A Dell új megoldásokkal segíti a HPC terjedését

forrás: Prím Online, 2015. december 21. 11:10

A Dell bemutatta nagy teljesítményű számítástechnikai (HPC) portfóliójának legújabb fejlesztéseit. A vállalat olyan új innovatív rendszereket alakított ki, amelyeknek célja, hogy egyszerűsítsék a HPC és az adatelemzés általános bevezetését a kutatás, a gyártás és a genomika területén. 

A HPC egyre fontosabb tényezővé válik a vállalatok fejlődésében és versenyképességében. A szervezetek általában nem rendelkeznek a szükséges szakértelemmel ahhoz, hogy egy HPC rendszert úgy konfiguráljanak, építsenek ki és helyezzenek üzembe, hogy közben ne veszítsék szem elől valódi tudományos, mérnöki és elemzési céljaikat. A National Center for Manufacturing Sciences szerint 2020-ra digitálisan fogják tervezni az összes termék 98 százalékát, ugyanakkor a központ 300 000 gyártással foglalkozó vállalatának 95 százaléka kevés vagy semmilyen szakértelemmel nem rendelkezik ehhez. 

 

Jim Ganthier, a Dell mérnöki megoldásokért és felhő alkalmazásokért felelős alelnöke és vezérigazgatója kifejtette, hogy a HPC már nem csak a legigényesebb kutatók eszköze. Felhasználják a leghaladóbb egyetemekkel és kutatóintézetekkel folytatott közös munka során tanultakat, és ezt a tudást szabják testre a hagymányos vállalatok számára. Azt látjuk, hogy egyre több gazdasági ágazatban tevékenykedő ügyfél használja ki a technológiában rejlő erőt.

 

A Dell felgyorsítja a HPC terjedését

 

A Dell új HPC rendszer kínálata a HPC és adatelemző megoldások olyan családja, amely az egyéni fejlesztésű rendszerek rugalmasságát kombinálja az előre konfigurált, gyári kiépítésű rendszerek egyszerűségével, megbízhatóságával és értékével. Mindezt a következő előnyök mellett: 

 

  • egyszerűbb kialakítás, konfigurálás és rendelés - hetek helyett órák alatt. 
  • az egyes szakterületekhez igazított megoldásokat a Dell mérnökei és szakértői a konkrét tudományos, mérnöki és elemzési terhelésekre tervezték, rugalmas iparági szabványelemek használatával.
  • a Dell mérnökei teljes körűen felügyelik a rendszereket, tesztelik és ellenőrzik azokat. További előny, hogy az ügyfelek egy kapcsolattartónál érhetik el a szolgáltatások széles körét és a központosított hardvertámogatást is.
     


 

Az új alkalmazásspecifikus Dell HPC rendszer ajánlatai: 

 

  • A genomikai adatelemzésre szolgáló Dell HPC rendszer célja, hogy kiszolgálja a genomikai kutatószervezetek igényeit. Az új megoldás lehetővé teszi, hogy a költséghatékony bioinformatikai központok eredményeket tudjanak elérni, és releváns időtartamon belül azonosíthassák a kezeléseket, egyidejűleg biztosítja a szabályok betartását és a bizalmas adatok védelmét. A platform kialakításakor a Dell a Translational Genomics Research Institute (TGen) intézettel működött együtt. A cél az volt, hogy segítsék a klinikai kutatókat és az orvosokat abban, hogy növeljék a világ első, az FDA (Food and Drug Administration) által jóváhagyott precíziós gyermekkori daganatok elleni gyógyszer tesztelésének hatókörét és hatásosságát. A TGen sikeresen javítja számos beteg esélyeit, mivel az új gyógyszerrel a korábbiaknál legalább egy héttel korábban képesek célzott kezelésekre.
  • A gyártásban használt Dell HPC rendszert olyan ügyfelek számára tervezték, akik összetett gyártástervezési szimulációkat futtatnak munkaállomások, klaszterek vagy mindkettő használatával. 
  • A kutatás számára tervezett Dell HPC rendszer olyan alap vagy referenciaarchitektúra, amely a kutatásra használt rendszerek és számos, összetett tudományos elemzést is igénylő alkalmazás alapját képezheti. Ezt a szabványos klaszter konfigurációt kiindulási pontként használhatják a Dell ügyfelei és rendszermérnökei, hogy olyan kutatási rendszereket dolgozzanak ki, amelyek a különböző kutatási programokon dolgozó ügyfelek egyedi igényeit fedik le.

 

A Dell felgyorsítja a HPC technológiai innovációkat

 

A Dell bejelentette, hogy további befektetéseket tervez a partnerkapcsolatok, a programok és a technológiák terén is, hogy az innovációs fejlesztések mindenki számára elérhetőek legyenek az asztali számítógépektől a "jövőkész", akár petaflopos teljesítményű rendszerekig. 

 

A Dell az Intellel együttműködve tovább bővíti a Dell HPC Innovációs Laboratóriumát, kifejezetten az IntelR Scalable System Framework támogatásának céljával. A texasi Austinban található labor több millió dolláros bővítése további szakértelemmel, infrastruktúrával és technológusokkal egészíti ki a meglévő szakértő bázist. A laboratóriumot azért hozták létre, hogy kiaknázzák és széles körben elérhetővé tegyék a fejlett technológiákban rejlő előnyöket, amelyek a feldolgozás, a hálózati és a tárolás területeit érintik, illetve nyílt szabványokat vezessenek be az iparágban.

