Nokia Nyílt Innovációs Kihívás 2016
A Nokia negyedik alkalommal hirdeti meg Nyílt Innovációs Kihívását, melynek témája ezúttal a Dolgok Internete (Internet of Things, IoT) - a közbiztonság, a hálózatba kapcsolt gépjárművek, az Ipar 4.0, a közművek, a biztonság, és az okos városok.
A felhívást a Nokia a magántőke befektetésével foglalkozó Nokia Growth Partners vállalattal közösen szervezi, mely ebben az évben jelentette be, hogy 350 millió dollárral támogatja különböző IoT vállalatok befektetéseit.
Az elkövetkezendő években az IoT korszakalkotó megoldásokkal egyszerűsíti majd az emberek életét, teszi hatékonyabbá az egyes iparágakat és teremt új üzleti lehetőségeket az hálózatüzemeltetők és a vállalkozások számára. A Bell Labs Consulting közelmúltban megjelent előrejelzése szerint 2020-ra a Dolgok Internetére kapcsolódó eszközök száma meghaladja majd a 46 milliárdot. Ezek a kapcsolódó készülékek az IoT változatos felhasználási módjait teszik majd lehetővé, mint például fenntarthatóbb okos városokat, okosabb, gyorsabb egészségügyi és közbiztonsági alkalmazásokat, amelyek életeket mentenek majd, illetve gyorsabban reagáló és egyszerűbben kezelhető okos hálózatokat.
Az IoT ezen izgalmas területeihez kapcsolódó nagyratörő elképzeléseket és új üzleti modelleket keresi a Nokia Nyílt Innovációs Kihívás 2016. A pályázat időtartama alatt a Nokia üzletági szakemberekkel együtt értékeli a nevezések újszerűségét, hatását és üzleti potenciálját. A győztesek bekapcsolódhatnak a Nokia Innováció Gyorsító Programjába, mely segítségével a Nokia vállalati keretein belül inkubációs környezetben fejleszthetik elképzeléseiket, hozzáférhetnek a Nokia globális piacaihoz és befektetői kapcsolatokat építhetnek ki. Ráadásul a három legjobb eredményt elérő csapat között inkubációs díjként összesen 100,000 euró kerül kiosztásra.
A jelentkezéseket június 6-a és augusztus 15-e között lehet benyújtani, ennek lezárását követően kerül sor a pályázatok értékelésére. A legjobb 15 csapat meghívást kap egy kétnapos párizsi koncepciófejlesztő workshop-ra, amelyet a Nokia szakemberei tartanak októberben. A végső döntésre és a díjátadó rendezvényre rögtön a workshop után kerül sor. A Nokia Nyílt Innovációs Kihívás minden innovátor, kezdő vállalkozás, szervezet, akadémia és egyén előtt nyitott, aki vagy amely olyan jövőbeli technológiák fejlesztésén dolgozik, amelyek javítják életminőségünket, valamint ötletét egy működő prototípus segítségével be is tudja mutatni.
„A digitalizáció a következő ipari forradalom, és a minket körülvevő eszközök automatizálása az emberiség lehetőségeinek új korszakát nyitja majd meg” – mondta Marc Rouanne, a Nokia Innovációs és Operatív Vezetője. „A Nokia Nyílt Innovációs Kihívás 2016 az emberek és az eszközök összekapcsolása terén keresi a legújabb ötleteket. Az innovátorok és kezdő vállalkozások számára ez egy nagyszerű lehetőséget teremt. Kihasználhatják a Nokia globális jelenlétéből eredő előnyöket és kockázati tőkebefektetőkkel ismerkedhetnek meg, hogy új módokat találjanak a holnap technológiáinak közös fejlesztésére, amelyek életeket mentenek, segítik a környezetet és javítják életminőségünket.”
Bo Ilsoe, a Nokia Growth Partners ügyvezető partnere szerint „a fődíj mellett a Nokia Nyílt Innovációs Kihívás kivételes lehetőséget teremt az IoT vállalatok számára, hogy potenciális partnereket találjanak, befektetőkkel találkozzanak, tanácsokat kapjanak üzleti elképzeléseikhez, valamint hozzájuk hasonló vállalkozókkal ismerkedhessenek meg. Nagy megelégedésünkre szolgál, hogy újra támogathatjuk a versenyt.”
