Internet karácsonykor: összeköt és programot ad
Az internet a karácsonyi időszakban is nélkülözhetetlen a család összetartásában. Összeköt minket a tőlünk távol lévő szeretteinkkel és barátainkkal, de a tipikus karácsonyi programnak számító film , sorozat- és műsornézésben is egyre meghatározóbbá válnak az internetes lehetőségek.
Bár karácsonykor egyértelműen az élő tévéműsorok dominálnak, tízből hat válaszadó már online (is) fogyaszt mozgóképes tartalmakat – derül ki az eNET – Telekom „Jelentés az internetgazdaságról” friss kutatásából, amely a karácsonyi internethasználattal foglalkozik.
Az internet összeköt távol lévő szeretteinkkel
Az ünnepi jókívánságok átadása terén a mobiltelefonok és az internet mára háttérbe szorították mind a vezetékes telefonálást (22%), mind a hagyományos karácsonyi képeslapokat, leveleket (26%). A válaszadók több mint fele ezek helyett inkább mobiljáról telefonál, vagy SMS üzenetet küld, illetve az online lehetőségek is igen népszerűek: e-mailt 44, chat-et 42, közösségi média oldalakat 31 százalék, internetes telefonálást pedig minden ötödik válaszadó használ erre a célra.
A nem velünk élő, vagy épp nem velünk lévő szeretteinkkel, barátainkkal történő kapcsolattartásban szintén a mobilhívás dominál a karácsonyi időszakban, melyet tízből hét válaszadó szokott igénybe venni. A második legnépszerűbb kapcsolattartási mód már a chat (42%), SMS-t és e-mailt csak tízből három válaszadó szokott küldeni. A vezetékes telefonálás ebben az esetben is egyre kevésbé jellemző (25%), helyét lassan átveszi az internetes telefonálás, melyet már 21 százalék használ.
Azok közül, akik szeretteiket, barátaikat telefonon (is) szokták hívni karácsonykor, 42 százaléknak van azonban olyan hozzátartozója vagy ismerőse (jellemzően távolabbi rokonok; barátok; szülők; nagy-, illetve dédszülők), akik még mindig ragaszkodnak a vezetékes telefonhoz, így velük ebben az időszakban is kizárólag így szokták tartani a kapcsolatot. Ennek főbb okai, hogy az illetőnek nincs más elérhetősége, a vezetékes telefont szokták meg, valamint hogy ez a legolcsóbb.
Nem meglepő, hogy a vezetékes telefont és az e-mailt kapcsolattartásra használók aránya az életkor előrehaladtával folyamatosan nő, a chat esetében pedig éppen fordított a helyzet. Ugyanakkor a mobilhívás, az SMS, az internetes telefonálás és a közösségi média használata esetében nincs lényeges különbség a korcsoportok között, a fiatalok, a középkorúak és az idősebbek is közel azonos arányban használják ezeket a karácsonyi időszakban kapcsolattartásra szeretteikkel, barátaikkal.
A karácsonyhoz a filmnézés is hozzátartozik
A netezők családjában a hagyományos karácsonyi tevékenységek, mint az ajándékozás; a karácsonyi ételek és italok fogyasztása; a karácsonyfa-díszítés; a karácsonyi ételek és italok készítése, illetve a rokonok látogatása vagy vendégül látása mellett a filmek, sorozatok, műsorok nézése is tipikus karácsonyi programnak számít (54%) – közülük 40 százalék ilyenkor több ilyen tartalmat is fogyaszt, mint az év többi időszakában.
Bár karácsonykor a többség (95%) a családjával együtt szokott filmeket, sorozatokat, műsorokat nézni, közülük 53 százalék – akár szerettei körében, akár tőlük külön –, de alkalomadtán más mozgóképes tartalmat is fogyaszt, mint a család többi tagja.
A filmek, sorozatok, műsorok nézéséhez a hagyományos tévé (60%), illetve az okostévé (37%) mellett karácsonykor is jellemző még a laptop (34%), az asztali számítógép (27%), az okostelefon (12%) és a tablet (10%) használata is.
