A HyperX az Intel Extreme Masters Világbajnokságán is támogatja az e-sportolókat
A HyperX, a Kingston Technology Company Inc., a világ vezető független memóriagyártójának divíziója sorozatban már harmadik éve az Intel Extreme Masters hivatalos fejhallgató- és memóriapartnere.
A lengyelországi Katowicében március 2. és 6. között megrendezett világbajnokságon ez alkalommal is erős jelenléttel bír a HyperX, amely 2007 óta vesz részt aktívan az e-sportok támogatásában.
A versenyen egymással megküzdő hivatásos e-sport csapatok mindegyike HyperX memóriákkal felszerelt, és a limitált szériájú Intel Extreme Masters által hitelesített rendszerekkel futó számítógépeken játszhat. A PC-ket 2800 MHz órajelű, 8GB-os vagy 16GB-os HyperX Savage memóriák erősítik, hogy a lehető legjobb és legstabilabb játékélményt nyújthassák a világ elsőszámú gamereinek. A lengyel megmérettetés során kétféle konfiguráció érhető el IEM Champion PC és IEM Challenger PC elnevezéssel, melyek megvásárolhatók a CyberpowerPC standjánál, ahol a számítógépek után befolyt összegből a szervezők az Intel Extreme Masters nyerteseit támogatják.
Az e-sport közösségekben egyre jelentősebb márkanévvé váló HyperX emellett számos csapatot szponzorál a versenyzők közül, többek között a világklasszis NaVi, az EnVyUs, a Luminosity, a Team Liquid és a TSM játékosait. Világszinten a vállalat több mint 25 csapatot pártfogol, amelyek olyan népszerű játékokban szuperálnak, mint a League of Legends, a Counter-Strike: Global Offensive (CS:Go), a Dota2, a Hearthstone, a Call of Duty és a Halo.
„Az IEM Katowice World Championship az e-sportok legjelentősebb és minden évben óriási várakozással övezett döntőinek egyike. A HyperX hihetetlenül büszke arra, hogy idén a harmadik egymást követő évben támogathatja a rendezvényt. Az IEM Sanghajtól Kalifornián át Lengyelországig zajló globális tornái igazán különlegesek, hiszen a világon egyedülálló módon, 10 évnyi e-sport múltra tekintenek vissza” – mondta Vincent Jurgens, a HyperX marketingért felelős igazgatója az EMEA régióban.
„Az e-sportok világában tett utazásunk elmúlt három évét könnyebbé és élvezetesebbé varázsolták az olyan elhivatott támogató partnerek, mint a HyperX. A márka nem csak, hogy szerves része lett a játékversenyeknek, de szinte már a szinonimájává is vált” – mondta Michal Blicharz, az ESL PRO-versenyekért felelős alelnöke.
A HyperX a legújabb termékeit is bemutatja az IEM világbajnokságon, többek között a várhatóan májustól megvásárolható HyperX Cloud Revolver headsetet. A rajongók a díjnyertes elődök, a HyperX Cloud és a Cloud II mikrofonos fejhallgatók nyújtotta kényelmet és egyedülálló hangzást is megtapasztalhatják az Intel bemutatóterületén. Az idelátogatók azon túl, hogy izgalmas programokon vehetnek részt a HyperX standjánál, a rendezvény ideje alatt különlegesen kedvező áron vásárolhatják meg a vállalat egyes termékeit.
A HyperX a Kingston Technology nagy teljesítményű DDR4 és DDR3 memóriákat, SSD-meghajtókat, USB-meghajtókat és gamer kiegészítőket gyártó divíziója. A játékosok, tuningolók és számítógép megszállottak számára készült HyperX termékeket a kiváló minőség, a teljesítmény és az innováció jellemzi világszerte. A HyperX emellett az eSportok elkötelezett támogatója is: több mint 20 csapatot szponzorál világszerte, valamint az Intel Extreme Masters főtámogatója. A HyperX-szel számos gamer eseményen találkozhatnak a felhasználók, többek között a Brasil Game Show, a China Joy, a DreamHack, a gamescom és a PAX rendezvényeken.
Kapcsolódó cikkek
- Kingston HyperX memóriák Intel Core Ivy Bridge processzorokhoz
- Hyper X az X-boxhoz
- USB 3.1 funkciókkal érkezik a leggyorsabb HyperX pendrive
- HyperX Savage és Predator DDR4 memóriák megnövelt kapacitással
- Legújabb HyperX Savage DDR4 memóriák: gyorsak és energiahatékonyak
- HyperX FURY DDR3L és Impact DDR4 memóriakészletek kezdő és profi gamereknek
- A világ leggyorsabb 128 GB-os DDR4 memóriakészletét mutatta be a HyperX
- A Savage a HyperX leggyorsabb SATA-alapú SSD-je
- HyperX FURY DDR4 Plug-and-Play funkciókkal és Predator DDR4
- HyperX Cloud II fejhallgató és FURY egérpad a fokozott játékélményért
Színes ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Flipperakadémiát indít jövőre a világhírű budapesti kiállítás
A részben egy 80-as évekbeli játékteremben játszódó Stranger Things című tévésorozat óriási sikere, a budapesti Flippermúzeum világhíre, vagy éppen a retró játékgépek árai egyaránt jól tükrözik az egykor népszerű automaták iránt újjáéledő általános nosztalgiát, rajongást. A flipperek világa azonban mára nemcsak a kiállításokról, vagy magángyűjteményekről szól: hosszú évek óta például komoly, országos és nemzetközi pontozásos versenysorozatokat is rendeznek ezeken a villogó, zenélő, csilingelő masinákon.
Már most nézőrekordot állított fel a Hogyan tudnék élni nélküled?
Még messze a december 12-ei premier, de az érdeklődés folyamatosan nő az év lejobban várt magyar filmjének ígérkező Hogyan tudnék élni nélküled? iránt. A Demjén Ferenc slágereire felfűzött zenés romantikus vígjáték első előzetese egy hónap alatt elérte az 1 millió megtekintést, ami azért kiemelkedő, mert ezt eddig idén sem hazai, sem külföldi film nem tudta utána csinálni. Sőt erre az eredményre az elmúlt évtizedben egyetlen magyar film sem volt képes.
Utazási konferencia az Angyalok városában
Egy új tévé színt visz a mindennapokba
Ma már nemcsak azért vásárolunk televíziót, mert a sugárzott műsorokat szeretnénk nézni, hanem mert a forradalmian új készülékek számtalan lenyűgöző funkcióval lettek ellátva. Hozzájárulnak ahhoz, hogy magasabb szintre emeljük a tévézés élményét.
A múlt feltárása, a jövő segítségével!
Kevés izgalmasabb terület létezik a régészetnél. Vajon mi rejtőzik a régi idők, épületek falai mögött? Felfedezések, meglepetések sokasága, amire nem igazán lehet felkészülni. Egy ilyen terepmunkát azonban nem lehet csak úgy, ásóval elvégezni, és még Indiana Jonesnak is óriási segítség egy-egy digitális, innovatív, 21. századi eszköz!