CES 2017: Rekordokkal zárt a világ legnagyobb tech show-ja
A legfontosabb globális kihívásokra is választ adott a kiállítás
Lezárult a CES, a világ legjelentősebb innovációs seregszemléje. Az idén ötvenedik alkalommal megrendezett gigantikus rendezvényen több mint 3.800 cég mutatta be újdonságait a több mint 240.000 négyzetméternyi kiállítási területen.
A techvilág krémje január elején ismét a Las Vegas-i CES-en gyűlt össze, hogy bemutassák a szakmának, illetve médiának azokat a technológiai innovációkat, melyek meghatározzák a 2017-es év trendjeit. A kiállításon 175.000 szakember vett részt, közülük 55.000 az Egyesült Államokon kívülről érkezett. A világ legnagyobb cégei mellett idén rekordszámú, 600 startup is részt vett az eseményen.
Az idei év legfontosabb hívószavai az 5G technológia, az önvezető autók, az okosváros megoldások, a kiterjesztett- és virtuális valóság, a robotika és mesterséges intelligencia voltak.
„Az idei CES új szintekre emelkedett azzal, hogy a világ minden részéről összegyűlt kis- és nagyvállalatok a világ legjelentősebb kihívásaira kínált megoldásaikat mutatták be” – mondta Gary Shapiro, a Fogyasztói Elektronikai Szövetség (CTA) elnök-vezérigazgatója. „A technológiai innováció és a hálózatba kapcsolt eszközök, melyek életünk gyakorlatilag minden szegmensét átszövik, jobbá teszik a világot” – tette hozzá.
„A 2017-es CES megmutatta, hogy az innováció olyan új korszakához érkeztünk, amelyben a technológia nemcsak az eszközök miatt értékes, hanem az élmények miatt is, melyeket lehetővé tesz” – mondta Bridget Karlin, az Intel IOT részlegének ügyvezetője.
A hálózatba kapcsolt eszközök minden téren jelen voltak a 2017-es CES-en, az önvezető autóktól, az okosváros és digitális egészségügy megoldásokon keresztül az 5G-ig, illetve a konferenciák tematikájáig.
„A CES bemutatta az 5G technológiában rejlő lehetőségeket, mely a becslések szerint 20 millió új munkahelyet teremt majd” – fűzte hozzá Dr. Jim Mault, a Qualcomm Life alelnöke és egészségügyi ágazatának vezetője.
A techshow-n nemcsak a szakma, hanem a nemzetközi politikai elit is magas szinten képviseltette magát. „A CES a közszféra képviselői számára is rengeteg hasznos információt nyújtott az aktuális technológiai trendekről” – fogalmazott John Godfrey, a Samsung Electronics alelnöke. „Nagyszerű, hogy ennyi meghatározó politikai döntéshozó is jelen volt az idei kiállításon.”
Kapcsolódó cikkek
- Lebegő hangszóróval varázsolta el a CES közönségét az LG
- Az okos otthon: támadó vagy segítő?
- Az ASUS Republic of Gamers a teljes gaming termékcsaládját bemutatta a CES-en
- Legjobb a legjobbak között
- Formatervezéséért és innovációiért is díjazták a Samsungot az idei CES-en
- Az LG TONE Studio és a TONE Free a viselhető audioeszközök innovációjának legújabb szintjét vitték el a CES-re
- Az LG bemutatta a Dolby-val közösen fejlesztett, Dolby Vision formátumot támogató 4K Ultra HD Blu-ray lejátszóját
- A Samsung az életminőséget, a munka és a játék élményét javító innovációkat mutatott be a 2017-es CES-en
- Mindent a szemnek és a fülnek!
- Az otthoni szórakozás új korszaka: megérkeztek a Samsung QLED televíziói
Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Siemens Xcelerator: az Eplan és a Siemens zökkenőmentes adatátvitelt tesz lehetővé a gépgyártásban
A Siemens és az Eplan hatékonyabbá teszi a tervezési és gyártási folyamatokat a gépeket és gyártósorokat építő ügyfeleik számára.
A Z-generáció tudja milyen munkahelyet szeretne
Az önérvényesítés, a munkahelyi környezet, az anyagiak, a társas kapcsolatok, valamint a kreativitás, illetve a szellemi ösztönzők azok a legfőbb munkaértékek, amelyek a STEM pályára lépő Z-generációs fiatalok számára meghatározóak a leendő munkahelyük kiválasztásában és az ottani megmaradásukban – derül ki a Becsei Lilla pályaorientációs szakember friss, országos, reprezentatív kutatásából, amit az Együtt a Jövő Mérnökei Szövetséggel együttműködésben készített el a 12. osztályos magyar tanulók körében.