Négymilliárdos napelemes fejlesztés Pécsett
A beruházásnak köszönhetően éves szinten akár 15 ezer tonnával is csökkenhet az ország szén-dioxid-kibocsátása – jelentette ki Aradszki András energiaügyért felelős államtitkár a pécsi naperőmű átadásán.
A több mint 4 milliárd forint uniós és állami támogatás segítségével megvalósuló beruházás célja, hogy tovább csökkenjen a hazai fosszilis energiafelhasználás mértéke, és mérséklődjön a kibocsátott károsanyag mennyisége.
Nemzetstratégiai cél, hogy olyan, a pécsi fotovoltaikus fejlesztéshez hasonló beruházások valósuljanak meg, amelyek nemcsak fenntarthatóak, hanem hozzájárulnak az ellátásbiztonság megteremtéséhez és az energiafüggőség csökkentéséhez is – mondta el Aradszki András.
A megújuló technológiák egy része (pl. napelemek, naperőművek) mára gazdaságosan üzemeltethető. Elterjedésüket nagyban ösztönzi, hogy Magyarország vállalta: a megújuló energiaforrások végső energiafogyasztáson belüli részarányát 2020-ig 14,65 százalékra emeli. A célkitűzés teljesítése időarányosan jól halad, a mutató már tavalyelőtt elérte a 2016-ra tervezett értéket.
Az MVM Hungarowind Kft. által létesített naperőmű évente 10,115 millió kWh villamos energia előállítására képes károsanyag-kibocsátás nélkül, ami az előzetes számítások szerint 3300 magyar háztartás éves villamosenergia-felhasználását fedezheti.
A több mint 38 ezer napelem panelt tartalmazó erőmű a Pécsi Hőerőmű egykori, már felhagyott és teljes mértékben rekultivált zagyterének területén létesült, amely így környezettudatos módon hasznosult.
Kapcsolódó cikkek
- A Schneider Electric támogatja az otthoni IoT-megoldások elterjesztését
- Tízből kilenc IT szakember számára fontos tényező a fenntarthatóság a beszerzéseknél
- Mit tehetünk Földünkért – a Föld Napján és azon túl
- Újra DELFIN Díj a felelősen működő magyar vállalatokért!
- Napelemmel a Föld körül
- Piros pontot kaptak a Feilo Sylvania energiatakarékos fényforrásai
- Napelemes nyomtatási rendszer létrehozásán dolgozik a Xerox
- Greennovációs Díjat ért az E.ON Energiakonténere
- Az ABB rendszere irányítja és látja el villamos energiával Velence innovatív védőgátrendszerét
- A hazai fogyasztók biztonságos ellátása az energiapolitika fő feladata
Színes ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Flipperakadémiát indít jövőre a világhírű budapesti kiállítás
A részben egy 80-as évekbeli játékteremben játszódó Stranger Things című tévésorozat óriási sikere, a budapesti Flippermúzeum világhíre, vagy éppen a retró játékgépek árai egyaránt jól tükrözik az egykor népszerű automaták iránt újjáéledő általános nosztalgiát, rajongást. A flipperek világa azonban mára nemcsak a kiállításokról, vagy magángyűjteményekről szól: hosszú évek óta például komoly, országos és nemzetközi pontozásos versenysorozatokat is rendeznek ezeken a villogó, zenélő, csilingelő masinákon.
Már most nézőrekordot állított fel a Hogyan tudnék élni nélküled?
Még messze a december 12-ei premier, de az érdeklődés folyamatosan nő az év lejobban várt magyar filmjének ígérkező Hogyan tudnék élni nélküled? iránt. A Demjén Ferenc slágereire felfűzött zenés romantikus vígjáték első előzetese egy hónap alatt elérte az 1 millió megtekintést, ami azért kiemelkedő, mert ezt eddig idén sem hazai, sem külföldi film nem tudta utána csinálni. Sőt erre az eredményre az elmúlt évtizedben egyetlen magyar film sem volt képes.
Utazási konferencia az Angyalok városában
Egy új tévé színt visz a mindennapokba
Ma már nemcsak azért vásárolunk televíziót, mert a sugárzott műsorokat szeretnénk nézni, hanem mert a forradalmian új készülékek számtalan lenyűgöző funkcióval lettek ellátva. Hozzájárulnak ahhoz, hogy magasabb szintre emeljük a tévézés élményét.
A múlt feltárása, a jövő segítségével!
Kevés izgalmasabb terület létezik a régészetnél. Vajon mi rejtőzik a régi idők, épületek falai mögött? Felfedezések, meglepetések sokasága, amire nem igazán lehet felkészülni. Egy ilyen terepmunkát azonban nem lehet csak úgy, ásóval elvégezni, és még Indiana Jonesnak is óriási segítség egy-egy digitális, innovatív, 21. századi eszköz!