Még több szülő számára elérhető a Zsebdoktor
Alig több mint 3 hónap alatt 3500 érintett regisztrált a Magyarországon egyedülálló applikációban. Az azonnali (és személyes) gyermekorvosi segítségre lehetőséget adó alkalmazás márciustól iOS-telefonokra is telepíthető.
„Ami elromolhat, az el is romlik.” Murphy a betegség és baleset kapcsán is működik: ha beteg lesz a gyerek, akkor biztos, hogy hétvégén, ünnepnapon, éjszaka, de legalábbis tuti akkor, mikor a saját gyermekorvosunkhoz nem tudunk fordulni, mert épp nem rendel, nem akarjuk zavarni, esetleg nem tudjuk elérni. A szituáció kétségbeejtő. De sok esetben már azzal kapcsolatban is gondban vagyunk, hogy eldöntsük mekkora a baj: mentőt kell hívni, menni kell az ügyeletre, vagy ráér másnap, harmadnap a látogatás a gyerekorvosnál.
Hova fordulhat az ember információért ilyen esetben? Megvitathatja a párjával, a nagyszülőkkel, barátokkal, utána lehet nézni a neten, vagy egy könyvben. Mindegyik kétes, ráadásul nagyon időigényes. S amikor szemünk fénye beteg, akkor minden perc számít. A legjobb, ha villámgyorsan érkezik egy hiteles, megbízható tanács.
A praktizáló gyermekorvosok tapasztalatai szerint számos esetben „nagyobb a füstje, mint a lángja” az egészségügyi problémának, és elég, ha az orvos utasításait követi a szülő. De ki mondja meg, hogy van-e ok a nyugtalanságra, és mit kell tennünk?
A túlterhelt egészségügyi ellátórendszert támogatja a 2015 decemberében indult Zsebdoktor alkalmazás, ami első körben egy diagnosztika szolgáltatással segíti a szülőket: egyértelmű kérdések mentén segít eldönteni, hogy mekkora a baj. Ha itt nem érkezik megnyugtató válasz, akkor még mindig ott a telefonos segítségkérés lehetősége. Jelenleg 10 gyermekorvos áll állandó (24 órás) készültségben.
Az innovatív szolgáltatás szakmai hátterét Dr. Király Balázs gyermekorvos dolgozta ki. A sok éves gyakorlati tapasztalattal bíró szakember küldetésének tekinti a gyerekek ellátásának javítását. A Zsebdoktor alkalmazás is - a maga rendhagyó módján - ezt a nemes célt szolgálja. Egyre több szülőnek, van már okostelefonja. Az app olyan kommunikációs csatornát teremt az orvos és beteg között, ami kellően korszerű, kényelmes, gyors, és ezáltal hasznos kiegészítője a gyermekegészségügyi alapellátásnak.
Miért jó az app?
- Mert kellő odafigyelést, időt kapunk egy szakembertől.
- Mert megspórolható az ügyeleten eltöltött több órás várakozás a sok fertőző beteg között.
- Mert azonnal és bármikor elérhető a segítség az otthonunkból.
Androidon és iOS-en is
Induláskor csak Android platformra készült el a telefonos alkalmazás, most márciusban azonban lefejlesztették az iOS verziót is, így az iPhone készülékek használói számára is elérhetővé vált a Zsebdoktor.
Az alkalmazás elérhető:
Android: https://play.google.com/store/apps/details?id=com.zsebdoktor.zsebdoktor
iOS: https://itunes.apple.com/us/app/zsebdoktor/id1084716582?l=hu&ls=1&mt=8
Az app diagnosztika része ingyenes, az élő, telefonos segítségkérés azonban fizetős. Az iOS platformos elérés ünnepléseként most 3 perc ingyen beszélgetést kap minden regisztráló.
Kapcsolódó cikkek
- Ma kiderül, kik kapnak az idén VinCE Awards-ot
- Magyar startup menti meg a strandlopásoktól a világot
- MasterCard: a vásárlók örülnek az új mobilfizetési megoldásoknak
- Az Uber és az innováció mellett kampányol a Green Taxi
- 24 órás gyermekorvos - okostelefonon
- A skizofréniában szenvedők életét segítheti egy új mobiltelefonos alkalmazás
- A telefonod tisztában van a lelki állapotoddal
- Smart Nyomtató Diagnosztikai Rendszert mutatott be a Samsung
- A tüdődaganat kialakulásának kockázatát mutatja ki egy mobilalkalmazás
- Számos újdonság az androidos Dropbox alkalmazásban
Színes ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Flipperakadémiát indít jövőre a világhírű budapesti kiállítás
A részben egy 80-as évekbeli játékteremben játszódó Stranger Things című tévésorozat óriási sikere, a budapesti Flippermúzeum világhíre, vagy éppen a retró játékgépek árai egyaránt jól tükrözik az egykor népszerű automaták iránt újjáéledő általános nosztalgiát, rajongást. A flipperek világa azonban mára nemcsak a kiállításokról, vagy magángyűjteményekről szól: hosszú évek óta például komoly, országos és nemzetközi pontozásos versenysorozatokat is rendeznek ezeken a villogó, zenélő, csilingelő masinákon.
Már most nézőrekordot állított fel a Hogyan tudnék élni nélküled?
Még messze a december 12-ei premier, de az érdeklődés folyamatosan nő az év lejobban várt magyar filmjének ígérkező Hogyan tudnék élni nélküled? iránt. A Demjén Ferenc slágereire felfűzött zenés romantikus vígjáték első előzetese egy hónap alatt elérte az 1 millió megtekintést, ami azért kiemelkedő, mert ezt eddig idén sem hazai, sem külföldi film nem tudta utána csinálni. Sőt erre az eredményre az elmúlt évtizedben egyetlen magyar film sem volt képes.
Utazási konferencia az Angyalok városában
Egy új tévé színt visz a mindennapokba
Ma már nemcsak azért vásárolunk televíziót, mert a sugárzott műsorokat szeretnénk nézni, hanem mert a forradalmian új készülékek számtalan lenyűgöző funkcióval lettek ellátva. Hozzájárulnak ahhoz, hogy magasabb szintre emeljük a tévézés élményét.
A múlt feltárása, a jövő segítségével!
Kevés izgalmasabb terület létezik a régészetnél. Vajon mi rejtőzik a régi idők, épületek falai mögött? Felfedezések, meglepetések sokasága, amire nem igazán lehet felkészülni. Egy ilyen terepmunkát azonban nem lehet csak úgy, ásóval elvégezni, és még Indiana Jonesnak is óriási segítség egy-egy digitális, innovatív, 21. századi eszköz!