Vodafone utazó klinikák segítik a HIV visszaszorítását Lesothóban

forrás: Prím Online, 2016. november 30. 11:50

A Vodafone Csoport Alapítvány szerdán bemutatta korszakalkotó mobil alapú programját, amelyet a HIV fertőzés terjedésének megállítása érdekében indított Lesothóban, ahol a becslések szerint a lakosság 23 százaléka, azaz minden negyedik ember HIV fertőzött. A program, amely lehetővé teszi a megelőzést illetve a betegek kezelésének hatékony megszervezését, 2017-től az ország általános egészségügyi ellátásának részévé válik.

A lesothói lakosság jelentős része mélyszegénységben él távoli, a külvilágtól elzárt területeken, ahol nincs, vagy minimális a kiépített infrastruktúra. A becslések szerint akár 5 ezer 14 évnél fiatalabb gyermek lehet HIV fertőzött anélkül, hogy diagnosztizálták volna, vagy bármilyen egészségügyi ellátásban részesülne, további 7 ezer gyermek fertőzését már diagnosztizálták és állandó kezelésre lenne szükségük.

 

„Lesothóban milliók élnek egészségügyi ellátás nélkül. A legnagyobb gondot a tudatlanság, a babonák, a szakemberhiány és az  elzártság, a megközelíthetetlen falvak ezrei jelentik. Áram, víz, járható utak és szakemberek segítsége nélkül az elzárt településeken esélye sincs az embereknek a gyógyulásra.” – mondta Dr. Jakkel Anna, kecskeméti háziorvos, a Magyar Afrika Társaság tagja. „Felvilágosító munkával és a helyszínen elvégzett prevenciós és terápiás intézkedésekkel ugyan sokat tudunk javítani a helyzeten, ám mindez nem elégséges, amíg hiányzik a központi nyilvántartási rendszer és az azonnali információ-áramlás.” – tette hozzá a doktornő, aki már öt orvosi misszióban vett részt a Magyar Afrika Társaság szervezésében.

 

A Vodafone Csoport Alapítvány programja ötvözi az egészségügyi ellátást a mobil technológiával, így lehetővé teszi a megelőzést illetve a betegek kezelésének hatékony megszervezését. A négykerék meghajtású járműveket használó utazó klinikák a legtávolabbi, nehezen megközelíthető vidékeken is elérika betegeket. Az egészségügyi dolgozók a helyszínen HIV tesztet végeznek és biztosítják a betegek számára az alapvető egészségügyi ellátást.

 

Amint megállapítják valakiről, hogy HIV fertőzött, regisztrálják a Vodafone M-Pesa mobil fizetési szolgáltatásában*, amelyen keresztül utazási keretet biztosítanak számára, így a beteg eljuthat a legközelebbi megfelelően felszerelt kórházba, egészségügyi intézménybe. Adatait a mobilon keresztül egy központi adatbázisban is rögzítik, így tervezhetővé és nyomon követhetővé válik további ellátása. Az adatokat az egészségügyi szakemberek a későbbiekben bármikor megtekinthetik a Vodafone Alapítvány és a Vodacom Lesotho által kidolgozott speciális applikáción keresztül. A program a legkiszolgáltatottabbak, a gyermekek és a várandós nők számára egyaránt óriási segítség, hisz ők azok, akik számára a legnagyobb nehézséget okozza a több órás gyaloglás a legközelebbi HIV klinikáig. 

 

A programot a Vodafone Csoport Alapítvány a lesothói egészségügyi minisztériummal közösen dolgozta ki. Az első körben Maseru és Leribe térségekben bevezetett szolgáltatás sikerének köszönhetően a kormány úgy döntött, hogy a kezdeményezést kiterjeszti az ország teljes területére, így a program hamarosan az ország általános egészségügyi ellátásának részévé válik. A költségeket 2017 közepétől teljes mértékben Lesotho kormánya fedezi majd. 

 

A Vodafone Csoport Alapítvány igazgatója, Andrew Dunnett elmondta, hogy a HIV vírus komoly egészségügyi fenyegetést jelent Lesotho népére nézve. Korszakalkotó kezdeményezésével az Alapítvány biztosítja, hogy a világ legszegényebb részeiben több ezer anya és gyermekei a szükséges orvosi ellátáshoz és támogatáshoz juthasson.

 

A mobil klinikákat a Vodafone a Baylor International Pediatric AIDS Initiative (BIPAI) és a Ridersfor Health szervezetekkel együttműködve üzemelteti. Lesotho segítésén dolgozó partnerei körében tudhatja továbbá a HIV fertőződés megfékezéséért folytatott küzdelem nemzetközileg is kimagasló szeplőit, a kivizsgálás és a fertőzés kezelésében élenjáró szervezeteket és az anyagi támogatást biztosító intézményeket, mint például a USAID, ViiVHealthcare (Elton John e célra létrehozott jótékonysági szervezete) és az Elma Philantrophies. A BIPAI és a Ridersfor Health-en kívül a Vodafone Alapítvány a program célba juttatásában a Kick 4 Life és a PSI civil szervezetekkel is együttműködik.

 

„A felvilágosító és gyógyító munka, amelyet már több nemzetközi és helyi szervezet igyekezett felkarolni és támogatni, sajnos ez idáig nem bizonyult elégségesnek. Bízom abban, hogy a Vodafone Csoport Alapítvány és partnerei Lesothóban sikeresebben fogják felvenni a harcot a HIV terjedésével!” – jelentette ki Morenth Péter, a Lesothói Királyság magyarországi tiszteletbeli konzulja, a Magyar Afrika Társaság tagja.

 

*Az M-Pesa a Vodafone mobil fizetési szolgáltatása, amelyet Kenyában vezettek be 2007 márciusában, és mára 10 országban használják. A szolgáltatásnak 2016. június végén 27,5 millió aktív falhasználója és nagyjából 266 ezer ügynöke volt.

  

 

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Az ázsiai autóipar lehagyta digitalizációban Európát

2024. december 21. 10:22

Új platform köti össze a vállalkozókat és partnereiket

2024. december 16. 13:25

CES 2025 előzetes: Elon Musk Amerikája, avagy a világ Musk-ja

2024. december 9. 16:46

Újabb részvételi rekordot döntött az e-Hód

2024. december 9. 11:32