Szoftvertesztelési program Huawei GX8 okostelefonnal rendelkezők számára
A Huawei tovább folytatja 2015 decemberében meghirdetett szoftvertesztelési programját, amely során a vállalat bevonja a kiválasztott Huawei és Honor okostelefon felhasználókat a fejlesztési folyamatokba: rendelkezésükre bocsátja tesztelésre az Android és az EMUI felhasználói felület legújabb frissítését, hogy visszajelzéseket adjanak az adott verzióról.
A Huawei a felhasználók észrevételei alapján, azok figyelembe vételével véglegesíti a programban résztvevő modellek szoftverét, mielőtt kiadja azt a nagyközönségnek.
A Huawei most azon felhasználók jelentkezését várja, akik kártyafüggetlen, single SIM-es Huawei GX8 okostelefonnal rendelkeznek, és szívesen vennének részt a készülékre érkező új szoftver tesztelésében. A meghirdetett programra 2016. március 11-én 12 óráig lehetséges regisztrálni. A vállalat március 18-ig küldi ki a résztvevők készülékeire az új szoftver verziókat, amelyre 2016. március 25-ig lehet a visszajelzéseket küldeni. A teszteléshez nem szükséges semmilyen szakmai előképzettség, hanem elég egy átlagos, hétköznapi ember okostelefon ismerete.
A program részleteiről a Huawei Mobile Hungary Facebook oldalán tájékozódhatnak a tesztelő kedvű felhasználók. A jelentkezési információk és a program részvételi szabályzata az alábbi linkről tölthető le: http://bit.ly/GX8FUT
A GX8 nem új modellje a Huaweinek, hanem a berlini IFA (Nemzetközi Szórakoztatóelektronikai és Háztartási Gép Vásár) szakkiállításon tavaly szeptemberben bemutatott G8-nak - az első, ujjlenyomat olvasóval rendelkező középkategóriás okostelefonjának - adott új nevet a vállalat 2015 őszén.
A Huawei az okostelefongyártók között először hirdetett szoftvertesztelői programot az észak- és kelet-közép-európai régió 6 országában, beleértve Magyarországot is, 2015 decemberében. Jelenleg Magyarországon a Huawei az egyetlen gyártó, aki ilyen módon vonja be a felhasználókat a fejlesztési folyamatokba.
Kapcsolódó cikkek
- Értékesítési rekord az okostelefonok világpiacán tavaly
- Egyedülálló szoftvertesztelési program Huawei résztvevőkkel
- Több mint 100 millió eladott mobilnál jár a Huawei
- Az intelligensotthon-piacon próbál szerencsét a szülinapos Honor
- Növelte okostelefon-eladásait a Huawei
- Phablet méretű mobil a Honortól
- Kétharmadával növelte okostelefon-eladásait a Huawei
- Jönnek az arany színű Honor 4X és 4C telefonok
- 2020-ban érkezik a Huawei szupertelefon
- Öt év múlva itt a szupertelefon!
Színes ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Flipperakadémiát indít jövőre a világhírű budapesti kiállítás
A részben egy 80-as évekbeli játékteremben játszódó Stranger Things című tévésorozat óriási sikere, a budapesti Flippermúzeum világhíre, vagy éppen a retró játékgépek árai egyaránt jól tükrözik az egykor népszerű automaták iránt újjáéledő általános nosztalgiát, rajongást. A flipperek világa azonban mára nemcsak a kiállításokról, vagy magángyűjteményekről szól: hosszú évek óta például komoly, országos és nemzetközi pontozásos versenysorozatokat is rendeznek ezeken a villogó, zenélő, csilingelő masinákon.
Már most nézőrekordot állított fel a Hogyan tudnék élni nélküled?
Még messze a december 12-ei premier, de az érdeklődés folyamatosan nő az év lejobban várt magyar filmjének ígérkező Hogyan tudnék élni nélküled? iránt. A Demjén Ferenc slágereire felfűzött zenés romantikus vígjáték első előzetese egy hónap alatt elérte az 1 millió megtekintést, ami azért kiemelkedő, mert ezt eddig idén sem hazai, sem külföldi film nem tudta utána csinálni. Sőt erre az eredményre az elmúlt évtizedben egyetlen magyar film sem volt képes.
Utazási konferencia az Angyalok városában
Egy új tévé színt visz a mindennapokba
Ma már nemcsak azért vásárolunk televíziót, mert a sugárzott műsorokat szeretnénk nézni, hanem mert a forradalmian új készülékek számtalan lenyűgöző funkcióval lettek ellátva. Hozzájárulnak ahhoz, hogy magasabb szintre emeljük a tévézés élményét.
A múlt feltárása, a jövő segítségével!
Kevés izgalmasabb terület létezik a régészetnél. Vajon mi rejtőzik a régi idők, épületek falai mögött? Felfedezések, meglepetések sokasága, amire nem igazán lehet felkészülni. Egy ilyen terepmunkát azonban nem lehet csak úgy, ásóval elvégezni, és még Indiana Jonesnak is óriási segítség egy-egy digitális, innovatív, 21. századi eszköz!