A jövő munkahelye okosbicikli flottát biztosíthat munkatársainak
A könnyen hajtható, elektromos rásegítéses kerékpárok egy strapabíró biciklikomputerrel és SIM foglalattal okoskerékpárrá alakulnak, ami nem csak, navigál és jelzi a bejövő üzeneteket, de még használójának pulzusát is figyeli. A flottába köthető, nagy hatótávolságú és környezetbarát biciklik vállalati és céges autóparkokat is kiválthatnak a jövőben.
Murlasits Attila, az Annyira Más Bringabolt alapítója a Telenor 12. Okostelefon Akadémián mutatta be az elektromos kerékpárok (e-bike) előnyeit. A tájékozódásban már ma is segíti az okostelefon a bicikliseket, de a jövőben a telefon és a mobilinternet hálózat szerepe még nagyobb jelentőségű lehet – derült ki Murlasits Attila előadásából, aki egy olyan bicikliboltot működtet, amelyben kizárólag elektromos rásegítést, teljes elektromos meghajtást biztosító és okos kerékpárokat lehet kipróbálni és megvásárolni.
E-bringával meg sem kottyan feltekerni a Kékestetőre
A közelmúltban rendezett Kékes-támadás kerékpáros versenyt a szervezőkkel egyeztetve egy e-bike kísérlettel egészítették ki. A Gyöngyös-Kékestető távon rajtszám nélkül induló elektromos hajtású bicikli a hivatalos versenyzőket követően, utolsóként indulhatott, mégis 9 perccel előbb ért célba, mint a leggyorsabb versenyző a hagyományos, kizárólag emberi erővel hajtott kerékpárral. A kísérletről készült videón az is jól látható, ahogy az e-bringás versenyző hegynek felfele végig előzi a teljes mezőnyt, miután 36,5 kilométer/órás sebességgel tudott haladni, hegynek felfelé.
Murlasits Attila (jobbra) bemutatja a Bulls Monster E S elektromos kerékpárt
Strapabíró kütyütől lesz okos a bicikli
Alapesetben egy elektromos biciklin legfeljebb az akkumulátor töltöttségét, a rásegítés mértékét, valamint a sebességet és a megtett távot mutató alapszintű kijelző található. Az Okostelefon Akadémián bemutatott Bulls Monster kerékpárt viszont már a Bosch Nyon okos-kijelzővel szerelték fel, ami ennél jóval többre képes. A 4,3 colos kijelzővel szerelt eszköz vízálló és ütésálló kivitelben készül, és jár hozzá egy olyan vezérlő, amellyel a kormány markolása közben is lehet kezelni. Például átállítható rajta keresztül az elektromos bicikli által kínált rásegítés mértéke: ha sík terepen haladunk, elegendő minimális extra erőhatás, de hegynek felfele, vagy hóban haladva jól jön az extra 250 wattos teljesítmény. Az okosbicikli képes különböző szempontok szerinti útvonaltervezésre, teljesítménymérésre és az adatok elemzésére. Az így keletkezett információkat okostelefonra, vagy wifin közvetlenül a felhőbe továbbíthatjuk.
A német Bulls gyár kínálatában már SIM kártya foglalattal rendelkező kerékpár is megtalálható, a szoftveres hátteret 2017-re ígérik a fejlesztők. A direkt mobilinternet elérés különleges biztonságot ad a kerékpár tulajdonosainak és több kerékpár esetén a biciklik flotta-kezelése új lehetőséget nyit a vállalati járműflották kezelésében is. Egy céges kerékpár flotta amellett, hogy környezettudatos megoldás, költségekben is kisebb terhet jelent egy cégnek, és a munkatársak rendszeres testmozgásához is hozzájárul.
A jövőben egyre több területet hódítanak meg akár a kerékpárokra tervezett mobil alkalmazások, egyedi igényeket kiszolgáló fejlesztések: a Telenor Magyarország akcelerátor programjával szeretné segíteni a hazai induló startup-ok sikerét. A Telenor Accelerate program keretében a szakértői zsűri által kiválasztott öt induló vállalkozás szakértő mentorokhoz, tapasztalt felsővezetőkhöz, pénzügyi forrásokhoz, befektetőkhöz, valamint a Telenor Csoport több mint 208 milliós nemzetközi ügyfélköréhez és partnerhálózatához hozzáférve nyerhet a fejlődésükhöz szükséges lendületet. A vállalat 150 millió forint értékű támogatást is nyújt majd az öt kiválasztott vállalkozásnak alacsony százalékú kisebbségi részesedés fejében. További információk a Telenor Accelerate Facebook-oldalán érhetők el a programról.
Kapcsolódó cikkek
- „2025-re veszi fel a versenyt az önjáró villanyautó a robbanómotorossal”
- Nők mindennapi szerepben a Telenor új emoji készletében
- Így készülnek a legjobb nyaralós fotók okostelefonnal – gyorstalpaló Rizsavi Tamás fotográfussal
- Nagy bejelentésre készül a Telenor
- Aki most lép, az nyer: POZITÍV változást várnak a magyar fogyasztók a digitális szolgáltatóktól
- Nemzetközi versenyen nyert díjat az Okostelefon Akadémia
- Kétszer gyorsabb Hipernet 4G már Szombathelyen is
- Okostévén keresztül engedjük be a jövő tolvajait?
- A Telenor ügyfelei akár kétszer gyorsabban mobilinternetezhetnek Budapest és Győr számos pontján
- Teltházas a 11. Okostelefon Akadémia, online kaput nyit a Telenor
Színes ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Flipperakadémiát indít jövőre a világhírű budapesti kiállítás
A részben egy 80-as évekbeli játékteremben játszódó Stranger Things című tévésorozat óriási sikere, a budapesti Flippermúzeum világhíre, vagy éppen a retró játékgépek árai egyaránt jól tükrözik az egykor népszerű automaták iránt újjáéledő általános nosztalgiát, rajongást. A flipperek világa azonban mára nemcsak a kiállításokról, vagy magángyűjteményekről szól: hosszú évek óta például komoly, országos és nemzetközi pontozásos versenysorozatokat is rendeznek ezeken a villogó, zenélő, csilingelő masinákon.
Már most nézőrekordot állított fel a Hogyan tudnék élni nélküled?
Még messze a december 12-ei premier, de az érdeklődés folyamatosan nő az év lejobban várt magyar filmjének ígérkező Hogyan tudnék élni nélküled? iránt. A Demjén Ferenc slágereire felfűzött zenés romantikus vígjáték első előzetese egy hónap alatt elérte az 1 millió megtekintést, ami azért kiemelkedő, mert ezt eddig idén sem hazai, sem külföldi film nem tudta utána csinálni. Sőt erre az eredményre az elmúlt évtizedben egyetlen magyar film sem volt képes.
Utazási konferencia az Angyalok városában
Egy új tévé színt visz a mindennapokba
Ma már nemcsak azért vásárolunk televíziót, mert a sugárzott műsorokat szeretnénk nézni, hanem mert a forradalmian új készülékek számtalan lenyűgöző funkcióval lettek ellátva. Hozzájárulnak ahhoz, hogy magasabb szintre emeljük a tévézés élményét.
A múlt feltárása, a jövő segítségével!
Kevés izgalmasabb terület létezik a régészetnél. Vajon mi rejtőzik a régi idők, épületek falai mögött? Felfedezések, meglepetések sokasága, amire nem igazán lehet felkészülni. Egy ilyen terepmunkát azonban nem lehet csak úgy, ásóval elvégezni, és még Indiana Jonesnak is óriási segítség egy-egy digitális, innovatív, 21. századi eszköz!