Egymás ellen kő-papír-ollóztak a robotok

Szenior fejlesztők győzelmével zárult az NNG programozóversenye

forrás: Prím Online, 2015. december 3. 10:28

Kő-papír-ollózni tanították idén a fejlesztők robotjaikat az NNG C++ programozóversenyének döntőjében. A navigációs szoftvereket fejlesztő vállalat kihívásán több mint 300 fő, egyetemisták és tapasztalt programozók vettek részt; az idei nyertes egy szenior csapat lett. A fődíjat, a barcelonai Mobile World Congressre szóló utat pénteken vehette át a VoidStar csapata az NNG székházában.

Idén negyedik alkalommal rendezte meg C++ Grand Prix elnevezésű programozóversenyét az NNG annak érdekében, hogy megtalálja Magyarország legtehetségesebb fejlesztőit. A kihívásra összesen 112 csapat jelentkezett, 17 egyetem fiataljai, illetve közel 120 tapasztalt fejlesztő. A selejtezők lezárultával, a legjobb 10 csapat egy egésznapos kihívás során mérte össze tudását múlt pénteken: egy stratégiai játékot kellett fejleszteniük, ahol a harcba küldött robotoknak a kő-papír-olló játék logikájával kellett elfoglalniuk az ellenfél bázisát. A programok 12 órán keresztül készültek és mérkőztek meg egymással, a fejlesztők pedig az egyes körök lezárultával, az eredmények ismeretében finomíthatták programjaikat. A legjobb stratégiát végül egy szenior csapat, a VoidStar találta meg, elmondásuk alapján egy úgynevezett támadó-elkerülő taktikával dolgoztak.

 


„Ez a második C++ Grand Prix-nk, tavaly harmadikok lettünk. Klassz feladatot kaptunk a döntőben, és bár a 12 órás harc során sok hibát vétettünk, szerencsére álltuk a sarat. Közben egész jól szórakoztunk, és nagy élmény volt a játék már a selejtezőktől kezdve. Mi jövőre is itt leszünk” – mondták el a VoidStart tagjai.


A verseny nyertesei elutazhatnak barcelonai Mobile World Congressre, a második helyezett Sparrows csapat tagjai egy-egy Hermann Miller Celle® széket vihettek haza, a dobogó harmadik fokára feljutó „A kis hableány barátai” csapat tagjai pedig egy-egy Elite Edition Parrot AR drónnak örülhettek.


„Évről-évre egyre izgalmasabb a verseny, és jó látni, hogy sok a visszatérő csapat. A visszajelzések nagyon pozitívak, mind a versenyzőink, mind pedig a projektért felelős kollégák szeretik a C++ Grand Prix-t. Emellett a verseny kiváló eszköz arra is, hogy megtaláljuk Magyarország legtehetségesebb fejlesztőit, reméljük sokakat hamarosan  soraink között tudhatunk majd” – mondta el Magyari Andrea, az NNG HR igazgatója.
 

Kulcsszavak: robot programozás verseny NNG

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Az ázsiai autóipar lehagyta digitalizációban Európát

2024. december 21. 10:22

Új platform köti össze a vállalkozókat és partnereiket

2024. december 16. 13:25

CES 2025 előzetes: Elon Musk Amerikája, avagy a világ Musk-ja

2024. december 9. 16:46

Újabb részvételi rekordot döntött az e-Hód

2024. december 9. 11:32