Ki programoz a végén?
A Schneider Electric és partnerszervezetei versennyel ösztönzik a hazai mérnökképzés színvonalát
A Felsőoktatási Irányítástechnikai Oktatásmódszertani Egyesület (FIOM) szervezésében 2016-ban a Debreceni Egyetemen került megrendezésre a Dr. Ajtony István nevével fémjelzett XXII. Országos Irányítástechnikai Programozó Verseny.
A Schneider Electric támogatásával megvalósult kezdeményezés hosszú távú célja a megfelelő PLC (programozható logikai vezérlő) programozó szakemberek kinevelése, és a legkiválóbb csapatok felkutatása. Idén az Óbudai Egyetem villamosmérnöki karának Automatika Intézet hallgatói, az “Óbudai Ampermérők” nyert.
A Schneider Electric, az energiamenedzsment és az automatizálás nemzetközi szakértője több éves, közvetlen együttműködést ápol a Debreceni Egyetemmel, így a PLC verseny nem az első közös projektje a két szervezetnek. A felsőoktatási intézmény korábban a vállalat támogatásával megvalósított tudásközpontot hozott létre, melyben a hallgatók olyan gyakorlati tapasztalatokra tehetnek szert az ipari automatizálás és az épületfelügyelet terén, ami előnyként szolgál a későbbi elhelyezkedésük során.
Ezt a szemléletet képviseli az idei PLC bajnokság is, hiszen a fiatalokat ösztönző megmérettetés nem titkolt célja egyfajta vetélkedést létrehozni az egyes intézmények között, és ezzel emelni a magyarországi irányítástechnikai képzés színvonalát. Ez a folyamat tükröződik az évek során egyre nehezedő feladatkiírásban is. Fontos, hogy a felkészítő tanárok érdekeltek legyenek a valódi szakemberek képzésében, és képesek legyenek a diákokkal megszerettetni a PLC programozást. Az évenként megrendezett esemény további előnye, hogy a verseny során a résztvevőknek (hallgatók, oktatók, támogatók képviselői, valamint az ipari és kereskedelmi szakemberek) lehetőségük nyílik a kapcsolatépítésre is.
A verseny menete
Idén összesen 28 csapat mérte össze tudását, melyből iskolánként maximum kettő indulhatott. A jelentkezés feltétele csupán az aktív felsőoktatási hallgatói jogviszony volt. A 2-4 fős munkacsoportok egy napig elméleti, két napon át pedig gyakorlati feladatok megoldásával mérték össze tudásukat. A Schneider Electric készítette el, illetve koordinálta a programozóverseny második és egyben legfontosabb gyakorlati feladatát: mivel napjainkban egyre nagyobb kihívást jelent ivóvízkészleteink optimalizálása, a résztvevőknek egy víztisztító szűrőberendezés vezérlését kellett megvalósítaniuk. A szervezők 4 állomáson modellezték a technológiai folyamatot, amelyet a versenyzőknek kellett megoldaniuk. A gyakorlati feladatok elbírálásához az induló intézmények oktatóiból és a támogató cégek képviselői közül választott tíztagú zsűri 0-tól 10-ig terjedő skálán pontozták a teljesítményt. Az esetleges részrehajlást elkerülendő a legalacsonyabb és legmagasabb pontszámot automatikusan figyelmen kívül hagyták. A verseny érdekessége, hogy az indulók 10%-a és az egyik csapat felkészítő tanára is hölgy volt.
A szponzorok által felajánlott termékek mellett a szervező a legkiemelkedőbb teljesítményű, dobogós helyen végzett diákoknak 50 000 forint értékű pénzjutalmat ajánlott fel, továbbá a nyertesek egy Schneider Electric által gyártott PLC-vel is gazdagabbak lettek.
„A jövőben továbbra is nyomon követjük és támogatjuk ezt a versenysorozatot, hiszen fontosnak tartjuk, hogy a minőségi felsőoktatásra is alapozhassuk cégünk magyarországi fejlődését, és már az új belépők esetében is a leghitelesebb szakembereket alkalmazzuk” – mondta Hahn András, a Schneider Electric termékmenedzsere.
Az esemény házigazdája jövőre Pécs lesz, ezt követően pedig határon túli helyszín is várható vendéglátóként, a tervek szerint 2 év múlva Szabadkára látogat majd a kezdeményezés.
Kapcsolódó cikkek
- Pár éven belül akár világhírű programozók is lehetnek a szegedi óvodások
- Sikersztori az oktatásban
- 16. Challenge24 – Orosz győzelem, a magyar kupát másodjára is a Sparrows vitte el!
- 3 magyar kislány ledönti az évtizedes sztereotípiákat
- Kódolni tanítja a lányokat a Skool és a Nokia
- Két magyar csapat is bejutott a Challenge24 döntőjébe!
- Sikeresen zárult a jövő informatikusait megmérettető INFOPROG2016
- EPAM-suli a Digitális Témahéten
- Összeomlik a hazai IT szektor, ha nem kapcsolunk időben
- Újra lesz Magyar Kupa a Jubileumi 16. Challenge 24-en!
Színes ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Flipperakadémiát indít jövőre a világhírű budapesti kiállítás
A részben egy 80-as évekbeli játékteremben játszódó Stranger Things című tévésorozat óriási sikere, a budapesti Flippermúzeum világhíre, vagy éppen a retró játékgépek árai egyaránt jól tükrözik az egykor népszerű automaták iránt újjáéledő általános nosztalgiát, rajongást. A flipperek világa azonban mára nemcsak a kiállításokról, vagy magángyűjteményekről szól: hosszú évek óta például komoly, országos és nemzetközi pontozásos versenysorozatokat is rendeznek ezeken a villogó, zenélő, csilingelő masinákon.
Már most nézőrekordot állított fel a Hogyan tudnék élni nélküled?
Még messze a december 12-ei premier, de az érdeklődés folyamatosan nő az év lejobban várt magyar filmjének ígérkező Hogyan tudnék élni nélküled? iránt. A Demjén Ferenc slágereire felfűzött zenés romantikus vígjáték első előzetese egy hónap alatt elérte az 1 millió megtekintést, ami azért kiemelkedő, mert ezt eddig idén sem hazai, sem külföldi film nem tudta utána csinálni. Sőt erre az eredményre az elmúlt évtizedben egyetlen magyar film sem volt képes.
Utazási konferencia az Angyalok városában
Egy új tévé színt visz a mindennapokba
Ma már nemcsak azért vásárolunk televíziót, mert a sugárzott műsorokat szeretnénk nézni, hanem mert a forradalmian új készülékek számtalan lenyűgöző funkcióval lettek ellátva. Hozzájárulnak ahhoz, hogy magasabb szintre emeljük a tévézés élményét.
A múlt feltárása, a jövő segítségével!
Kevés izgalmasabb terület létezik a régészetnél. Vajon mi rejtőzik a régi idők, épületek falai mögött? Felfedezések, meglepetések sokasága, amire nem igazán lehet felkészülni. Egy ilyen terepmunkát azonban nem lehet csak úgy, ásóval elvégezni, és még Indiana Jonesnak is óriási segítség egy-egy digitális, innovatív, 21. századi eszköz!