Cisco silver partner lett a BCN Kft.

MTI Sajtóadatbank, 2000. október 6. 07:34
A videokonferencia-rendszerek és szolgáltatások területén piacvezető BCN Kft. egyéves felkészülés után szeptemberben elnyerte a Cisco Systems silver partner minősítést - közölték a két cég képviselői csütörtökön Budapesten sajtótájékoztatón.
Szabó Csaba, a BCN Kft. ügyvezetője elmondta: a minősítés segíti a társaságot abban is, hogy növelje adat-, beszéd- és videokommunikációs üzleti bevételeit. Hozzátette: a BCN az idén várhatóan 1 milliárd forint árbevételt ér el, amit jövőre 1,6 milliárd forintra szeretnének emelni.

A jelenleg 30 alkalmazottat foglalkoztató társaság az elmúlt évben 600 millió forint árbevételt és 45 millió forint adózás előtti eredményt ért el. A cég adózás előtti nyeresége az idén várhatóan 70 millió forint lesz, s a tervek szerint jövőre is az árbevétel növekedésével arányosan alakul.

Szabó Csaba kifejtette: a Cisco, mint a világ egyik vezető hálózati rendszer szállítója, a silver partneri cím odaítélését követően olcsóbban adja termékeit a BCN-nek. Ráadásul ezt követően a magyar társaság közvetlenül hozzáférhet a Cisco műszaki támogatási központjának szolgáltatásaihoz.

A sajtótájékoztatón Budafoki Róbert, a Cisco Systems magyarországi irodájának képviseletében elmondta: a Cisco-nak Magyarországon 4 silver és 2 gold partnere van.

Kulcsszavak: Cisco BCN ügyvitel

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Az ázsiai autóipar lehagyta digitalizációban Európát

2024. december 21. 10:22

Új platform köti össze a vállalkozókat és partnereiket

2024. december 16. 13:25

CES 2025 előzetes: Elon Musk Amerikája, avagy a világ Musk-ja

2024. december 9. 16:46

Újabb részvételi rekordot döntött az e-Hód

2024. december 9. 11:32