A Xerox a világ tizenhárom legetikusabb vállalatának egyike lett

forrás: Prím Online, 2017. március 22. 11:02

Az etikus üzleti folyamatok mellett kiálló és azok elterjedését elősegítő Ethisphere Institute 2017-ben is a világ legetikusabb vállalatai közé sorolta a Xeroxot, mert elkötelezett az etikus üzleti magatartás gyakorlásában. A technológiai világcég egyike annak tizenhárom vállalatnak, amely ezt a kitüntetést az intézet megalapítása óta, azaz immár tizenegy esztendeje folyamatosan elnyeri.

„Az elmúlt tizenegy évben láttuk, ahogy megváltoznak a társadalmi elvárások, folyamatosan újradefiniálódnak a törvények, illetve a szabályozások, valamint a világpolitika légkör is átalakul. Egyúttal azt is figyelemmel kísértük, hogyan reagálnak ezekre a folyamatokra a világ legetikusabb vállalatai közé sorolt cégek. Ők világszerte befektettek a helyi közösségekbe, stratégiai fontosságúvá vált számukra a befogadás és a sokszínűség megőrzése, továbbá a hosszútávúságra fókuszáltak a fenntartható üzleti előnyök elérésekor.” – hangsúlyozta a világ legetikusabb vállalatai felé intézett gratulációjában Timothy Erblich, az Ethisphere Institute vezetője.

 

A Világ Legetikusabb Cége (The World's Most Ethical Company) értékelés a rangos Ethisphere Institute etikai hányados (EQ) besorolásán alapszik, amely hosszú évek kutatásainak, szakértői munkájának eredményeként született meg.  Az EQ meghatározása objektív, egységes, szabványosított szempontrendszer szerint zajlik, és számos területre kiterjed. A felmérés elkészítése során a vállaltirányítás, a kockázatok, a fenntarthatóság, a vállalati működés és az etika vonatkozásában is megvizsgálják a cégeket. A végleges pontszám öt fő kategória eredményei mentén áll össze.  Ezek az etika és megfelelőségi program (35%), a társadalmi szerepvállalás és felelősségvállalás (20%), a vállalati kultúra (20%), a vállalatvezetés (15%) illetve az irányítás, innováció, és reputáció (10%).

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Az ázsiai autóipar lehagyta digitalizációban Európát

2024. december 21. 10:22

Új platform köti össze a vállalkozókat és partnereiket

2024. december 16. 13:25

CES 2025 előzetes: Elon Musk Amerikája, avagy a világ Musk-ja

2024. december 9. 16:46

Újabb részvételi rekordot döntött az e-Hód

2024. december 9. 11:32