Több mint 3 millió tranzakciót bonyolítottak a Sziget Fesztiválon

forrás: Prím Online, 2016. augusztus 20. 07:23

A régió legnagyobb zenei fesztiválján, a Szigeten, közel félmillió látogató több mint 3 millió kártyás fizetési tranzakciót bonyolított le 7 nap alatt. A bankkártyás fizetések száma csaknem duplájára nőtt az idén, ehhez bizonyára hozzájárult a fesztiválozók körében idén először bemutatott Festipay Prepaid MasterCard is, amely nem csupán fesztiválkörnyezetben kínál megoldást a fizetésre.

Nézőcsúcsot döntött idén a Sziget Fesztivál: a szerdán nyilvánosságra hozott adatok alapján összesen 496 ezer látogató szórakozott az egy hét alatt a fesztiválon, ami 12,5 százalékos növekedést jelent a tavalyi évhez képest. A látogatók a Szigeten már évek óta csak kártyával tudnak fizetni, idén pedig egy egészen új fizetőeszköz került a fesztivál palettájára: itt debütált a Festipay Prepaid kártya, amelynek egyik legnagyobb előnye, hogy tulajdonosa csak akkora összeget tölt rá, amennyire előreláthatóan szüksége van.

 

„A világon most először lehetett saját márkás prepaid kártyát fesztiválkörnyezetben használni, és elégedettek vagyunk, mert a látogatók körében pozitív fogadtatásra talált a Festipay Prepaid terméke. Az előregisztrálók exkluzív, névre szóló kártyát kaptak, a helyszínen pedig a Festipay Prepaid Pointon lehetett megvásárolni az újgenerációs fizetőeszközt” - magyarázta Márki László, a Festipay vezérigazgatója.

 

 

A frissen publikált adatok szerint az előre megrendelt  kártyák több mint 90 százalékát kiváltották, míg a Sziget alatt igényelt prepaid kártyák többségét külföldiek vásárolták. 

 

„Nem véletlen, hogy a Szigetre időzítettük a kártya indulását, hiszen a fesztiválokon évről-évre egye többen fizetnek egyérintéses bankkártyával. Tapasztalatunk szerint fesztiválkörnyezetben különösen nagy az igény az innovatív fizetési megoldásokra” – tette hozzá a vezérigazgató.

 

Így költöttek idén a Szigeten - közel duplájára nőtt a bankkártyás fizetések száma

2016-ban a tranzakciószámot tekintve is növekedés tapasztalható: míg 2015-ben 2,5 millió, idén több mint 3 millió tranzakciót bonyolítottak. 

 

„A bankkártyás vásárlások számát tekintve is jelentős növekedést tapasztaltunk, ugyanis tavaly 168 500, idén pedig már 300 425 bankkártyást fizetést regisztráltunk a Szigeten. Összesen 110 ezer Festipay feltöltőkártyát adtunk ki, amelyekre 279 ezer feltöltés érkezett” – mondta el Márki László.

 

 

A fesztiválon a fizetési szolgáltatásokat ezúttal is a Festipay tavaly bevezetett Android- és iOS platformra egyaránt letölthető mobil alkalmazása tette még kényelmesebbé, amelyet a fesztiválozók több mint 15 százaléka használt; közülük is elsősorban a magyar látogatók, hiszen a külföldiek a fesztiválok alatt jellemzően kevésbé használják okostelefonjaikat. A bankkártyás feltöltéssel bővült alkalmazás további könnyítést jelentett a fesztiválozók számára idén, hiszen aki beregisztrálta a kártyáját az appba, sorban állás nélkül tudta feltölteni a fesztivál kártyáját.

 

Romániában is szerették a készpénzmentes fizetést

Idén több romániai zenei fesztiválon is a Festipay Zrt. biztosította a készpénzmentes fizetést: a kolozsvári Untold mellett két további fesztiválon (Airfield és Summer Well) is bemutatkozott a szolgáltatás a nyáron, míg tavasszal a Bukarest Gourmet rendezvényen találkozhattak a szomszédos ország lakói a készpénzmentes szolgáltatással.

 

A második alkalommal megrendezett Untold látogató- és tranzakciószáma is jelentősen nőtt. Idén 320 ezer főt vonzott a fesztivál (ez 40 ezres növekedést jelent), és csaknem dupla annyit költöttek a vendégek: míg tavaly 578 ezer, 2016-ban már több mint 900 ezer volt a regisztrált tranzakciók száma. 