A tartalmak típusát tekintve karácsonykor egyértelműen az élő tévéműsorok dominálnak, 80 százalék szokta ezeket nézni. Minden második tévéző az éppen sugárzott műsorok közül választ, nem a műsorújságból előre, tehát nem annyira a tartalom számít, inkább hogy mikor van ideje a családnak ezek fogyasztására. DVD/Blu-Ray lemezeket negyedük, tévéből általuk rögzített műsorokat ötödük néz. Ezek mellett az internetes lehetőségeket is nagy arányban használják karácsonykor is: tízből hat filmnéző fogyaszt mozgóképes tartalmakat online (is) valamilyen formában. Ezen belül ingyenesen online, és fájlcserélő oldalról letöltött filmeket, sorozatokat egyaránt a válaszadók harmada néz, 11 százalék szokott tévéműsort online visszanézni, 7-7 százalék pedig előfizetéses streaminget, illetve online videótékából kölcsönzött filmeket, sorozatokat néz.
Online mindig együtt lehetünk
Internet segítségével nemcsak az épp nem velünk lévő, de akár a külföldön élő szeretteinkkel, barátainkkal is kapcsolatban lehetünk, megoszthatjuk az ünnepet szóban, írásban, képekben vagy akár videókban is. Mindezek mellett a rokonlátogatások és közös étkezések utáni családi filmnézésre is kiváló lehetőséget nyújt.
eNET – Telekom
Kapcsolódó cikkek
- 1,2 Gbps feletti adatátviteli sebességet ért el mobilinterneten a Telenor
- Most kiderül, ki mit vesz karácsonyra!
- Amit az internettől kapunk karácsonyra
- 1200 Mbps letöltési sebességet mutatott be 4G+ technológián a Telekom és az Ericsson
- Több mint 2600 kistelepülésre jut el egy éven belül a Telekom 4G!
- A Telekom új domino kártyás opciókat vezet be
- Mobilnet: nem csak nyáron kellesz!
- Maximum 80 ezer juthat egy okostelefonra
- Olimpia tévében és neten: 600 ezren már okostelefonon is szurkolnak
- Egy év alatt hatszorosára nőtt a roaming adatforgalom a Telekom lakossági ügyfelei körében
E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Siemens Xcelerator: az Eplan és a Siemens zökkenőmentes adatátvitelt tesz lehetővé a gépgyártásban
A Siemens és az Eplan hatékonyabbá teszi a tervezési és gyártási folyamatokat a gépeket és gyártósorokat építő ügyfeleik számára.
A Z-generáció tudja milyen munkahelyet szeretne
Az önérvényesítés, a munkahelyi környezet, az anyagiak, a társas kapcsolatok, valamint a kreativitás, illetve a szellemi ösztönzők azok a legfőbb munkaértékek, amelyek a STEM pályára lépő Z-generációs fiatalok számára meghatározóak a leendő munkahelyük kiválasztásában és az ottani megmaradásukban – derül ki a Becsei Lilla pályaorientációs szakember friss, országos, reprezentatív kutatásából, amit az Együtt a Jövő Mérnökei Szövetséggel együttműködésben készített el a 12. osztályos magyar tanulók körében.
Az LG 2025-ös QNED evo termékcsaládja jelentős technológiai fejlődésen ment át
Az LG Electronics (LG) bemutatja a megújult, 2025-ös QNED evo termékcsaládját egy újonnan szabadalmaztatott, széles színskálát biztosító technológiával. A készülékek valódi 4K felbontású képet és akár 144 Hz*-es képfrissítési rátát tesznek lehetővé vezeték nélküli kapcsolódással, ultraalacsony késleltetéssel. Emellett a széria tagjai továbbfejlesztett mesterséges intelligencia alapú kép- és hangfeldolgozást, és személyre szabhatóságot biztosítanak a webOS 25-ön keresztül.