Az olimpiára érkezik a Samsung Galaxy S7 edge limitált kiadása
A Samsung Electronics, amely a vezeték nélküli eszközök kategóriában az olimpiai játékok nemzetközi partnere, a brazíliai Sao Paulóban mutatta be a riói olimpia alkalmából készített, limitált szériás Galaxy S7 edge olimpiai kiadását. Bemutatkozott a Rio 2016 alkalmazás, illetve a Samsung ismertette Brazília-szerte tervezett helyi aktivitásait is, melyek emlékezetessé teszik a Rio 2016 olimpiai kampányát.
A Nemzetközi Olimpiai Bizottsággal (NOB) együttműködve a Samsung 12 500 darab olimpiai kiadású Galaxy S7 edge valamint Gear IconX készüléket ad át a 2016-os olimpikonoknak. Az eszközök emlékezetesebbé teszik számukra a riói élményeiket, és segítségükkel kényelmesebben tarthatják a kapcsolatot családtagjaikkal és barátaikkal.
Idén először a riói olimpia inspirálta készülékben az olimpiai embléma is helyet kapott, amelynek egyéni tervezésű mintázata az olimpiai gyűrűk öt hivatalos színében pompázik. A színek a telefon kezelőfelületén, a kezdőképernyőn, a képernyőzáron, valamint az üzenetek, hívás és névjegyzék képernyőkön és az értesítés sávon is visszaköszönnek. Mindezek mellett a készüléken előre telepített Rio 2016 olimpiai témájú háttérképek is elérhetők lesznek.
A Samsung legújabb okostelefon-kiegészítőjével, a Gear IconX vezeték nélküli fülhallgatóval is megajándékozza a sportolókat. A készülékbe épített szívritmus-érzékelő és önálló zenelejátszó új fitnesz élményt kínál, okostelefonnal párosítva pedig a felhasználók az S Health alkalmazáson keresztül nyomon tudják követni legfrissebb egészségügyi adataikat.
„A sport az ember fáradhatatlan útjáról szól, amely során mindig újabb és újabb kihívásokat keres. Az olimpiai játékokon azért gyűlnek össze a sportolók, nemzetek és szurkolók, hogy a fejlődést és teljesítményt ünnepelve egyesítsék a világot” – mondta Younghee Lee, a Samsung Electronics Mobilkommunikációs üzletágának globális marketingért felelős ügyvezető alelnöke. – „A Samsung nagyra becsüli a szellemiséget, amit a határaikat feszegető olimpikonok és rajongóik világszerte képviselnek.”
A Samsung a szurkolók és a felhasználók számára is emlékezetessé kívánja tenni a 2016-os riói olimpiai játékokat, ezért korlátozott számban forgalomba hozza a Galaxy S7 edge olimpiai kiadását, amely július 18-ától kerül forgalomba. 2016 darab telefon lesz elérhető bizonyos országokban, így Brazíliában, az Egyesült Államokban, Kínában, Németországban és Koreában.
„A Samsung technológiája világszerte segített abban, hogy szorosabb kapcsolatot teremtsünk a szurkolókkal, főként a fiatalokkal. A NOB hálás a partnerségükért, amely keretében a Samsung limitált szériás, olimpiai kiadású Galaxy S7 edge készülékeket biztosít Rio de Janeiróban versenyző sportolóinknak. Ez teszi majd lehetővé, hogy az atléták kapcsolatba tudjanak lépni barátaikkal, családjukkal és szurkolóikkal, és hogy meg tudják osztani az olimpiai játékok hihetetlen élményét. A Samsung támogatásával arra törekszünk, hogy az olimpiai értékekkel, az ötkarikás játékok egyedi élményével és a sport erejével inspiráljuk az embereket szerte a világon” - mondta Thomas Bach, a NOB elnöke.
A Samsung az olimpiai játékok szellemiségét az alábbi, a 2016-os riói olimpiai játékokat megelőző, és a sportesemény alatt zajló kezdeményezéssel ünnepeli majd:
Samsung Galaxy Stúdió: Az olimpia szellemiségének terjesztése Brazíliában
A játékok előtt és közben a szurkolóknak a Samsung Galaxy Stúdióban lehetőségük lesz kipróbálni a Samsung legújabb technológiáját, és kapcsolatba kerülhetnek az olimpiai játékokkal. Az interaktív stúdiók többféle tevékenységre kínálnak lehetőséget. A szurkolók például a kiterjesztett virtuális valóságon keresztül első kézből tapasztalhatják meg a különböző olimpiai számok lelkesítő élményét. Az egyes stúdiókban pedig új és egyedi 4D VR lesz elérhető, amivel a rajongók kiléphetnek komfortzónájukból, és különleges tervezésű ülésekben helyet foglalva élhetik át a vadvízi evezés izgalmát, ami elképzelhetetlen élmény, amíg ki nem próbálta az ember.
