Elindult az NHIT Online Akadémia!
Közel egyéves fejlesztést követően elindult az NHIT Online Akadémia, amely 24 edutainment tananyaggal – elsősorban a Digitális Jólét Program által lefedett területekre, valamint a Nemzeti Hírközlési és Informatikai Tanács profiljába illeszkedő tudástárral – várja hallgatóit.
Az egyes kurzusok áttekintik az e-közigazgatás, a digitális gazdaság, az adatvédelem aktuális kérdéseit, a digitális írástudás alapjait, valamint a programozás alapjaiba is betekintést nyerhetnek az érdeklődők. A tananyagok közben és végén a hallgatók interaktív kvízkérdések segítségével tesztelhetik megszerzett tudásukat. Az egyes tananyagok bővíthetőek, a hallgatók önállóan válogathatják össze az őket érdeklő modulokat. A tananyagok a www.nhit.hu/onlineakademia oldalon érhetőek el.
Vágujhelyi Ferenc, a Nemzeti Hírközlési és Informatikai Tanács elnöke az Infotér konferencián elhangzott előadásában hangsúlyozta: a Tanács – mint a kormány infokommunikációs ügyekben véleményező és javaslattevő szerve – kiemelten fontosnak tartja, hogy a Digitális Jólét Program keretében megvalósuló fejlesztések és szolgáltatások minél több állampolgárhoz érjenek el. Ehhez elengedhetetlen az infokommunikációs tudás, amely a mai világban konkrét boldogulást, munkaerő-piaci versenyelőnyt jelent. Ezért fontos, hogy mind a kormányzati, mind a piaci szereplők olyan digitális tartalmakat hozzanak létre, amelyek illeszkednek a fiatalok tanulási szokásaihoz, és interaktív módon, érdekes és izgalmas információkkal szolgálnak egy-egy tudományterületről. Ennek egyik első lépése az NHIT Online Akadémia elindulása, amely mindenki számára lehetőséget biztosít egy újfajta tanulási mód kipróbálására.
A tananyagok a www.nhit.hu/onlineakademia oldalon érhetőek el, ahol egyszerű regisztrációt követően az egyes kurzusok testre szabhatóak, és kitölthetőek a megszerezett tudás felmérésére szolgáló kvízek is.
Kapcsolódó cikkek
- Jövő héten Hacktivity
- Kihirdették a „Digitális Esély 2016” pályázat nyerteseit
- Az Ultra HD-ban rejlik a versenyelőny
- Infotér Konferencia a digitális fejlesztések előremozdításáért
- Jelentős e-egészségügyi beruházásokra készülhet a versenyszféra
- Az okos városok fejlődése megállíthatatlan
- November 1-től tételesen kiderül, mennyivel csökken jövőre az internetszámlánk
- A Dell EMC innovációi a digitális átalakulás jegyében
- Európai informatikus csúcstalálkozó az ELTE-n
- High-tech jövő a jelenben
Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Siemens Xcelerator: az Eplan és a Siemens zökkenőmentes adatátvitelt tesz lehetővé a gépgyártásban
A Siemens és az Eplan hatékonyabbá teszi a tervezési és gyártási folyamatokat a gépeket és gyártósorokat építő ügyfeleik számára.
A Z-generáció tudja milyen munkahelyet szeretne
Az önérvényesítés, a munkahelyi környezet, az anyagiak, a társas kapcsolatok, valamint a kreativitás, illetve a szellemi ösztönzők azok a legfőbb munkaértékek, amelyek a STEM pályára lépő Z-generációs fiatalok számára meghatározóak a leendő munkahelyük kiválasztásában és az ottani megmaradásukban – derül ki a Becsei Lilla pályaorientációs szakember friss, országos, reprezentatív kutatásából, amit az Együtt a Jövő Mérnökei Szövetséggel együttműködésben készített el a 12. osztályos magyar tanulók körében.