Intelligens jegykezelő és okos közlekedéstervező a Xerox-tól
A Xerox-nál idén is kiemelt figyelem összpontosul a közlekedést, utazást és parkolást megkönnyítő megoldások fejlesztésére. A vállalat szakemberei több innováción is dolgoznak, amelynek eredményeképpen a közelmúltban két nagyléptékű beruházásba is belefogtak Európában, illetve az USA-ban.
Februártól, tesztjelleggel működnek a francia vasútállomásokon a Xerox új, intelligens jegykezelő-és átengedő kapui, amelyek 3D-s szkennelést használva képesek megkülönböztetni a jeggyel utazókat a bliccelőktől. A kapukra felhelyezett LED fények az alapján változtatják meg a színüket, hogy az utas érvényesítette-e a jegyét, vagy sem. Amikor a rendszer potyautast észlel, aki jegykezelés nélkül akar átsurranni a kapukon, akkor erre hang-és fényjelzéssel figyelmezteti az állomás biztonsági őreit. A Xerox az új technológiákkal kompatibilis és az adatvédelmi követelményeknek maximálisan megfelelő rendszert fejlesztett ki, amely mindenféle jegykombinációt felismer beleértve ebbe a mágneses, az érintésalapú, az NFC telefonos, illetve a vonalkódos formátumokat is.
Hasonlóan jelentős fejlesztésre vállalkozott a cég az Egyesült Államokban is. A Xerox a közelmúltban mutatta be a GO LA névre keresztelt okostelefonos alkalmazását, amely abban a segíti az ingázókat, hogy Los Angelesben a lehető legolcsóbb, leggyorsabb módon jussanak el a legváltozatosabb közlekedési eszközök igénybe vételével az egyik helyről a másikra. Az applikáció egyaránt tartalmazza az autós, tömegközlekedési és az egyéni, például a biciklis útvonalakat, amelyek alapján mindenki kedve, ideje, illetve egyéb szempontjai alapján eldöntheti, hogy milyen módon akar odaérni a kiválasztott célállomására. A GO LA ugyanakkor számos hasznos kalkulációval is segíti az útra kelőket. Kiszámítja az utazással járó költségeket, időt, környezeti terhelést, illetve az egészségügyi előnyöket, ha az ember a sétálást, vagy a kerékpározást választja. Emellett külön opciókat kínál annak figyelembevételével, hogy a felhasználó elsősorban gyors, olcsó, vagy a környezetkímélő módon szeretne-e eljutni a céljához. Abban is innovatív az alkalmazás, hogy számol az olyan közösségi alapon szerveződő utazási megoldásokkal is, mint az Uber. Ennek köszönhetően pedig az ingázók kedvük szerint kombinálhatják a tömeg-és közösségi közlekedési eszközöket az egyéni utazással. A fejlesztők már dolgoznak az applikáció funkcionalitásának bővítésén is. Tervben van a helyfoglalási és a fizetési megoldás integrálása a GO LA-be. Emellett különböző megosztási lehetőségeket is szeretnének az alkalmazásba illeszteni, így olyan útvonaltervezővel is számolnak, amelynek révén az azonos irányban közlekedők a telekocsi igénybevételre, vagy a parkolásra vonatkozó információkat is megoszthatják egymással.
Kapcsolódó cikkek
- A Xerox segít megragadni a kulcsfontosságú piaci lehetőségeket az idei drupa kiállításon
- Már kétszázezernél is többen használják a Vonatinfó applikációt
- Képalkotásban is remekelt a Xerox
- A Xerox leszámol a hamisítással és az illegális utángyártott kellékanyag tevékenységekkel
- Átlátszó kamion az utakon
- Azonosítják a kiberbűnözőket a Xerox kutatói
- Partnerségre lépett a Nomura és a Xerox kutatóközpontja, a PARC
- Több, mint print: menedzselt nyomtatási szolgáltatások
- A vásárlók ragaszkodnak az IT márkákhoz
- A klímaváltozás elleni küzdelembe aktívan bekapcsolódik a Xerox is
Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Siemens Xcelerator: az Eplan és a Siemens zökkenőmentes adatátvitelt tesz lehetővé a gépgyártásban
A Siemens és az Eplan hatékonyabbá teszi a tervezési és gyártási folyamatokat a gépeket és gyártósorokat építő ügyfeleik számára.
A Z-generáció tudja milyen munkahelyet szeretne
Az önérvényesítés, a munkahelyi környezet, az anyagiak, a társas kapcsolatok, valamint a kreativitás, illetve a szellemi ösztönzők azok a legfőbb munkaértékek, amelyek a STEM pályára lépő Z-generációs fiatalok számára meghatározóak a leendő munkahelyük kiválasztásában és az ottani megmaradásukban – derül ki a Becsei Lilla pályaorientációs szakember friss, országos, reprezentatív kutatásából, amit az Együtt a Jövő Mérnökei Szövetséggel együttműködésben készített el a 12. osztályos magyar tanulók körében.