A stúdiók látogatóinak arra is lehetősége nyílik, hogy különleges tervezésű, az olimpiai játékokhoz kapcsolódó kitűzőket gyűjtsenek: a 22, olimpiai sportokkal kapcsolatos kitűző mellett nyolc Brazília szimbolikus elemeivel lesz díszítve. A Galaxy Stúdiókban a Samsung legújabb termékeinek kipróbálása és a játékok mellett sok más program is várja a látogatókat. Az olimpiai parkban elhelyezkedő három Galaxy Stúdión kívül a Samsungnak több kihelyezett stúdiója lesz Rióban, Sao Paulóban, és más brazil városokban is.
Rio 2016 alkalmazás: Innovatív technológia, amely fokozza az olimpiai játékok élményét
A 2016-os riói olimpia hivatalos alkalmazása, a „Rio 2016 alkalmazás”, amelyet a Samsung a Rio 2016 szervezőbizottsággal együttműködésben fejlesztett ki, éjjel-nappal ellátja a sportolókat, szurkolókat és felhasználókat a legfrissebb olimpiai hírekkel. Az alkalmazás augusztus elején frissül az olimpiai játékok hivatalos menetrendjével, a helyszínekre és eseményekre vonatkozó információkkal, az eredményekkel, az érmek számával és egyéb aktualitásokkal. A Samsung Galaxy telefonok felhasználói az olimpiai játékokra szabott S Fordítót is használhatják. A hivatalos Rio 2016 alkalmazás a Samsung Galaxy Alkalmazások, a Google Play, az App Store és a Windows Áruház mellett bizonyos kínai alkalmazás-áruházakból is ingyenesen letölthető lesz.
Az olimpikonok központja alkalmazás
Az „Olimpikonok központja” alkalmazás, amelyet a NOB fejlesztett ki, minden olimpikon készülékére telepítve lesz, és fontos információkhoz juttatja majd a sportolókat, hogy a lehető legnagyobb élménnyé váljon számukra a 2016-os riói olimpia. Az alkalmazással a sportolók közvetlen kapcsolatba léphetnek a NOB-bal és a NOB sportolói bizottságával, és hozzáférnek mindazon forrásokhoz és programokhoz, amelyeket a NOB a sportolóknak biztosít.
Kapcsolódó cikkek
- Okostelefonos alkalmazások a szervezetfejlesztés szolgálatában
- Mobilra üzen a fúrógép
- CIB Bank a digitalizáció útján
- Az ericsson kiscellás szolgáltatásával már „Házhozszállítás” is van a Legia Varsó stadionjában
- Örökítse meg a környezetét 360 fokban!
- A világ első virtuális olimpiai közvetítése a Samsunggal
- A MentorFM mobilalkalmazás már elérhető számítógépre is: elindult a webplayer
- Vodafone M2M technológiára épülő elektromos bérbringa a Balatonnál
- Kolivri: elindult az első magyar Virtuális Valóság (VR) videó és fotómegosztó oldal
- Bővülő olimpiai kvótákkal, új telekom egyéni támogatottakkal, szurkolói szívvel az olimpiára
Színes ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Flipperakadémiát indít jövőre a világhírű budapesti kiállítás
A részben egy 80-as évekbeli játékteremben játszódó Stranger Things című tévésorozat óriási sikere, a budapesti Flippermúzeum világhíre, vagy éppen a retró játékgépek árai egyaránt jól tükrözik az egykor népszerű automaták iránt újjáéledő általános nosztalgiát, rajongást. A flipperek világa azonban mára nemcsak a kiállításokról, vagy magángyűjteményekről szól: hosszú évek óta például komoly, országos és nemzetközi pontozásos versenysorozatokat is rendeznek ezeken a villogó, zenélő, csilingelő masinákon.
Már most nézőrekordot állított fel a Hogyan tudnék élni nélküled?
Még messze a december 12-ei premier, de az érdeklődés folyamatosan nő az év lejobban várt magyar filmjének ígérkező Hogyan tudnék élni nélküled? iránt. A Demjén Ferenc slágereire felfűzött zenés romantikus vígjáték első előzetese egy hónap alatt elérte az 1 millió megtekintést, ami azért kiemelkedő, mert ezt eddig idén sem hazai, sem külföldi film nem tudta utána csinálni. Sőt erre az eredményre az elmúlt évtizedben egyetlen magyar film sem volt képes.
Utazási konferencia az Angyalok városában
Egy új tévé színt visz a mindennapokba
Ma már nemcsak azért vásárolunk televíziót, mert a sugárzott műsorokat szeretnénk nézni, hanem mert a forradalmian új készülékek számtalan lenyűgöző funkcióval lettek ellátva. Hozzájárulnak ahhoz, hogy magasabb szintre emeljük a tévézés élményét.
A múlt feltárása, a jövő segítségével!
Kevés izgalmasabb terület létezik a régészetnél. Vajon mi rejtőzik a régi idők, épületek falai mögött? Felfedezések, meglepetések sokasága, amire nem igazán lehet felkészülni. Egy ilyen terepmunkát azonban nem lehet csak úgy, ásóval elvégezni, és még Indiana Jonesnak is óriási segítség egy-egy digitális, innovatív, 21. századi eszköz!