
- Szeptember 1-jén indul Az Év Honlapja pályázat
- 70 milliárdos infokommunikációs pályázat a szupergyors internetért
- Pörög az új magyar EU-s pályázati oldal
- Közép-Kelet-Európára koncentrál a Viber
- Már több mint százezer oldalletöltésnél tart az új pályázati honlap
- 450 milliárd forintnyi pályázattal indít magyar nyelvű honlapot a Magyar Fejlesztési Központ
- Magyarok vitték el a Deutsche Telekom fődíját
- Új kinevezések az SAP-nál
- Barnóth Zoltán az IAB Hungary elnökségében
- Másfélezer magyar innovációs projekt nyert uniós támogatást
Pályázatok ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Rekordszámú nevezéssel zárt ’Az Év Honlapja’ 2024 pályázat!
Az idén 23. alkalommal megrendezett ’Az Év Honlapja’ pályázat nevezési szakasza lezárult: december 15-ig rekordszámú, 329 pályamű érkezett. A szakmai zsűri hamarosan megkezdi a beérkezett pályázatok értékelését, hogy 30 kategóriában kiválassza 2024 legkiemelkedőbb digitális alkotásait. A közönségdíjért folytatott küzdelem azonban még javában zajlik – a pályázók 2025. január 15-ig mozgósíthatják közösségüket, hogy megszerezzék a publikum elismerését.
Az év legjobb sportmarketing-megoldásait keresik
A Magyar Marketing Szövetség Sportmarketing Tagozata által idén újra életre hívott Sportmarketing Gyémántdíj célja, hogy elismerje és széles körben megmutassa az egyesületek, a sportolók és a velük együttműködő márkák értékteremtő sportmarketing-megoldásait, és ezáltal hozzájáruljon a hazai sportmarketing színvonalának fejlesztéséhez. A díj elismeréseinek átadására 2025. március 5-én az ETELE Cinemában megrendezésre kerülő Digital Marketing Forumon kerül majd sor, ahol a digitális marketing aktualitásain túl helyet kapnak majd a sportmarketinggel kapcsolatos előadások is.
Átadták a 2024. évi Rátz Tanár Úr Életműdíjakat
Ebben az évben is nyolc kiemelkedő teljesítményű tanárt részesített elismerésben az Ericsson Magyarország, a Graphisoft és a Richter Gedeon Nyrt. támogatásával létrehozott Alapítvány a Magyar Természettudományos Oktatásért kuratóriuma. A reáltárgyak legkiválóbb hazai tanárai december 10-én ünnepélyes keretek között vették át az egyenként 2,5 millió forintos pénzjutalommal járó Rátz Tanár Úr Életműdíjat. Az esemény helyszíne a Budapesti-Fasori Evangélikus Gimnázium volt: itt tanított Rátz László, akinek emlékére a díjat alapították.
Marketing Diamond Awards: Már csak 5 napig lehet kedvezményesen előnevezni!
A Magyar Marketing Szövetség által szervezett, idén 10 éves Marketing Diamond Awards célja változatlan: megmutatni, hogy a szakmai elismerések nem csak a nagy költségvetésből megvalósuló marketingaktivitások kiváltságai!
Az ABB ismét várja az egyetemi és főiskolai képzésben részt vevő női hallgatókat mentorprogramjára
A Női Mentorprogram célja, hogy erősítse a nők részvételét és növelje a munkavállalási kedvüket műszaki területeken, és lehetőséget adjon, hogy a női hallgatók már tanulmányaik során megismerkedhessenek egy nemzetközi cég termékeivel, szolgáltatásaival, működésével.