Sikersztori az oktatásban

A Green Fox Academy megcsinálta

forrás: Prím Online, 2016. július 2. 10:31

Manapság egyre inkább divat az iskola alapítás, de aki próbálta, tudja, hogy nem is olyan egyszerű, mint amilyennek elsőre tűnik. 

Sokan belekezdtek már, sokan bele is buktak, de szerencsére azért akadnak jó példák is.Például a Green Fox Academy, bár még egy év sem telt el a megalapítása óta, sikereiről számolt be az elmúlt héten annak ellenére, hogy kezdetben sokan szkeptikusan fogadták a koncepciót, ami alapján működik. A sikerek mellett az alapító gárda megosztotta az eddig szerzett tapasztalatokat és a felmerülő nehézségeket is azért, hogy mások is tanulhassanak ezekből.

 

 

Na, de mi az a Green Fox?

A Green Fox Academy egy olyan iskola Budapesten, ahol “nemprogramozókból” képeznek junior programozókat négy hónap alatt. A karrierváltó felnőtteket a kurzus elvégzése után segítik az elhelyezkedésben is. Mindezt egy rendhagyó üzleti modell keretében teszik, amibe partnerként bevonják az IT cégeket is, akik mind a finanszírozásban mind a megvalósításban komoly részt vállalnak. A képzés viszont szakmai okok miatt nem akkreditált. Az akkreditációs folyamat ugyanis nem tenné lehetővé, hogy mindig a legfrissebb technológiákat taníthassák meg.

 

Az alapítás körülményeiről Langmár Péter (Lap.Coop) és Bárdos Kristóf (Digital Natives), a tulajdonosok nyilatkoztak, akik mint szoftverfejlesztő cégek vezetői, saját tapasztalatból tudják, hogy mekkora a munkaerőhiány az IT iparban, és emiatt mennyi beruházás marad el. A piacon annyira kevés a szakember, hogy a cégek egymástól kényszerülnek “elcsábítani” a fejlesztőket, ami hosszútávon nem fenntartható modell. Ezt az elgondolást erősíti meg Földi Katinka, a Saltech Consulting munkatársa is:

“Arra van szükség, hogy megnöveljük a tortát, nem pedig arra, hogy újraszeleteljük.”

 

 

A piaci igényre az iskola által adott válasz működőképesnek bizonyult. Eddig 100%-os az akadémia statisztikája. Minden olyan diák, aki sikeresen teljesítette a képzés követelményeit másfél hónapon belül elhelyezkedett a piacon. A végzettek 70%-a a képzés utolós napján már állásajánlatott kapott az intézménnyel együttműködő cégektől. 

 

“Nem vagyunk nagy múltú intézmény, éppen ezért különösen büszkék vagyunk, hogy az IT piac legnevesebb szereplői közül már most nagyon sokan mögénk álltak. Ráadásul nem csak egy újabb fejvadász szolgáltatásként tekintenek ránk, hanem időt és energiát áldoznak arra, hogy együtt tökéletesítsük ezt a nem megszokott oktatási modellt.” - mondta Fazekas Barbara, a Green Fox Academy igazgatója. Ez idáig az alábbi IT cégek áltak be a kezdeményezés mögé:

 

  • Black Swan Hungary Kft. 
  • Electool Hungary Kft.
  • Emarsys-Technologies Kft. 
  • EPAM Systems Kft.
  • EU Edge
  • evosoft Hungary Kft.
  • LogMeIn Kft.
  • Lufthansa Systems Hungária Kft.
  • Saltech Consulting Kft.
  • UHU-Systems Kft.

 

Hogyan működik ez a képzési modell: tanulságok és eredmények

 

Működik a nyugati minta. 4 hónap alatt programozóvá lehet válni.

“A Green Fox-os diákok megfelelő szintű alapképzést kapnak, mely jó kiindulási pontot jelent ahhoz, hogy képzett Junior Fejlesztőkké váljanak. Ami igazán fontos, az a programozás iránti elhivatottságuk, mely a Green Fox Academy-s képzés alatt alakul ki. A nálunk dolgozó ex-GF növendékek nyitottak az újdonságokra, kifejezett igényük van a tanulásra és a tapasztalatszerzésre.” - foglalja össze Mihály Gabriella, az Emarsys-Technologies Kft. kommunikációs menedzsere.

 

Már hivatalosan sem csak a reálbeállítottság értékes ezen a pályán.

A reál beállítottság nem feltétel ahhoz, hogy valaki programozó lehessen, a sikeresen végzett hallgatók a legkülönbözőbb területekről érkeztek a Green Fox kurzusaira. Vannak köztük  közgazdászok, bölcsészek, jogászok, ének-zene tanárok, stb. Ezt a sokszínűséget pedig a munkaadók is nagy örömmel veszik. “Lehet, hogy valakinek nem olyan jók az algoritmikus vagy matematikai ismeretei, de ez nem baj, mert egy csapatba nem csak ilyen emberek kellenek. Hanem csapatjátékosok is, akik motiváltak, eltökéltek és akik mernek előremenni.“ - nyilatkozta Gönye Zoltán, a evosoft Hungary Kft. marketing vezetője.