 

Idén először rendezték meg készpénzmentesen a kétnapos Summer Well és a négynapos Airfield Festivalt. A Summer Wellen két nap alatt 40 ezer látogatót regisztráltak, akik 70 ezer tranzakciót bonyolítottak, míg az Airfiled négy napja alatt nagyjából 28 ezer fesztiválozó 44 ezer alkalommal fizetett. 

 

 

Élet a fesztiválokon túl

„Habár a kártya indulásának helyszíne a Sziget Fesztivál volt, már eddig is azon dolgoztunk, hogy a Festipay Prepaid kártya a fesztiválszezon után is az egyszerűbb és biztonságosabb fizetést segítse” – magyarázta Márki László. Kiemelte, hogy lévén, hogy a prepaid nem fesztiválkártya, így visszaváltani sem kell a Sziget után, ezért a klasszikus fesztiválkártyákkal járó, sokszor időigényes sorban állás is megspórolható vele.

 

Mivel a bankfüggetlen prepaid kártya igénylése egyszerű és gyors, nem szükséges hozzá folyószámlát nyitni vagy írásban szerződést kötni. A prepaid kártya egyik legnagyobb előnye, hogy tulajdonosa csak akkora összeget tölt a kártyára, amennyire előreláthatóan szüksége van. Mindez biztonságossá teszi az internetes vásárlást, hiszen a költések könnyedén kontrollálhatók vele. 

 

A prepaid kártya feltölthető online banki átutalással, bankkártyával, SMS-ben, illetve a kártyák közötti valós idejű pénzküldéssel, továbbá készpénzzel vagy bankkártyával az OMV magyarországi közel 170 töltőállomásán. A bankfüggetlen kártya minden MasterCard elfogadóhelyen és online vásárlások során is használható. 

 

Az augusztus végén rendezendő Strand és BmyLake Fesztivál, valamint a Szegedi Ifjúsági Napok készpénzmentes fizetését is a Festipay biztosítja.

Színes ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Flipperakadémiát indít jövőre a világhírű budapesti kiállítás

A részben egy 80-as évekbeli játékteremben játszódó Stranger Things című tévésorozat óriási sikere, a budapesti Flippermúzeum világhíre, vagy éppen a retró játékgépek árai egyaránt jól tükrözik az egykor népszerű automaták iránt újjáéledő általános nosztalgiát, rajongást. A flipperek világa azonban mára nemcsak a kiállításokról, vagy magángyűjteményekről szól: hosszú évek óta például komoly, országos és nemzetközi pontozásos versenysorozatokat is rendeznek ezeken a villogó, zenélő, csilingelő masinákon. 

2024. december 12. 18:02

Már most nézőrekordot állított fel a Hogyan tudnék élni nélküled?

Még messze a december 12-ei premier, de az érdeklődés folyamatosan nő az év lejobban várt magyar filmjének ígérkező Hogyan tudnék élni nélküled? iránt. A Demjén Ferenc slágereire felfűzött zenés romantikus vígjáték első előzetese egy hónap alatt elérte az 1 millió megtekintést, ami azért kiemelkedő, mert ezt eddig idén sem hazai, sem külföldi film nem tudta utána csinálni. Sőt erre az eredményre az elmúlt évtizedben egyetlen magyar film sem volt képes. 

2024. szeptember 4. 13:20

Utazási konferencia az Angyalok városában

A dinamizmust tükrözte az idei utazási világkiállítás, az IPW2024, és ezt sugározza a helyszín is: Los Angeles, Kalifornia.
 

2024. május 17. 18:51

Egy új tévé színt visz a mindennapokba

Ma már nemcsak azért vásárolunk televíziót, mert a sugárzott műsorokat szeretnénk nézni, hanem mert a forradalmian új készülékek számtalan lenyűgöző funkcióval lettek ellátva. Hozzájárulnak ahhoz, hogy magasabb szintre emeljük a tévézés élményét.

2024. április 28. 22:16

A múlt feltárása, a jövő segítségével!

Kevés izgalmasabb terület létezik a régészetnél. Vajon mi rejtőzik a régi idők, épületek falai mögött? Felfedezések, meglepetések sokasága, amire nem igazán lehet felkészülni. Egy ilyen terepmunkát azonban nem lehet csak úgy, ásóval elvégezni, és még Indiana Jonesnak is óriási segítség egy-egy digitális, innovatív, 21. századi eszköz!

2024. április 15. 18:46

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Az ázsiai autóipar lehagyta digitalizációban Európát

2024. december 21. 10:22

Új platform köti össze a vállalkozókat és partnereiket

2024. december 16. 13:25

CES 2025 előzetes: Elon Musk Amerikája, avagy a világ Musk-ja

2024. december 9. 16:46

Újabb részvételi rekordot döntött az e-Hód

2024. december 9. 11:32