Ingyen tanítják kódolni a lányokat – immár Szegeden is

forrás: Prím Online, 2016. szeptember 29. 10:20

Elkezdődött kedden a Skool és az EPAM ingyenes, 11 és 13 év közötti lányoknak szóló informatikai oktatása Szegeden. A lányok a Szegeden induló, egyik legelső Skool Klubban 10 héten át ismerkedhetnek a programozás alapjaival. Magyarországon 22 000 betöltetlen informatikai álláshely van, alkalmazható programozási tudással szinte azonnal el lehet helyezkedni. A szakmában nagyon kevés nő dolgozik: arányuk csupán 15 százalék az informatikai alapszakokra felvettek körében. Nekik igyekszik vonzóvá tenni ezt a pályát a Skool, és önkéntes mentor támogatóként az EPAM.

Programozni lassan ugyanolyan fontos, mint írni vagy olvasni. A technológia hihetetlenül gyors változása miatt azonban iskolai keretek között szinte lehetetlen átadni a legmodernebb ismereteket. Ezért is népszerűek az iskolapadnál gyakorlatiasabb, élményorientált foglalkozások. Az egyik eredményes módszer, ha egy képzett szakember mentorként adja át naprakész tudását. Gyermekeknél ez a módszer különösen hatékony. 

 

 

Magyarországon erre a legjobb példa a 2014-ben indult, lelkes tech- vállalatok és- szakemberek támogatásával működő, Skool nevű kezdeményezés. A Skool-osok célja, hogy újszerű oktatási formában keltsék fel a fiatal lányok érdeklődését a technológia iránt, hasznos és használható technológiai ismereteket átadva. A programhoz Magyarország vezető IT vállalatai is csatlakoztak, köztük az EPAM, Magyarország egyik legnagyobb szoftverfejlesztő vállalata. A cég önkéntes tábora a programkezdés óta már 60 főre bővült, ami azt jelenti, hogy a program minden negyedik önkéntese EPAM-os. 

 

Azért a 8-18 éves lányoknak szól a képzés, mert a fiúk jellemzően már ebben az életkorban, ha máshogy nem, számítógépes játékokon keresztül találkoznak az informatikával és ezen belül a programozással, így mikor pályaválasztásra kerül a sor, már tudják, hogy van-e kedvük, affinitásuk erre a pályára lépni. Ellenben a lányok érdeklődése, illetve a család vagy iskola orientálása és a fennálló előítéletek miatt nem kerül a palettára a szoftverfejlesztés, mint karrierút, pedig nők éppoly sikeresek tudnak lenni ezen a pályán, mint férfi társaik.  

 

Míg Magyarországon csupán 15 százalék a nők aránya az informatikai alapszakokra felvettek körében, és körülbelül 8 százalék az infokommunikációs és távközlési szektorban dolgozó nők aránya, addig az Európai Unióban ez 30 százalék. Holott a magyar munkaerő-piac 22 000 betöltetlen informatikai álláshelye ugyanúgy karrierlehetőséget jelenthetne a fiatal nőknek is, mint a férfiaknak. – mondta Vinkó Bence, az EPAM ügyvezetője.

 

A Skool képzésein 2014. júniusa óta 1000 résztvevő 450 órában kapott programozási ismereteket, 100 alkalommal. A fiatalok megismerkedhetnek a játékfejlesztéssel, a honlapépítéssel és a robotikával is.

 

A Skool programok országos szintű terjesztésére idén Skool Klubokat indít a szervezet. Egyelőre egy próbaidőszak keretében 3 helyszínen indulnak 10 hetes klubok, melyben helyi oktatók és szervezők, a Skool oktatási módszertant és tananyagot átvéve oktatják a lányokat.

 

 

A Skool Klubok keretében szeptember 27-étől Szegeden az EPAM Szegedi székházában (Római Krt 21.). 15 helyi, 11 és 13 év közötti lány 10 héten keresztül ingyenesen ismerkedhet meg játékos formában a technológiával. A foglalkozásokat szeptember 27-től december 6-ig, keddenként tartják, 16.30 és 18.00 óra között. Előzetes tech tudás nem feltétel, és saját laptop sem kell, a szervező biztosít minden eszközt. 

 

“A Skool Klubok indítása egy mérföldkő a szervezet életében. – mondta el Major Zsófi, a Skool társalapítója és ügyvezetője. – A klubokon keresztül megvalósul az a fontos célkitűzésünk, hogy programjaink országszerte elérhetőek legyenek, és még több lányhoz juttathassunk el technológiai ismereteket. Mindehhez olyan elkötelezett együttműködő partnerek kellenek, mint amilyen az EPAM is, amely helyi, lelkes oktatókat, szervezőket, helyszínt és erőforrást dedikál arra, hogy fiatal lányokat vezessen be a programozás világába. Nagyon örülünk neki, hogy ők lehetnek az egyik első partnereink a Skool Klubok elindításában.”

 

A műhelyfoglalkozások során a lányok a játékokból ismert világok és karakterek segítségével ismerhetik meg a programozás alapjait, miközben elkészítik saját játékukat is, amit a klubfoglalkozások végén bemutathatnak a többieknek is.

 

Örülünk, hogy a szegedi Skool Klubok megszületésénél is tevékenyen jelen lehetünk. Hisszük, hogy nekünk és a hozzánk hasonló informatikai cégeknek, már csak a felgyülemlett tudásunk és szakmai tapasztalatunk miatt is kötelessége segíteni az informatikus képzést, nem csak egyetemi, hanem már közép- és általános iskolában is. Ennek egyik eszköze az EPAM eKids program keretében a Skool Klubok mentori támogatása.  – tette hozzá Bánszki Gábor, az EPAM Szeged képzési vezetője.

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Az ázsiai autóipar lehagyta digitalizációban Európát

2024. december 21. 10:22

Új platform köti össze a vállalkozókat és partnereiket

2024. december 16. 13:25

CES 2025 előzetes: Elon Musk Amerikája, avagy a világ Musk-ja

2024. december 9. 16:46

Újabb részvételi rekordot döntött az e-Hód

2024. december 9. 11:32