A Nokia elképzelése, hogy kiterjessze az emberiség életminőségének javítását célzó technológia lehetőségeit. Egy olyan programozható világ létrehozásával járuljon hozzá boldogulásukhoz, ahol emberek, tárgyak, érzékelők és eszközök milliárdjai kapcsolódnak össze. A 2016-os Mobil World Congress-en a Nokia kiemelte, hogy vezető szerepet kíván betölteni a következő generációs 5G és IoT technológiák fejlesztésében, amely alkalmazások, platformok, biztonsági megoldások, kapcsolódási megoldások és szolgáltatások változatos portfóliójának kifejlesztését jelenti számos különböző iparágban. Az IoT minél szélesebb körben való elterjedése megnyitja az utat az 5G-hez hasonló, jövőbe mutató technológiák sikeres bevezetése előtt.
Kapcsolódó cikkek
- SMART 2016: Budapesten versenyez az európai startup világ krémje
- Átadták az idei DELFIN Díjakat
- Ericsson Consumerlab: A viselhető eszközök piacán a személyes biztonság, a wellness és az egészségügyi alkalmazások hódítanak
- Wificaster, öko erőmű, intelligens kábel – bemutatkoztak a legújabb fejlesztések
- A dolgok internete 2018-ra megelőzi a mobiltelefonokat
- A korszerű gyártóknak és szolgáltatóknak már csak múlt az állásidő
- Imádjuk a kütyüket, de nem mindig értjük a szakkifejezéseket
- 5 találmány, amiről talán nem is gondolta volna, hogy a természet inspirálta!
- A Lufthansa partneri megállapodást kötött a Szilícium-völgyben
- SMART 2016: Már nem csak a Szilícium-völgyben érhet el sikert egy startup
E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Ki vigyáz az adataidra, ha te nem? – a magyarok 90 százalékánál már próbálkoztak online csalók, adathalászok
Találkoztál már az online térben adathalászokkal? Estél már áldozatául vírusoknak, hackereknek? Ismered az online veszélyeket és védekezel is ellenük? Az ESET biztonsági szoftverek hazai forgalmazója, a Sicontact Kft. 2024 októberében ezeket a kérdéseket tette fel generációs attitűdkutatása során. Jó hír, hogy az online veszélyek ismertsége egyre magasabb és egyre többen védekeznek a tudatosság mellett védelmi szoftverekkel is – de még bőven van tennivalónk.
Új fejezet a Galaxy AI fejlesztéseinek történetében
A Samsung új szintre emeli a mobilélményeket a Galaxy eszközök mesterséges intelligenciával támogatott személyre szabhatóságával. Az adatvédelemre épülő One UI 7 szoftverfrissítés és az új Now Bar funkció a hatékonyság mellett könnyebben kezelhető mindennapokat is ígér. Az AI-alapú újítások pedig úgy segíthetnek a felhasználóknak, hogy közben megőrzik a személyes adataik biztonságát.
Tekintélyes terjedelemmel debütált a jubileumi kiadvány: bemutatták a 30. Logisztikai Évkönyvet
December 16-án az UniZone BGE Hallgatói Centrumban debütált a Magyar Logisztikai Egyesület (MLE) jubileumi Logisztikai Évkönyve, amely a hazai logisztikai szektor egyik legmagasabb szintű tudományos szakmai kiadványa. Az MTA által DOI-számmal is ellátott idei kötetben, ez évben több mint 400 oldal terjedelemben, összesen 27 tanulmány kapott helyet.
Karácsony a virtuális térben
A mesterséges intelligencia része a mindennapoknak, legyen szó munkavégzésről, oktatásról, tudományos kutatásokról, vagy éppen a karácsonyról. Az ünnepet is képes tökéletesen reprodukálni a technológia, általa olyan hangulatot, enteriőrt lehet előállítani, amire mindenki vágyik.
A LAMAX négy új stílusos hangszórót jelentett be
A LAMAX négy Bluetooth hangszóróval bővítette audiotermékeinek körét, amelyek tökéletesen ötvözik a teljesítményt, a dizájnt és a megfizethetőséget. Az új termékek közt találunk kompakt, alig több mint 300 gramm súlyú hangszórót, és nagyteljesítményű, akár 50 watt teljesítményre képes hangfalat, mindezt megfizethető árkategóriában. Az eszközök mindegyike támogatja a Bluetooth 5.3 technológiát, emellett a csomagban megtalálható 3,5 mm-es AUX kábellel is csatlakoztathatunk eszközt hozzájuk.