 

A munkadók a képességet és nem a pillanatnyi tudást keresik.

Az IT piacon nem a végzettség, hanem a személyes készségek (szorgalom, ambíció, asszertív kommunikáció, stb.) számítanak leginkább. Ha hiányzik is a tudás, azt gyorsan megszerezheti a jelölt, ha jók a képességei. Ezt támasztja alá Körözsi Tamás, az EPAM Systems Kft. software engineering managere is: “A mi szakmánkban a készségek számítanak, és nem az, ami éppen a fejedben van, mert az pár hónap múlva úgyis elavulttá válik.”

 

A mentorálás alapú és projekt központú oktatás hatékonyabb a hagyományos módszereknél.

A tapasztalatok alapján a hallgatók nehezen állnak át a megszokott frontális oktatásról a mentorálás típusú tudásátadásra, de miután ez sikerül sokkal egyszerűbben és könnyebben szerzik meg az új tudást. Ez a modern oktatási forma folyamatos önfejlesztésre sarkallja a hallgatókat, hiszen megtanulnak önállóan új ismereteket elsajátítani.

 

Megéri az emberek “jóllétébe” fektetni

A partnercégek és a hallgatók visszacsatolásai alapján kiderült, hogy a szervezetpszichológus, az egyik legfontosabb hozzáadott érték a képzés során. Nem csak a kiválasztásban van nagyon fontos szerepe, hanem a tréningek és coaching alkalmak során is, mivel egy meglehetősen intenzív és nehéz 4 hónapon mennek keresztül a hallgatók. A képzésben résztvevők számára az önismeret fejlesztése sokat segít a felmerülő nehézségek megoldásában, ezért az iskola úgy döntött, hogy teljes munkaidőben alkalmaz egy pszichológust, aki folyamatosan elérhető a hallgatók számára.

 

Színes ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Flipperakadémiát indít jövőre a világhírű budapesti kiállítás

A részben egy 80-as évekbeli játékteremben játszódó Stranger Things című tévésorozat óriási sikere, a budapesti Flippermúzeum világhíre, vagy éppen a retró játékgépek árai egyaránt jól tükrözik az egykor népszerű automaták iránt újjáéledő általános nosztalgiát, rajongást. A flipperek világa azonban mára nemcsak a kiállításokról, vagy magángyűjteményekről szól: hosszú évek óta például komoly, országos és nemzetközi pontozásos versenysorozatokat is rendeznek ezeken a villogó, zenélő, csilingelő masinákon. 

2024. december 12. 18:02

Már most nézőrekordot állított fel a Hogyan tudnék élni nélküled?

Még messze a december 12-ei premier, de az érdeklődés folyamatosan nő az év lejobban várt magyar filmjének ígérkező Hogyan tudnék élni nélküled? iránt. A Demjén Ferenc slágereire felfűzött zenés romantikus vígjáték első előzetese egy hónap alatt elérte az 1 millió megtekintést, ami azért kiemelkedő, mert ezt eddig idén sem hazai, sem külföldi film nem tudta utána csinálni. Sőt erre az eredményre az elmúlt évtizedben egyetlen magyar film sem volt képes. 

2024. szeptember 4. 13:20

Utazási konferencia az Angyalok városában

A dinamizmust tükrözte az idei utazási világkiállítás, az IPW2024, és ezt sugározza a helyszín is: Los Angeles, Kalifornia.
 

2024. május 17. 18:51

Egy új tévé színt visz a mindennapokba

Ma már nemcsak azért vásárolunk televíziót, mert a sugárzott műsorokat szeretnénk nézni, hanem mert a forradalmian új készülékek számtalan lenyűgöző funkcióval lettek ellátva. Hozzájárulnak ahhoz, hogy magasabb szintre emeljük a tévézés élményét.

2024. április 28. 22:16

A múlt feltárása, a jövő segítségével!

Kevés izgalmasabb terület létezik a régészetnél. Vajon mi rejtőzik a régi idők, épületek falai mögött? Felfedezések, meglepetések sokasága, amire nem igazán lehet felkészülni. Egy ilyen terepmunkát azonban nem lehet csak úgy, ásóval elvégezni, és még Indiana Jonesnak is óriási segítség egy-egy digitális, innovatív, 21. századi eszköz!

2024. április 15. 18:46

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Az ázsiai autóipar lehagyta digitalizációban Európát

2024. december 21. 10:22

Új platform köti össze a vállalkozókat és partnereiket

2024. december 16. 13:25

CES 2025 előzetes: Elon Musk Amerikája, avagy a világ Musk-ja

2024. december 9. 16:46

Újabb részvételi rekordot döntött az e-Hód

2024. december 9. 11:32