 

A Dell és az Intel partnerkapcsolata

 

Amellett, hogy a Dell a jelentős OEM gyártók közül elsőként csatlakozott az Intel Fabric Builders programhoz, szorosan együttműködik az Intellel. A vállalat támogatja az IntelR Scalable System Framework keretrendszert, amelynek részei az IntelR Omni-Path Fabric technológia, a következő generációs IntelR XeonR processzorok, az IntelR Xeon PhiT processzorcsalád és az IntelR Enterprise Edition for Lustre is. Az ezzel kapcsolatos bejelentések:

 

  • Az IntelR Omni-Path architektúrát használó PowerEdge szerverekhez új Dell Networking H sorozatú switchek és adapterek érhetők el,  amelyek következő generációs hálózati technológiát biztosítanak a HPC telepítésekhez. Az architektúra olyan fejlett szolgáltatásokat kínál, mint például az adatforgalom optimalizálása, a csomagintegritás védelme, és a dinamikus sávméretezés. Hálózati szinten ez kifinomultabb vezérlést tesz lehetővé, aminek eredménye a nagy teherbírás, nagy teljesítmény és optimalizált adatforgalom. 
  • .A Dell és az Intel támogatja a Linux Foundation OpenHPC közösséget. A közösség azért alakult, hogy olyan közös platformot biztosítson, amelyen a végfelhasználók közösen dolgozhatnak és fejleszthetnek. Így leegyszerűsíthetik az egyéni szoftvercsomagok használatával járó telepítés, konfiguráció és folyamatos fenntartás összetettségét, illetve megkönnyíthetik az utat az óriási léptékű üzemeltetés felé.
  • A Dell bemutatja az IntelR Scalable System Framework számos összetevőjét, beleértve az IntelR Omni-Path architektúrát, az IntelR Enterprise Edition of Lustre megoldást, és az IntelR Xeon PhiT processzorcsaládot. Emellett a Dell rendszeresen egyeztet az ügyfelekkel, hogy minél jobban megértse, hogyan tudja segíteni az ügyfeleket a következő generációs IntelR Xeon PhiT processzorokat használó rendszerek bevezetésének optimalizálásában. 

 

A Dell és a Mellanox partnerkapcsolata

 

A Dell és a Mellanox Technologies régóta együttműködő partnerek, és vezetői a HPC közösségnek.  A HPC Advisory Council közösséggel közösen számos iparágvezető gyakorlatot és használati esettanulmányt adtak már ki, amelyekben szemléltették a kiemelkedő alkalmazás-méretezhetőséget és a teljesítményt. A Dell és a Mellanox több éve biztosít HPC klasztereket a HPC Advisory Council közösségnek, így a HPC közösség a kategória legjobb rendszereit használhatja az alkalmazásoptimalizáláshoz, a teljes HPC eléréshez és oktatáshoz.

 

A Dell és a Mellanox bejelentette, hogy további befektetéseket tervez a Dell meglévő HPC Innovation Lab részlegébe. Egy teljes körű EDR 100Gb/s InfiniBand szuperszámítógépes rendszerrel bővítik a labort.  A rendszer rendkívüli méretezhetőséget kínál, illetve alkalmazásspecifikus összehasonlító elemzéseket, valamint karakterizálást biztosít az ügyfelek és partnerek számára az átterhelési képességek és a Mellanox kapcsolat fejlett gyorsítási motorjainak köszönhetően.  

 

Lendület az ügyfeleknek és a közösségnek

 

A Dell folytatja a HPC megoldások globális üzembe helyezését, hogy ezzel is támogassa a tudományos fejlődést elősegítő szervezeteket, illetve biztosítsa gazdasági és globális versenyképességüket.  A HPC számos ország napirendjén fontos helyen szerepel, mivel létfontosságú az olyan területeken, mint például a tudomány, az ipari termelékenység, a klímaváltozás, az energiaellátás és a biztonság, illetve jó néhány gazdasági ágazatban is. Emellett a HPC kezdeményezések egyre inkább közelítenek a Big Data és felhőalapú rendszerekkel foglalkozó kezdeményezésekhez. 

 

Elérhetőség

 

A genomikai adatelemzésre szolgáló Dell HPC rendszer már kapható. A Dell HPC rendszerek, amelyeket gyártáshoz és kutatáshoz terveztek 2016 elejétől lesznek elérhetőek. Az IntelR Omni-Path architektúrára épülő Dell Networking H sorozatú switchei, adapterei és szoftverei pedig 2016 első felében jelennek meg.

Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Siemens Xcelerator: az Eplan és a Siemens zökkenőmentes adatátvitelt tesz lehetővé a gépgyártásban

A Siemens és az Eplan hatékonyabbá teszi a tervezési és gyártási folyamatokat a gépeket és gyártósorokat építő ügyfeleik számára.

2024. december 21. 16:47

A Z-generáció tudja milyen munkahelyet szeretne

Az önérvényesítés, a munkahelyi környezet, az anyagiak, a társas kapcsolatok, valamint a kreativitás, illetve a szellemi ösztönzők azok a legfőbb munkaértékek, amelyek a STEM pályára lépő Z-generációs fiatalok számára meghatározóak a leendő munkahelyük kiválasztásában és az ottani megmaradásukban – derül ki a Becsei Lilla pályaorientációs szakember friss, országos, reprezentatív kutatásából, amit az Együtt a Jövő Mérnökei Szövetséggel együttműködésben készített el a 12. osztályos magyar tanulók körében.  

2024. december 21. 13:49

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Az ázsiai autóipar lehagyta digitalizációban Európát

2024. december 21. 10:22

Új platform köti össze a vállalkozókat és partnereiket

2024. december 16. 13:25

CES 2025 előzetes: Elon Musk Amerikája, avagy a világ Musk-ja

2024. december 9. 16:46

Újabb részvételi rekordot döntött az e-Hód

2024. december 9. 11:32